Bulvár-celeb

2024.02.21. 07:55

Rekord: 1240 kilométert tett meg egy szürke farkas

A szürke farkas rekordhosszú útját hátrahagyott ürülékei alapján kutatták fel.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jim Cumming

Egy német szürke farkas Spanyolország északkeleti részébe vezető útját követték nyomon kutatók, akik szerint ez volt az eddigi leghosszabb, dokumentált út, amelyet a faj egy példánya megtett – számolt be róla a Barcelonai Egyetem (UAB) közleményében.

A hím farkas – amely a kutatásban a GW1909m azonosítót kapta – legkevesebb 1240 kilométert tett meg az alsó-szászországi Nordhorntól Franciaországon át a Pireneusokig, ahol egy falu közelében állapodott meg. A farkast tavaly februárban látták utoljára a spanyol település környékén.

A korábbi rekordot az a farkas tartotta, amely 1092 kilométert tett meg Norvégia és Finnország között.

A szürke farkas útját hátrahagyott ürülékek alapján kutatták fel

A hétfőn publikált kutatás szerint a tudósok a szürke farkas által hátrahagyott ürülékek alapján állapították meg bejárt útvonalát. Német, francia és katalán molekuláris genetikai laboratóriumok közösen elemezték a farkas ürülékét, amely a közép-európai farkasokra jellemző genetikai tulajdonságokat mutatott.

Spanyolországban a farkasfalkák megfigyelésében alkalmazott nyomkövető kutyákkal kutatták fel a farkas ürülékét.

A tudósok szerint a farkaspopulációk túlélése szempontjából fontos a nagy távolságok megtétele, mert ez össze tudja kapcsolni a távoli populációkat, amivel megelőzhető a genetikai elszigetelődés és a beltenyészet kialakulása.

Az Európai Bizottság felülvizsgálja a farkasok szigorúan védett státuszát, mivel populációjuk Európa-szerte növekedésnek indult, ami számos konfliktushoz vezet a lakott régiókban, ahol mezőgazdasággal és vadászattal foglalkoznak.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!