múlt

2021.10.05. 19:00

Fejér évfordulós emlékei október 5-én

Héjj Vivien

A kukoricaszár is hasznos

„A lajoskomáromi Dózsa Termelőszövetkezet közös gazdaságában és a tagok háztáji gazdaságában 818 szarvasmarha és 3840 sertés van” – olvashatták hatvan évvel ezelőtt a Fejér Megyei Hírlapban. Ekkoriban 460 holdnyi területen termeltek tengerit. Elhatározták, hogy a magas állatállomány miatt nemcsak a szemes terményt takarítják be, hanem a kukorica szárát is, melyből további 2000 mázsa silótakarmányt készítettek. Hogy hol tárolták a rengeteg terményt? Éppen ez idő tájt készült el Lajoskomáromban az új ároksiló, amely 160 centi mély, 30 méter hosszú és 8-10 méter széles volt, így a tárolás sem jelentett problémát.

Kastélyok és tervek

Harminc évvel ezelőtt számolt be a Fejér Megyei Hírlap arról, hogy kormányrendeletet készítenek elő, melyben rögzítik, melyek azok a műemlékek, amelyek nem adhatók ki az állami kézből. Fejér megyében ilyen többek között az alcsútdobozi, a csákvári, a dégi, a fehérvárcsurgói, a fülei, az iszkaszentgyörgyi, a lovasberényi és a martonvásári kastély is. A kormányrendelet azt is rögzítette, melyek azok a védett építmények, amelyek igen indokolt esetben kikerülhetnek az állami kézből. Ilyenek például a bicskei, a bodajki, a csókakői, a móri, a vajtai és a váli kastély.

Elítélték a rablót

„Gyorsított eljárással, a bíróság elé állítás lehetőségét alkalmazva döntött tegnap a késes rabló ügyében a fehérvári városi bíróság” – olvashatták lapunk címoldalán húsz évvel ezelőtt. Az akkor 34 éves hajléktalan férfi kirabolta a Mészöly Géza utcai Lila közértet: az eladó nyakához kést szorított, azzal meg is vágta. Nyolc napon belüli sérüléseket okozott, miközben a bevételt követelte. Körülbelül 80 ezer forintot rabolt. Az elkövetőt, M. Ferencet első fokon 7 év 6 hónap fegyházra ítélte a bíróság. Az ítélet fellebbezés miatt nem lett jogerős: az ügyész súlyosbítást, a vádlott és védője enyhítést kért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!