Magyar vitéz

2021.01.10. 07:50

Érvek és újabb bizonyítékok – Adalékok egy szobor történetéhez

A múlt év októberében adtunk hírt először Zrínyi Miklós költő és hadtudós jelenleg Magyar vitéz nevet viselő fehérvári szobrának azonosításáról. Bár a szoborral kapcsolatos kezdeményezések elakadtak, a mellette szóló érvek és bizonyítékok megerősödtek.

Tóth Sándor

1966-ban a „Zrínyi-szobron” végezték az igazításokat

Fotó: FMH-archív

Négyesi Lajos, a Szent István Király Múzeum (SZIKM) tudományos igazgatóhelyettese a jellegzetes sajátosságok alapján – Zrínyi Miklós jól felismerhető vonásai, a bal kezében szablya, a jobbjában lúdtoll, lábánál családja ősi címerének részlete – azonosította Ohmann Béla (1890–1968) szobrászművész alkotását, amely a belvárosi Ady Endre utcában található sarokház épületén van elhelyezve. A felismerését alátámasztó forrásokat is megjelölt a Zrínyi-életmű kutatójaként is ismert szaktekintély.

Mindezek ellenére Négyesi Lajos és a múzeum kezdeményezése a szobor átnevezésére s rajta a költő és hadvezér nevének feltüntetésére nem talált támogatásra a városi önkormányzatnál. Mint lapunkban közzétettük, nem tartják jelenleg indokoltnak a szobor nevének megváltoztatását, azt további megdönthetetlen bizonyítékokhoz kötik. A városi önkormányzat álláspontját a következőként fogadta a Zrínyi-szobor azonosítója:

– Ekkor döntöttem úgy, hogy nem foglalkozom tovább a kérdéssel. Nem az én feladatom ráerőszakolni a városra Zrínyi Miklóst, ha nagyobb érték a Magyar vitéz, mint a költő és hadtudós emlékezete. A szobor csak jelkép, mégpedig az adott közösség vallott értékeinek az egyik eleme. Folyamatos jelenléte szimbolizálja a gondolatot. Jelen esetben azt, hogy a Zrínyi Miklós által képviselt katonai és irodalmi értékek fontos részét képezik a város életének. Gondolom, a városban, amely büszke arra, hogy katonaváros, helye lenne.

1966-ban a „Zrínyi-szobron” végezték az igazításokat
Fotó: FMH-archív

Négyesi Lajos korábbi döntése után mégsem hagyott fel a szobor történetének a kutatásával. Érthető, hisz maga is katonaember, a magyar honvédség ezredese, hadtörténész, a Zrínyi-életmű kutatója.

– Székesfehérváron áll egy szobor, amely bizonyíthatóan a költőt és hadtudóst ábrázolja. Alatta tábla hirdeti, hogy ez a magyar vitéz szobra. Hát nem! Petőfi Sándor sem fiatal költő. Ha ott áll a szobor, de nem viseli az ábrázolt személy nevét, az tiszteletlenség vele szemben. Azt gondoltam, hogy a Zrínyi-emlékévben – mely tavaly volt – a város vezetése örömmel fogadja és büszke lesz arra, hogy az eddig ismert négy egész alakos Zrínyi-szobor mellett az ötödik éppen Székesfehérváron áll. Ezzel szemben fontosabb az, hogy valaki valamikor Magyar vitéznek nevezte el a szobrot – összegezte véleményét.

A fehérvári múzeum hadtörténész igazgatóhelyettesének további kutatása során nemcsak az derült ki, hogy ki nevezhette el Ohmann Béla szobrát Magyar vitéznek a művésztől függetlenül, de újabb bizonyító jellegű források is előkerültek: – Eddigi kutatásom során a Magyar vitéz név legelső említését Fitz Jenő Székesfehérvár-útikönyvében találtam, melynek kézirata 1979-ben készült el. Ekkor a szobor az István Király Múzeum épületének (ciszterci rendház) tűzfalán állt már 1967 óta.

Újabb forrásokra is bukkant Négyesi Lajos arról, hogy valóban Zrínyi Miklós szobraként ismerhették a szóban forgó alkotást. A Fejér Megyei Hírlap 1966. november 2-ai lapszámának képes tudósításában egyértelműen Zrínyi-szobornak nevezik. A felvételen Ohmann Béla tanítványa, Palkovics Lajos (a képszövegben elírták a nevét) „kisebb igazításokat végzett a Zrínyi-szobron”. Ő biztosan tisztában volt azzal, hogy kit ábrázol a szobor. A másik fontos bizonyíték a szerencsi Zemplén Múzeum gyűjteményében őrzött képeslap, a felirata szerint: „Székesfehérvár: Zrínyi Miklós, a költő szobra” – rajta valóban Ohmann Béla fehérvári szobra.

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kulonbozo-velemenyek-a-zrinyi-szoborrol-4386538/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!