Rendezett veszteségek - Csider István és Krusovszky Dénes vallottak műveikről

Hangulatos enteriőrben várakozhattunk a szereplőkre az Új Magyar Képtár irodalmi sorozatának e félévi első estjén. Czinki Ferenc író, irodalomszervező ezúttal kortársait, Csider István Zoltánt és Krusovszky Dénest hívta meg, abból az apropóból, hogy mindkettőjüknek a közelmúltban jelentek meg verseskötetei. Csider István Zoltán ráadásul első könyvével jelentkezett, aminek tavaly novemberben volt a jól sikerült bemutatója.

Krusovszky Dénes  József Attila-díjas költő, kritikus, szerkesztő, műfordító már több kötetet tudhat maga mögött, a legutóbbi lírai termés A felesleges part címmel jelent meg 2011-ben. Ezt próza, illetve egy gyermekverses kötet követte, így az Elégiazaj versei éveken át érlelődtek – tudtuk meg a költőtől a könyv keletkezése kapcsán. Krusovszky Dénes életében nem szerepel programszerűen a versírás – mondta el -, inkább hagy időt arra, hogy a mű kiforrja magát, ám mindig kikerül egy-egy vers a keze alól. Nála a költészet mánia, nem főállás – fogalmazott.

A költészethez a rap, a slammer műfaj felől érkező Csider István Zoltánnál ez másként működött a „Rendrakás” esetében. A könyvben szereplő szövegeket egy veszteségélmény, édesanyja halála hívta elő, de évekkel az eset után. A múzeumi esten elmesélte: öt év kellett ahhoz, hogy nekikezdjen a verseknek, amelyek kezdetben spontán fogalmazódtak meg benne. Elsőként három vers, egyforma hosszú szöveg született, ezek indították el a később nagyon tudatossá váló folyamatot. Ami tulajdonképpen az említett trauma mellett párkapcsolati veszteségek feldolgozása is. A címből következtetve pedig egyben rendrakás, a múlt, az elkövetett hibák, hiányosságok, az emberben lévő káosz rendszerezése, törekvés a rendre.

A kötetben található egy „halál ciklus” is, erről a szerző elmondta: a fekete papírra fehér betűkkel nyomott szövegek olyan művek címei egymás után rakva, amelyekben szerepel a halál szó. Éveken át gyűjtögette a magyarul megjelent irodalmi alkotások címeit, törekedve arra, hogy ne a legismertebbek kerüljenek bele a kötetbe.

A Rendrakás egy naplószerű munka, a benne szereplő 53 verssel, szöveggel kiadja egy év mintázatát – tette hozzá Csider, akinek felolvasásából, megszólalásaiból érzékelhető volt, mennyire mélyen érinti még mindig a téma. Az előadott szövegek súlyosak, ám néhol ironikusak is, a központi motívum az anya elvesztése: „ez maradt: szép verseket írni anyámról. /(vagy jókat.) ha meghalt, csak annál szebbeket. / kölcsönadni egyszer ezt a kék szorongást: / stricik a presszóból futtatott nőiket.” 

Krusovszky Dénes lírája főleg szerelmi kapcsolatok élményeiből, gyermekkori emlékekből táplálkozik, címére utalva egyszerre elégikus, érzelgős, ugyanakkor felzaklatóan zajos is, a hiány, a veszteségek megidézésével. Például: „Mintha egy öreg centrifuga járna / zihálva és csattogva bennem, / próbálom közös napjaink / utolsó foltjait kipréselni magamból. / De hogyan is szabadulhatnék, / ha még a ruháid is beszéltek hozzám?”

A két, ugyanannál a kiadónál megjelent, egyazon tervező által kivitelezett kötet borítója az esten hallottakból következtetve jól illik a tartalomhoz. Mindkettő a magány, a veszteség, a kicsiség érzését közvetíti első látásra az olvasó felé, akinek azért legyen bátorsága kezébe venné ezeket a műveket, mert nagyon személyes, hiteles sorokkal beszélnek olyan helyzetekről , érzésekről, amelyek voltaképpen mindannyiunkat érintenek.