Kultúra

2010.04.16. 16:24

Két színházi díjat adnak át

Székesfehérvár - Május 17-éig várják a közönség szavazatait arra, ki kapja idén a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis - azaz a Fehérvár színházáért - díjat.

Gábor Gina

Ezt pénteken sajtótájékoztatón jelentette be a Vörösmarty Színház igazgatója, Vasvári Csaba  valamint  az önkormányzat  képviseletében  Brájer Éva, a kulturális és turisztikai bizottság elnöke.
Az önkormányzat közgyűlése  1999 márciusában alapította a díjat,  amely a Vörösmarty Színház társulatának tagjai, a teátrumban dolgozó  vendégművészek,  írók, rendezők    munkásságának elismerésére szolgál. A díj odaítéléséről  a közönség voksai alapján  minden évben a város közgyűlése dönt. A publikumot mindig az évad utolsó premierje után kérik meg, hogy a nagyszínház és a Pelikán Terem előterében található szavazólapokon vagy  az interneten  adják le voksaikat arra a művészre, akinek teljesítményét a legkiemelkedőbbnek ítélik...
Ám   óriási újdonság, hogy most két díjat adnak ki! Már tavaly is igyekeztek felhívni a publikum figyelmét arra, hogy nemcsak színészekre voksolhatnak, hanem mindazokra a művészekre,  akiknek munkája elengedhetetlen egy produkció megszületéséhez. Érkeztek voksok  nagyszerű rendezőkre, de  a színészekkel szemben ők     "alulmaradtak". Ezért úgy gondolták, hogy a színészi díj mellett  egy másikkal a háttérben dolgozó, de nélkülözhetetlen  művészek munkáját ismerik el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!