Búzagúlán lebegő oltár

Az alkotó egy hónapra Székesfehérvárra költözött, mert előszeretettel készít olyan műveket, amelyek helyspecifikusak. Egy-egy installáció elkészítésénél a születendő művet befogadó tér érdekli, a kint és bent kérdése izgatja. Ahogyan a kiállításra invitáló ismertetőben is olvashatjuk róla: megkeresi az adott tér egy számára érdekes, jellemző tulajdonságát, és munkájával rámutat, kijelöli, ha úgy tetszik bekeretezi azt. Huszár Anrea Magdolna szobrászművész egyfelől az adott teret (a kiállítóhelyet) is a mű részének tekinti, másfelől pedig inspirációt igyekszik meríteni a térből és persze a környezetéből. Ebben az esetben ez egyaránt jelenti a múzeum nagymúltú épületét és a várost, Fehérvárt és környékét... Nos, a múzeumban látható eredmény érdekes ugyan, de kissé ellentmondásos.

A legszebb és legszembetűnőbb a búzaszemekből emelt, hatalmas gúla, amelynek tetején valósággal lebeg egy hatalmas oltár, amely aranyozott bronzból készült - holott úgy hat, mintha fából faragták volna rá a motívumokat... Az alkotó - az installáció megálmodója - azt mondja, a különös oltármű magyarországi bemutatójának színhelye a múzeum díszterme. Nemrégiben ez az oltár Reimsben, egy nemzetközi fesztiválon szerepelt: ott egy csak sejtelmesen megvilágított barlang szolgált a bemutató színhelyéül - és persze ott más módon láthatta a közönség... Hiszen ahogy említettük, Huszárnál a tér - amelyben egy installáció helyet kap - szintén a mű része. A fehérvári múzeumban született installációt tehát szándéka szerint az épület - az egykori rendház múltja, szakrális, kulturális szerepe - is meghatározza. Ám az alkotót most nem csak a tér - a kint és bent - hanem az idő (azaz az időtlenség) kérdése is izgatja. Ezért kapcsolt az oltárműhöz egy videoinstallációt, amelynek főszereplője a mese. Méghozzá a tiszta forrásból táplálkozó - s az időtlenséget képviselő - mese. Az alkotó kulturális antropológiát is tanult. Nem véletlen tehát, hogy érdeklődése a mese felé (is) fordult. Különösen azután, hogy megismerkedett a híres karcsai mesélővel, Páhi Emma nénivel. Kettejük kapcsolatából könyvművészeti alkotás született: Emma néni csillagoktól kapott meséit a képzőművész körkompozíciói egészítik ki. A képek szerepelnek a díszterem falán is, miközben videoinstallációt is látunk. Emma néni egy szépséges mesét mond a felvételen: Mátyás királyról és a tiszta vízű forrásról, méghozzá a mesét ihlető forrásnál. Emellett Huszár Andrea Magdolna a megyében is talált egy rokonszenves asszonyt, Kati nénit, aki meg a Tizenkét hónap című - az európai kultúrkörben többformában ismert - mesét mondja el a felvételen...

Kétségtelen, hogy a díszteremben látható alkotás az oltárművel és a videoinstallációval, valamelyest ráfelel a környezet szellemiségére. Érdekes az a törekvés is, hogy az alkotó a tér és idő kapcsolatát igyekszik meg- fogalmazni... Mégis hiányérzetünk támad: a video- és a lebegő oltárinstalláció nem képes egységes, gondolatilag is szervesen kapcsolódó műegészt alkotni... Nekem úgy tűnik, helyspecifikus alkotás, kifejezetten Fehérvárra, a díszterembe szánt tárlat helyett inkább afféle beszámoló született, arról, mit csinált Huszár Andrea Magdolna szobrászművész az elmúlt időszakban...

A legszebb és legszembetűnőbb a búzaszemekből emelt, hatalmas gúla, amelynek tetején valósággal lebeg egy hatalmas oltár, amely aranyozott bronzból készült - holott úgy hat, mintha fából faragták volna rá a motívumokat... Az alkotó - az installáció megálmodója - azt mondja, a különös oltármű magyarországi bemutatójának színhelye a múzeum díszterme. Nemrégiben ez az oltár Reimsben, egy nemzetközi fesztiválon szerepelt: ott egy csak sejtelmesen megvilágított barlang szolgált a bemutató színhelyéül - és persze ott más módon láthatta a közönség... Hiszen ahogy említettük, Huszárnál a tér - amelyben egy installáció helyet kap - szintén a mű része. A fehérvári múzeumban született installációt tehát szándéka szerint az épület - az egykori rendház múltja, szakrális, kulturális szerepe - is meghatározza. Ám az alkotót most nem csak a tér - a kint és bent - hanem az idő (azaz az időtlenség) kérdése is izgatja. Ezért kapcsolt az oltárműhöz egy videoinstallációt, amelynek főszereplője a mese. Méghozzá a tiszta forrásból táplálkozó - s az időtlenséget képviselő - mese. Az alkotó kulturális antropológiát is tanult. Nem véletlen tehát, hogy érdeklődése a mese felé (is) fordult. Különösen azután, hogy megismerkedett a híres karcsai mesélővel, Páhi Emma nénivel. Kettejük kapcsolatából könyvművészeti alkotás született: Emma néni csillagoktól kapott meséit a képzőművész körkompozíciói egészítik ki. A képek szerepelnek a díszterem falán is, miközben videoinstallációt is látunk. Emma néni egy szépséges mesét mond a felvételen: Mátyás királyról és a tiszta vízű forrásról, méghozzá a mesét ihlető forrásnál. Emellett Huszár Andrea Magdolna a megyében is talált egy rokonszenves asszonyt, Kati nénit, aki meg a Tizenkét hónap című - az európai kultúrkörben többformában ismert - mesét mondja el a felvételen...

Kétségtelen, hogy a díszteremben látható alkotás az oltárművel és a videoinstallációval, valamelyest ráfelel a környezet szellemiségére. Érdekes az a törekvés is, hogy az alkotó a tér és idő kapcsolatát igyekszik meg- fogalmazni... Mégis hiányérzetünk támad: a video- és a lebegő oltárinstalláció nem képes egységes, gondolatilag is szervesen kapcsolódó műegészt alkotni... Nekem úgy tűnik, helyspecifikus alkotás, kifejezetten Fehérvárra, a díszterembe szánt tárlat helyett inkább afféle beszámoló született, arról, mit csinált Huszár Andrea Magdolna szobrászművész az elmúlt időszakban...

Kétségtelen, hogy a díszteremben látható alkotás az oltárművel és a videoinstallációval, valamelyest ráfelel a környezet szellemiségére. Érdekes az a törekvés is, hogy az alkotó a tér és idő kapcsolatát igyekszik meg- fogalmazni... Mégis hiányérzetünk támad: a video- és a lebegő oltárinstalláció nem képes egységes, gondolatilag is szervesen kapcsolódó műegészt alkotni... Nekem úgy tűnik, helyspecifikus alkotás, kifejezetten Fehérvárra, a díszterembe szánt tárlat helyett inkább afféle beszámoló született, arról, mit csinált Huszár Andrea Magdolna szobrászművész az elmúlt időszakban...

Kétségtelen, hogy a díszteremben látható alkotás az oltárművel és a videoinstallációval, valamelyest ráfelel a környezet szellemiségére. Érdekes az a törekvés is, hogy az alkotó a tér és idő kapcsolatát igyekszik meg- fogalmazni... Mégis hiányérzetünk támad: a video- és a lebegő oltárinstalláció nem képes egységes, gondolatilag is szervesen kapcsolódó műegészt alkotni... Nekem úgy tűnik, helyspecifikus alkotás, kifejezetten Fehérvárra, a díszterembe szánt tárlat helyett inkább afféle beszámoló született, arról, mit csinált Huszár Andrea Magdolna szobrászművész az elmúlt időszakban...