Kultúra

2008.06.27. 02:29

A munka majd minősíti

<strong>Székesfehérvár</strong> - Ismerkedik a színházzal és a várossal Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház új igazgatója. Augusztus 1-jétől ő irányítja a teátrumot. Művészeti vezetője Szűcs Gábor lesz.

Szabó Zoltán

- Milyen hangulatban zajlottak ezek a találkozások? S habár a következő évadra szóló szerződéseket a jelenlegi vezetés már megkötötte, nyilván szóba került, mi lesz a társulati tagok sorsa.

- Örömmel tapasztaltam, hogy a személyes találkozások nem igazolták vissza azt a hangulatot, amely a pályázati eljárás körül kialakult. Nyitottságot, várakozást és pozitív hozzáállást érzékeltünk. Volt, aki, mondjuk így, tartózkodóbbnak bizonyult, de ebben a helyzetben ez természetes. S persze, ismét csak természetes módon, mindenki kíváncsi arra, mit fog csinálni, lesz-e munkája. Mindenkinek pozitív választ adtunk, megnyugtattuk őket, hogy szeretnénk továbbra is együtt dolgozni velük. Rengeteg produkciót láttunk az utóbbi időben, a kész előadásokban véleményt alkothattunk a színészekről is, viszont nem láthattuk az odáig vezető utat, a próbafolyamatot, ami pedig egy színházi szakember számára nagyon fontos. A vonzások, taszítások, választások a közös munka során alakulnak ki. A következő szerződtetési időszakig, a jövő év januárjáig-februárjáig lesz majd annyi közös tapasztalat, melynek alapján mindkét oldal el tudja dönteni, így képzelte-e az együttműködést.

- Belefér-e az elképzeléseibe ez a társulat, a jelenlegi összetételében?

- A társulat, ebben a felállásban garancia lehet egyfajta előrelépésre. Kérdés, hogy annak léptékével megelégszik-e a város és elégedettek leszünk-e mi. Azt gondolom, lehet többet tenni annál, mint ami most megadatik a színháznak. Változatlanul az a véleményünk, hogy bizonyos szerepkörök túlreprezentáltak. Mindez elégedetlenséget, rosszkedvet válthat ki a csapatban, kölcsönös érdek tehát az egészséges társulati arány megtalálása.

- Készen kaptak egy évadtervet, műsort, meghirdetett bérletekkel. Mit szól hozzá?

- A jelenlegi évadterv nem a mi nevünkhöz fűződik, s az ember nem szívesen adja a nevét ahhoz, amivel nem feltétlenül ért egyet. Ráadásul ez a terv ismereteim szerint az első meghirdetésétől kezdve jelentős változásokon ment át. Ami a tartalmát illeti, sok olyan darab van benne, ami bátran felvállalható, de az ellenkezőjére is akad példa. S a régi, bevált színházi törvényszerűségek alapján mi nem véletlenül foglaltuk táblázatba, mit tartunk a kívánatos szerkezetű évadnak. Ennek a jelenleg érvényes műsorterv nem mindenben felel meg. Ám ez van, s hogy ezzel mit lehet kezdeni, majd az élet megmutatja.

- Eszerint sok még a kérdés, bizonytalanság, melyekre a következő hónapok adnak választ. Ami biztos, hogy a közgyűlés önt választotta igazgatónak. Számított rá?

- Természetesen számítottam rá, már az első körben, hiszen azért pályáztam, hogy igazgató legyek.

- Az eredmény kapcsán többen kifogásolták, hogy politikai döntés született.

- Teljesen törvényszerű, hogy politikai döntés született. Egy város közgyűlése választott politikusokból áll, s ők nem madárjóslás vagy városi nyugdíjasklubban készült közvélemény-kutatás alapján döntenek. Bizonyos információk birtokában, felelős politikusként felelősen határoznak, ki legyen egy adott intézmény vezetője.

- Csakhogy nem egy pártintézményről van szó, hanem színházról. Nem tartja furcsának, hogy önt a jobboldal, Szurdit pedig a baloldal embereként aposztrofálták? Hogy megemlítették volt apósa, Széles Gábor nevét és befolyását? Hogy kifogásolták, önt nem is javasolta a szakmai grémium?

- Azt gondolom, mint ahogy az előbb is elmondtam, hogy ez politikai döntés. Innentől kezdve ezt lezártnak tartom, s ha ebben a dologban valakit valamilyen fájdalmak vagy politikai motivációk mozgatnak, az hadd ne legyen az én asztalom. Most hivatkozhatnék arra, hogy annak idején, amikor Szurdi Miklóst választották, mennyire támogatta a szakmai testület, és mennyire volt politikai a döntés. Nem teszem, mert személyeskedének tűnne. Volt egy pályázat, a feltételeinek én megfeleltem. A szakmaiságot pedig előre ne ítéljék meg, azt majd az elvégzett munka minősíti. Ami a bal- vagy jobboldali kitételt illeti, ezekkel a jelzőkkel nem tudok mit kezdeni, és nem is sorolom magam sehova. Színházi szakembernek tartom magamat.

- Színészdiplomája van, akar majd játszani? Az Echo Tv igazgatóságának elnöke is. Megtartja e tisztségét is?

- Ameddig ez csak lehetséges, nem szeretnék játszani. Igazgatónak szerződtem, a társulat színészeinek szeretnék lehetőséget adni. Az Echo Tv-ben pedig jelenleg az igazgatóság elnökeként hátrább állhatok, nem kell operatív teendőket végezni, így annak is eleget tudok tenni.

- Népszerű egy bizonyos bank szellemes reklámjaiban. Mi lesz ezzel a szereppel és bájos asszisztensével?

- Jó, hogy ezt megkérdezte. A reklámnak is használ, ha színészeket alkalmaznak, és én ezt, a színházon kívüli munkát pénzkeresetként fogom fel. Amíg lehet, folytatom, mert nem szeretném a színházban másoktól elvenni a lehetőséget. Nem tartom szerencsésnek, ha valaki egyszemélyben író-rendező-dramaturg-színész-díszlettervező és hozzá még igazgató. Én inkább másoknak akarom az esélyt megadni.

A jelzőkkel nem tudok mit kezdeni. Színházi szakembernek tartom magamatVasvári Csaba, a Vörösmarty Színház új igazgatója 1966-ban született, színész, 1992-ben kapott diplomát a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Játszott a budapesti Madách Színházban, Szolnokon, 2005-től pedig Győrben. Alapító tagja az Echo Hungary Tv Zrt.-nek. Szűcs Gábor (a kis képen) színész-rendező, a színház művészeti vezetője sztén 1992-ben végzett a főiskolán, játszott a Madáchban, s Győrben is dolgozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!