Versfolyam sztárevicséktől

Valóságshowt az elmúlt években több formában láthattunk már. A legutóbbi verziók énekes, táncos megasztár-keresők voltak, melyekben legalább valamelyest színvonalas produkciót kellett letenniük az asztalra az önjelölt sztár versenyzőknek. Hogy őszinte legyek, nekem egy idő után mindegyiktől csömöröm lett, köszönhetően az órákig, hetekig, hónapokig húzott telefonos szavazásoknak, a zsűri magvas értékelésének, a verseny körül kialakult hisztériának.

Szerencsére a Vörösmarty Színház kávézójában bemutatott költészet napi esten nem fogott el ez az érzés. Pedig mega produkcióról volt szó, ám annak speciális, költészet napi változatáról. Jól kivitelezett, szellemes, pergő, igazán mai előadást láthattunk, amely elegánsan parodizálta a sztárkereső műsorok dramaturgiáját. Méghozzá úgy, hogy mindehhez a verset használta föl. A szereplők énekes, táncos, egyéb műsorszámok helyett verseket adtak elő, a költészet napjához híven. Ezen kívül viszont szinte minden úgy folyt, mint egy sztárkeresőben, nem véletlen a műsor címe: Sztárevicsek, avagy VersMegasztár. A költő pedig - akinek műveit előadták a színház művészei -, a hangversek sámánjaként is ismert Szilágyi Ákos. (Az est címe Szilágyi egyik tanulmánykötetére, a Borisz sztár és a sztárevicsek címűre is utal).

A négy színész - Brunner Márta, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Várfi Sándor - három fordulóban, felváltva lépett ki egy színpadra, és adta elő az egyedi, pattogó, szójátékokban gazdag verseket. Szavalásukat dobbal, csörgővel, rázóval, és más különleges hangszerekből előcsalt effektekkel kísérte Szakál Béla. Nagy szerep jutott a két tévéképernyőnek is. A rajtuk futó bejátszásokon láthattuk például a zsűrit, amely a szereplőkkel azonos volt, így mindenki magát értékelte eltorzított, mosolyra fakasztó formában. Ezenkívül szavazásra buzdító feliratok, és egyéb fontosnak feltüntetett információk álltak a képernyőn. Igen összetett produkcióról volt tehát szó, amelynek rendezéséért Réczei Tamást illeti dicséret.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

Szerencsére a Vörösmarty Színház kávézójában bemutatott költészet napi esten nem fogott el ez az érzés. Pedig mega produkcióról volt szó, ám annak speciális, költészet napi változatáról. Jól kivitelezett, szellemes, pergő, igazán mai előadást láthattunk, amely elegánsan parodizálta a sztárkereső műsorok dramaturgiáját. Méghozzá úgy, hogy mindehhez a verset használta föl. A szereplők énekes, táncos, egyéb műsorszámok helyett verseket adtak elő, a költészet napjához híven. Ezen kívül viszont szinte minden úgy folyt, mint egy sztárkeresőben, nem véletlen a műsor címe: Sztárevicsek, avagy VersMegasztár. A költő pedig - akinek műveit előadták a színház művészei -, a hangversek sámánjaként is ismert Szilágyi Ákos. (Az est címe Szilágyi egyik tanulmánykötetére, a Borisz sztár és a sztárevicsek címűre is utal).

A négy színész - Brunner Márta, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Várfi Sándor - három fordulóban, felváltva lépett ki egy színpadra, és adta elő az egyedi, pattogó, szójátékokban gazdag verseket. Szavalásukat dobbal, csörgővel, rázóval, és más különleges hangszerekből előcsalt effektekkel kísérte Szakál Béla. Nagy szerep jutott a két tévéképernyőnek is. A rajtuk futó bejátszásokon láthattuk például a zsűrit, amely a szereplőkkel azonos volt, így mindenki magát értékelte eltorzított, mosolyra fakasztó formában. Ezenkívül szavazásra buzdító feliratok, és egyéb fontosnak feltüntetett információk álltak a képernyőn. Igen összetett produkcióról volt tehát szó, amelynek rendezéséért Réczei Tamást illeti dicséret.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

Szerencsére a Vörösmarty Színház kávézójában bemutatott költészet napi esten nem fogott el ez az érzés. Pedig mega produkcióról volt szó, ám annak speciális, költészet napi változatáról. Jól kivitelezett, szellemes, pergő, igazán mai előadást láthattunk, amely elegánsan parodizálta a sztárkereső műsorok dramaturgiáját. Méghozzá úgy, hogy mindehhez a verset használta föl. A szereplők énekes, táncos, egyéb műsorszámok helyett verseket adtak elő, a költészet napjához híven. Ezen kívül viszont szinte minden úgy folyt, mint egy sztárkeresőben, nem véletlen a műsor címe: Sztárevicsek, avagy VersMegasztár. A költő pedig - akinek műveit előadták a színház művészei -, a hangversek sámánjaként is ismert Szilágyi Ákos. (Az est címe Szilágyi egyik tanulmánykötetére, a Borisz sztár és a sztárevicsek címűre is utal).

A négy színész - Brunner Márta, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Várfi Sándor - három fordulóban, felváltva lépett ki egy színpadra, és adta elő az egyedi, pattogó, szójátékokban gazdag verseket. Szavalásukat dobbal, csörgővel, rázóval, és más különleges hangszerekből előcsalt effektekkel kísérte Szakál Béla. Nagy szerep jutott a két tévéképernyőnek is. A rajtuk futó bejátszásokon láthattuk például a zsűrit, amely a szereplőkkel azonos volt, így mindenki magát értékelte eltorzított, mosolyra fakasztó formában. Ezenkívül szavazásra buzdító feliratok, és egyéb fontosnak feltüntetett információk álltak a képernyőn. Igen összetett produkcióról volt tehát szó, amelynek rendezéséért Réczei Tamást illeti dicséret.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

A négy színész - Brunner Márta, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Várfi Sándor - három fordulóban, felváltva lépett ki egy színpadra, és adta elő az egyedi, pattogó, szójátékokban gazdag verseket. Szavalásukat dobbal, csörgővel, rázóval, és más különleges hangszerekből előcsalt effektekkel kísérte Szakál Béla. Nagy szerep jutott a két tévéképernyőnek is. A rajtuk futó bejátszásokon láthattuk például a zsűrit, amely a szereplőkkel azonos volt, így mindenki magát értékelte eltorzított, mosolyra fakasztó formában. Ezenkívül szavazásra buzdító feliratok, és egyéb fontosnak feltüntetett információk álltak a képernyőn. Igen összetett produkcióról volt tehát szó, amelynek rendezéséért Réczei Tamást illeti dicséret.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

A négy színész - Brunner Márta, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Várfi Sándor - három fordulóban, felváltva lépett ki egy színpadra, és adta elő az egyedi, pattogó, szójátékokban gazdag verseket. Szavalásukat dobbal, csörgővel, rázóval, és más különleges hangszerekből előcsalt effektekkel kísérte Szakál Béla. Nagy szerep jutott a két tévéképernyőnek is. A rajtuk futó bejátszásokon láthattuk például a zsűrit, amely a szereplőkkel azonos volt, így mindenki magát értékelte eltorzított, mosolyra fakasztó formában. Ezenkívül szavazásra buzdító feliratok, és egyéb fontosnak feltüntetett információk álltak a képernyőn. Igen összetett produkcióról volt tehát szó, amelynek rendezéséért Réczei Tamást illeti dicséret.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

A versek sebről, tüsszentésről, vágyról, líráról szóltak groteszk, leegyszerűsített, mégis formagazdaságról árulkodó változatban. Megint kiderült, messze van már az az idő, amikor az Alfred Jarry Übü királyában felütésként elhangzó Szar! című felkiáltáson megbotránkoztak a nézők. Az ürülék nem túl finom kifejezése ma a versek gyakori alkotóeleme, akárcsak a bazd meg , vagy a fasz szavak, melyekből itt sem volt hiány. Na jó, csak kétszer-háromszor hangzottak el, és ezektől nem vált túl közönségessé a műsor. Igaz, a mellettem ülő tinilányok azért felszisszentek. Ettől még költészet napja volt.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.

Hazafelé elgondolkodtam: nem is olyan rossz ötlet egy ilyen verses Megasztár. Még az is lehet, visszaszoknék a képernyő elé, és a körmömet tövig rágva szurkolnék a legjobb szavalóért.