Kultúra

2006.11.10. 03:29

Nyelvünk Arany-fedezete

Székesfehérvár - Az egyszemélyes Bálint-színház költői, írói: Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany, az utóbbi kettővel a Széna téri Városi Könyvtárban is fellépett.

Kovalcsik Katalin

Bálint András önálló estjein a csillárokon is lógnának az emberek, ha lehetne ilyen fényűzése egy könyvtárnak. Így inkább állnak, a földön kuporognak, vállalják a kényelmetlenséget, mert Márai Sándor - legutóbbi fehérvári estjén őt idézte meg -, és Arany János, no meg az őket megszemélyesítő Kossuth-díjas színművész nyújtotta élmény megéri.

Az est előtti beszélgetésben kérdésemre elmondta: amikor egy költőt, egy írót választ a színész, nemcsak szerepet választ, önismeretre vállalkozik, saját identitását keresi. A korával is összefügg, hogy Aranyt nézte ki magának. Túl van a hatvanon, s az idős kori bölcsesség, az irónia, de még a nyavalygások is közelebb állnak hozzá. Meglepett közlésével, hogy a fővárosi teátrumoknak, köztük a Radnóti Színháznak, amelynek igazgatója, új problémával kell szembenézniük: a közönség félelmével, szorongásával, riadalmával. November a legjobb színházi hónap volt eddig, de a fővárosi történések miatt az emberek féltek eljönni otthonról. Gazdasági okok is fogva tartják őket, és ehhez társulnak az új félelmek: mikor találkoznak csuklyás tüntetőkkel, rendőrautókkal. Estéről estére megtapasztalja, hogy az ilyen napokban a színház még érdekesebb, mert minden mondatnak másik jelentése is van. A Nemzeti Színház III. Richárdjában ő alakítja IV. Edward királyt, tapasztalja, hogy a politikai mozgások plusz jelentésekkel töltik meg a színpadon elhangzottakat...

Nincs bajusza, nem hord csizmát, nem református, mégis elhittük róla, hogy Arany áll a dobogón, amelyre őszi falevelek hulltak, és a Toscana bútorüzlet jóvoltából korabeli hangulatot felidéző íróasztal, karosszék és az asztali lámpa fénye teremtett színházi hangulatot a könyvtárban. A színész csodálja a költő erkölcsösségét, tartását, őszinte szerénységét, ő is rendületlenül hisz abban, amiben Arany: a költészet erejében és abban, hogy romló, hazug világunkban nincs fontosabb, mint a pontosan fogalmazott emberi szó és az édes, a szép, az aranyfedezetű anyanyelv.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Az est előtti beszélgetésben kérdésemre elmondta: amikor egy költőt, egy írót választ a színész, nemcsak szerepet választ, önismeretre vállalkozik, saját identitását keresi. A korával is összefügg, hogy Aranyt nézte ki magának. Túl van a hatvanon, s az idős kori bölcsesség, az irónia, de még a nyavalygások is közelebb állnak hozzá. Meglepett közlésével, hogy a fővárosi teátrumoknak, köztük a Radnóti Színháznak, amelynek igazgatója, új problémával kell szembenézniük: a közönség félelmével, szorongásával, riadalmával. November a legjobb színházi hónap volt eddig, de a fővárosi történések miatt az emberek féltek eljönni otthonról. Gazdasági okok is fogva tartják őket, és ehhez társulnak az új félelmek: mikor találkoznak csuklyás tüntetőkkel, rendőrautókkal. Estéről estére megtapasztalja, hogy az ilyen napokban a színház még érdekesebb, mert minden mondatnak másik jelentése is van. A Nemzeti Színház III. Richárdjában ő alakítja IV. Edward királyt, tapasztalja, hogy a politikai mozgások plusz jelentésekkel töltik meg a színpadon elhangzottakat...

Nincs bajusza, nem hord csizmát, nem református, mégis elhittük róla, hogy Arany áll a dobogón, amelyre őszi falevelek hulltak, és a Toscana bútorüzlet jóvoltából korabeli hangulatot felidéző íróasztal, karosszék és az asztali lámpa fénye teremtett színházi hangulatot a könyvtárban. A színész csodálja a költő erkölcsösségét, tartását, őszinte szerénységét, ő is rendületlenül hisz abban, amiben Arany: a költészet erejében és abban, hogy romló, hazug világunkban nincs fontosabb, mint a pontosan fogalmazott emberi szó és az édes, a szép, az aranyfedezetű anyanyelv.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Az est előtti beszélgetésben kérdésemre elmondta: amikor egy költőt, egy írót választ a színész, nemcsak szerepet választ, önismeretre vállalkozik, saját identitását keresi. A korával is összefügg, hogy Aranyt nézte ki magának. Túl van a hatvanon, s az idős kori bölcsesség, az irónia, de még a nyavalygások is közelebb állnak hozzá. Meglepett közlésével, hogy a fővárosi teátrumoknak, köztük a Radnóti Színháznak, amelynek igazgatója, új problémával kell szembenézniük: a közönség félelmével, szorongásával, riadalmával. November a legjobb színházi hónap volt eddig, de a fővárosi történések miatt az emberek féltek eljönni otthonról. Gazdasági okok is fogva tartják őket, és ehhez társulnak az új félelmek: mikor találkoznak csuklyás tüntetőkkel, rendőrautókkal. Estéről estére megtapasztalja, hogy az ilyen napokban a színház még érdekesebb, mert minden mondatnak másik jelentése is van. A Nemzeti Színház III. Richárdjában ő alakítja IV. Edward királyt, tapasztalja, hogy a politikai mozgások plusz jelentésekkel töltik meg a színpadon elhangzottakat...

Nincs bajusza, nem hord csizmát, nem református, mégis elhittük róla, hogy Arany áll a dobogón, amelyre őszi falevelek hulltak, és a Toscana bútorüzlet jóvoltából korabeli hangulatot felidéző íróasztal, karosszék és az asztali lámpa fénye teremtett színházi hangulatot a könyvtárban. A színész csodálja a költő erkölcsösségét, tartását, őszinte szerénységét, ő is rendületlenül hisz abban, amiben Arany: a költészet erejében és abban, hogy romló, hazug világunkban nincs fontosabb, mint a pontosan fogalmazott emberi szó és az édes, a szép, az aranyfedezetű anyanyelv.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Nincs bajusza, nem hord csizmát, nem református, mégis elhittük róla, hogy Arany áll a dobogón, amelyre őszi falevelek hulltak, és a Toscana bútorüzlet jóvoltából korabeli hangulatot felidéző íróasztal, karosszék és az asztali lámpa fénye teremtett színházi hangulatot a könyvtárban. A színész csodálja a költő erkölcsösségét, tartását, őszinte szerénységét, ő is rendületlenül hisz abban, amiben Arany: a költészet erejében és abban, hogy romló, hazug világunkban nincs fontosabb, mint a pontosan fogalmazott emberi szó és az édes, a szép, az aranyfedezetű anyanyelv.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Nincs bajusza, nem hord csizmát, nem református, mégis elhittük róla, hogy Arany áll a dobogón, amelyre őszi falevelek hulltak, és a Toscana bútorüzlet jóvoltából korabeli hangulatot felidéző íróasztal, karosszék és az asztali lámpa fénye teremtett színházi hangulatot a könyvtárban. A színész csodálja a költő erkölcsösségét, tartását, őszinte szerénységét, ő is rendületlenül hisz abban, amiben Arany: a költészet erejében és abban, hogy romló, hazug világunkban nincs fontosabb, mint a pontosan fogalmazott emberi szó és az édes, a szép, az aranyfedezetű anyanyelv.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Hitelesen idézte meg a 10 holdas, 10 gyerekes parasztgazda legkisebb fiát, aki érzékeny, félénk, passzív teremtés volt, mégis amikor Debrecenben bölcsészkedett Petőfihez hasonlóan vándorszínésznek állt. A rövid kitérő miatt sokáig furdalta a lelkiismeret, mert amikor hazament Szalontára, apját megvakulva, anyját halálos betegen találta. Élte a vidéki értelmiség unalmas életét, segédtanító, segédjegyző lett, majd falubéli árvalányt vett feleségül, aki csendes, nyugodt, meleg családi fészket biztosított a családnak, és remek töltött káposztát tudott főzni. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a világirodalom talán legkedvesebb, legmeghittebb, évédő, kötekedő Petőfi-Arany-levelezésből is hallhattunk részeleteket. Arany hívja Nagyszalontára barátját: Jöjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, de Petőfit olvas, jó magyar gazdasszony, főz majd töltött káposztát... A gyerekek is égnek látni azt a jó Petőfi bácsit, ki azt a szép Kukorica Jancsit írta... Petőfi hol kedves fa-jankómnak, máskor lelkem, Aranyomnak vagy aranyos szájú Szent Jánosnak szólítja.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Amikor az Akadémia titkára lesz, Budapestre költöznek. Lapszerkesztőként briliáns szerkesztői üzenetekkel színezte meg a magyar irodalmat. Például: A költők gyakran szerencsétlenek, de a szerencsétlenek nem mind költők. Sok cifrával ne borítsd éneked, ne keríts neki nagy feneket... A kislányát gyászoló apát, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasító, majd elfogadó szerény embert is megidézte a színész, meg a nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót és az Őszikék mesterét. Bálint Aranya más, emberibb, mint a tankönyvek költője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!