Aki megtalálja az utat a zárkózott gyerekek lelkéhez: Deák György gyermekneurológus

Szigorú rend szerint, beosztásban éli a mindennapjait évek óta. Amióta pedig gyermekei születtek, ők – a család – is részesei ennek a sűrű „órarendnek”. Deák György, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház csecsemő- és gyermekgyógyásza, gyermekneurológusa itt is, ott is, amott is van – mindig. Mint meséli, a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségdíja nagyon meghatotta, épp úgy, ahogy hat éve a Fejér Megyei Hírlap „Hónap orvosa” elismerése is. A még mindig fiatal orvos a mindennapjairól így mesél:

– Heti húsz órát a fehérvári kórházban, ugyanennyit Agárdon a Tóparti Szakambulancián töltök, a magánrendelésen pedig amennyit még lehet – meséli, s kiderül, jellemzően napi 10–12 órát dolgozik rendszeresen. A beszélgetésünk előtti napon is épp ügyeletes volt, reggel 7-től másnap reggelig dolgozott. Bár a hangján ez nem érződik, ahogy az sem, hogy túl van egy komoly éjszakai feladaton: – Kicsit húzós volt az éjszaka, hajnali 3 órakor egy 1,25 kilós koraszülöttet kellett újraéleszteni – árulja el. Kívülállóként nehéz elképzelni ezt – hogy nap mint nap apró életekért kell küzdeni, kimondani róluk valamit, amit senki nem akar hallani vagy épp végigjárni velük egy utat, ami nehéz, fájdalmas és szívszorító. Ahogy teszi ezt a Canavan-szindrómás Geszti Sárikával is, akinek anyukája, Zsédely Mária javaslatára (vagy ahogy a doktor úr mondja: „aki felnyomta az alapítványnál”) került az elismerésre érdemes szakemberek sorába, s akinek köszönhetően csak úgy özönlöttek a jelölések, elismerő szavak és köszönetek vele kapcsolatban.

Az egészségügy és a gyerekek szeretete családi vonás nála: – Édesanyám ápolónő, aki sebészeti, sterilizáló, majd röntgen osztályon is dolgozott Erdélyben, mivel ott születtem, ott éltünk. Az iskolából az ő munkahelyére mentem mindig, s amíg ő dolgozott, én az étkezőben játszottam, készítettem a házi feladatot. Ott láttam először a bajba jutott embereket, a gyógyulás, megoldás iránti vágyukat, s ez megérintett. Édesanyámnak volt egy nagyon kedves főnöke, Veress István főorvos. S amikor a nyári szünetben unatkoztam otthon, bementünk hozzá az öcsémmel segíteni. Mártogatós, fotó-előhívásos módszerrel segítettünk a röntgenek előhívásában. S ahogy hívtuk elő a filmeket, a főorvos nagyon érdekes képeken mutatta, milyen is belülről az emberi szervezet. 11. osztályos koromban pedig, amikor már dönteni kellett, hogy milyen pályára állok, végül az egészségügyet választottam. Szeretek az embereken segíteni, megérint a bajuk, sorsuk, így nem volt kérdés az irány és az sem, hogy gyerekorvos leszek. Édesapámtól kaptam a tulajdonságot, mindketten odavagyunk a gyerekekért. Úgy szoktam a gyerekeket vizsgálni, hogy pár perc után már az ölemben ülnek. Ritka az olyan gyerek, akit nem tudok megszelídíteni. Még akkor is, ha a szülő úgy jön, hogy hú, ez a gyerek nem lesz könnyű eset! Fontos szerintem, hogy minden kis beteggel a saját szintjén kell foglalkozni – az egészen kicsiknek gügyögni szoktam, az óvodásokat a jelükről, barátokról, kedvenc járművekről kérdezem, s gyakorlatilag meg is van a fonal, az összhang, s talán már kilóra megvettem a gyereket. Tavaly beszereztem egy smart balance scootert is, amit sokszor viszek magammal, főleg Agárdra, mert ott van egy hosszabb egyenes folyosórész. Van egy-két nem megszelídíthető gyerek, akiket ezzel szoktam vinni. Tetszik nekik, hogy villog, gurul, viszem őket egy kört, s onnantól minden rendben van, meg lehet vizsgálni őket, úgy, hogy előtte vizsgálhatatlanok voltak – árulja el a titkát a doktor bácsi, aki nem szereti a fehér köpenyt, mint mondja, a sima civil ruha nem olyan félelmetes a gyerekek szemében.

Deák György alig múlt negyven, s kétgyermekes apuka. Már családosként helytállni ebben a pörgésben nem lehet könnyű, mondom.

– Minden oldalról össztűz alatt vagyok – szögezi le, s ezzel talán el is mondott erről mindent. Nem nagyon eshet ki a munkából, hiszen nagyon kevés a gyermekneurológus, országos szinten is csupán nyolcvan körüli orvos foglalkozik ezzel, Fejér megyében pedig ketten vannak, a kollégája házi­orvos. Sőt, más megyékből is jönnek hozzá, mert vannak szomszédos megyék, ahol egy sincs. Vajon miért ilyen ritka ez a szakma? – vetődik fel a kérdés. – A gyerekneurológusok témája nem túl rózsás: főként az epilepszia és a fejfájás hátterét kell kideríteni. Az előbbit sokan titkolják, néha pedig csúnya, látványos tünetekkel jár, sokszor komoly neurológiai előzményekkel – néha társuló agyvérzés vagy oxigénhiány, daganat vagy fejsérülés, illetve családban öröklött hajlam is előfordul. A fejfájás okának kiderítése is nehéz, taposómalomként, idegőrlő munkaként élik meg sokan, hogy egymás után jönnek a fejfájós betegek. Ugyanazt a harminc kérdést kell feltenni, hogy az ember kiderítse, milyen típusú fejfájásról van egyáltalán szó. De ehhez a szakterülethez tartozik mindenféle bénulás, agyvérzés, stroke, agyvelőgyulladás, agyhártyagyulladás és ritkább betegségek is. Bevallása szerint kedvenc témaköre a fejlődésneurológia. Ezek olyan betegségcsoportok és pacienskör, akiknek a kezelése nagyon összetett feladatot igényel. A neurológia keményebb dió, nehéz, súlyos sorsokkal, amely megterhelő minden félnek, aki érintett benne. A jelenlegi friss szakorvosok és rezidensek közül egy valaki talán, ha gondolkozik azon, hogy gyermekneurológus legyen.

Kiderül az is: ahhoz, hogy valaki gyermekneurológus legyen, kell a hat év egyetem, az öt év alapszakvizsga, s utána még két év tanulás. S akkor még ezután legalább 5–6 év, amire azt lehet mondani, hogy valamiféle rutin kezd kialakulni. Tehát nem elég, hogy idegőrlő, nehéz sorsokkal teli, de még hosszadalmas is az út a pálya csúcsára.

Ahogy már mondta, tavaly múlt negyven, „tök jól érzem magam”, teszi hozzá. – Egyetemről kijőve nagyon zöldfülű voltam, mostanra kezd benőni a fejem lágya – mosolyog. Deák doktor Fehérváron él már 2005 óta. Mint mondja, nagy megtartó erő a gyülekezet, ahová bekapcsolódott családjával, de ma már erdélyi rokonainak egy része is ide költözött, így egyre több szál köti ide. Ahogy a barátai s a környezetében élő kedves emberek is. – Külön hobbikra nincs igényem, a család, a munka és a hitbeli közösség az, ami kitölti az életemet.

Mottója pedig – derül ki –, hogy „tedd azt mással, amit szeretnél, hogy veled tegyen”. Ez a bibliai idézet az, ami az orvosi díj kapcsán is elsőként eszébe jutott. S valószínűleg ez az, amiért meg is kapta.