Erőss Zsolt özvegye, Hilda hegymászásra készül

Vajon mi lett volna, ha 2013 tavaszán Erőss Zsolt és Kiss Péter nem indul el a Kancsendzönga meghódítására? Mi lett volna, ha időben visszafordulnak? Ha nem vállaltak volna akkora kockázatot? Ha jobban ítélik meg helyzetüket, fizikai állapotukat? Megszámlálhatatlanul sok kérdést tehetnénk fel ma is, Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye szerint azonban nem szükséges. S ezt talán egyedül Zsolt legszűkebb családtagjai tehetnék meg.

Sterczer Hilda férjével 2008-ban járt a Makalun, igaz, Hilda 30 méterre a csúcstól feladta, nem tudta legyőzni fáradtságát. Fotó: Lovász Lilla

– Zsolt az erdélyi havasokból érkezett, és sorsát beteljesítve tért vissza a hegyekbe, oda, ahová mindig is vágyott – ezekkel a szavakkal köszöntötte Sterczer Hilda a seregélyesi általános iskolában azokat, akik azért jöttek, hogy meghallgassák előadását arról a nyolcezres csúcstámadásról, melyen együtt vettek részt Zsolttal még 2008–ban.

A tragikusan fiatalon elveszített hegymászó özvegye szívesen jött az iskolába, ahol Erőss Zsolt korábban két alkalommal is tartott előadást, lebilincselő történeteit akkor rajongva hallgatták a gyerekek. halálának hírére pedig emléktáblát avattak, bokrot ültettek az iskola kapujában.

– Zsolt más értékeket tartott fontosnak, mint az emberek általában. Az anyagi javak semmit sem jelentettek számára, nem úgy, mint a szabadság. Zsolt maga volt a szabadság. A kihívások éltették, s ha ezt elvettük volna tőle, épp úgy elveszítjük. Kiss Péterrel meghódítottak egy újabb csúcsot, a Kancsendzöngát, de végül ott ragadtak a hegy, a hó és a jég fogságában. A természet csendes, békés, szabad világában maradtak. Hiánya hatalmas, az űrt nehéz betölteni, különösen úgy, hogy kisfiam épp ma ünnepli második születésnapját, Gerda lányunk pedig ötéves – osztotta meg érzéseit pénteken a közönséggel az édesanya, a feleség, a hegymászó. Megjegyezte azt is, hogy a hegyek szeretete, a kihívás minden hegymászóban olyan erős, nem tartja vissza semmi. S aki nyolcezresre készül, tisztában van a kockázattal.

– Aki nyolcezres csúcs meghódítására készül, tudja, nem biztos, hogy visszatér. Ezt magam is átéltem, amikor Zsolttal 2008–ban elindultunk a Makalu meghódítására. Vágyam persze az volt, hogy egyszer láthassam az Everestet. A világ legmagasabb pontja mindenkit vonz, egy csodálatos élmény, végül a Makaluról láthattam a világ legmagasabb pontját, hisz mindössze 23 kilométerre vannak egymástól – mesélte Sterczer Hilda, aki elárulta, eredeti szakmája szerint tanítónő, s az isztiméri általános iskolában kezdte pályafutását. Itt ismerkedett meg természet, a túrázás, s a mászás szeretetével, amikor a tantestület legsportosabb tagjaként rábízták a sportszakkör vezetését. Elmondta, ez 2004–ben volt, majd miután járt a Tátrában, belátta, ez az élete.

– 2006–ban aztán egy internetes társkereső oldalon ismerkedtem meg Erőss Zsolttal, s nem is akartam elhinni, hogy ő az. Aztán elmentünk egy alpesi csúcstámadásra, ahonnan már egy párként jöttünk haza. Zsolt akkor azt mondta, nekem nyolcezresen a helyem. Ez volt a Makalu. Hatalmas élmény volt számomra, de ma már tudom, több nyolcezrest nem hódíthatok meg, hisz felelős vagyok a gyermekeimért. Ez édesanyám számára nagy megnyugvást jelent, hiszen őrülten féltettek már akkor is, amikor sziklát másztam. Az expedíciót pedig nehezen élték meg. Édesanyaként tudom, én is így aggódnék, de engedem a gyermekeimet. Ha mászóterembe megyek, velem vannak, sokat túrázunk együtt. Nem feltétlenül szeretném, hogy nyolcezreseket hódítsanak meg, s erre kicsi is az esély, hisz sem Zsolt, sem az én szüleim soha nem másztak hegyeket. Csak az a célom, hogy a természet szeretetét átadjam gyermekeimnek, s annak különleges varázsát megérezzék. A felfedezés, a kihívás az én értékrendemben épp úgy szerepel, ezt adom tovább – mesélte Hilda, aki azt is elárulta, újabb hegymászásra készül, de nem nyolcezresre.

Férje, Erőss Zsolt 10 nyolcezrest hódított meg, s ő volt az első magyar, aki ilyen magasra jutott. Kettőt műlábbal mászott meg, végül utolsó útjáról nem tért vissza.

– Sokszor feltették a kérdést: miért nem küldtünk helikoptert megmentésükre? Én, aki jártam ilyen magasságban, pontosan tudom, milyen erőpróba ez az emberi szervezet számára, hiszen nagyon ritka a levegő. Épp ez akadályozza a helikoptereket is az ilyen magasságig való feljutásban. Míg egy katonai helikopter legfeljebb 6 ezer méterig jut fel, addig egy polgári célokat szolgáló helikopter 4800 méter felett egyszerűen lepottyan. A Makalu számunkra egy nehéz hegy volt, nem is olyan népszerű, 18 órát gyalogoltunk felfelé, s az ideális 12-13 óra helyett csak 16 órára jutottunk fel, s indultunk vissza, ami újabb 9 óra gyaloglás volt pihenés nélkül. Már ez is kockázatos volt, akadtak olyan pillanatok, amikor azt hittem, ott maradunk. A Kancsendzönga még nagyobb kihívás volt, hiszen este hatra érték csak el a csúcsot. Egy hegymászó figyeli az időjárást, mérlegel, s a számára ideális időben indul a csúcstámadásra. A legfontosabb, hogy ne fújjon a szél, s hogy 12 óránál lehetőleg ne legyen hosszabb a felfelé vezető út. Ha hosszabb, fáradunk, romlik ítélőképességünk, nagyobb eséllyel hozunk rossz döntéseket. Ezt lentről, még az alaptáborból sem lehet irányítani. Zsoltot felmentettem, vissza soha nem tartottam volna, megbíztam benne – tette végül hozzá.