Egy olimpiai ezüst és egy arany története

– Számomra az olimpia előtt jó előjelnek számított, hogy 1979-ben, San Diegóban világbajnok lettem – emlékezett vissza Rácz Lajos.
– Hatalmas lökést adott a felkészülési munkához, óriási volt a hitem az olimpiai aranyérmet illetően. Moszkva előtt tíz hónapig voltam távol a szeretteimtől, de amikor hazajöttem, a mester, Tombor István sokat segített a technikám csiszolásán, s idegileg is megpihentem az itteni környezetben. Az olimpiai felkészülés zavartalansága érdekében az Európa-bajnokságon nem szerepeltünk, de jópár nemzetközi versenyen igen, ezeken háromszor győztem, s egyszer lettem második.

A baj a tatai edzőtáborban, a moszkvai kiutazás előtt tíz nappal jelentkezett: egy edzésen Rácz a jobb kezén kézközépcsont- törést szenvedett. – A jobbkezem volt a nagy fegyverem, ezzel hajtottam végre a fordított csípődobást. Amikor begipszelték, mondtam a dokinak, hogy Moszkvába utazom, mire ő: haza, nem Moszkvába! A vezetők előtt titkoltuk, mert nem engedtek volna ki. Levágtuk a gipszet és Tomborral csináltunk egy szivaccsal kibélelt aluminium rögzítőt, amit Moszkvában persze már nem viseltem.
Rácz négy mérkőzés után beverekedte magát a hármas döntőbe, ahol először a szovjet Vahtang Baligidze várt rá. – Nagy fölénnyel nyert ellenem, s azóta többször is kielemeztem a meccset. Utólag azt mondom, hogy a nagy akarás miatt a rajtláz negatív változata uralkodott el bennem, egyszerűen lebénultam. Kikaptam, de csak fél órám volt a bolgár junior világbajnok Mladenov elleni meccsig készülni. Ilyen állapotban is vezettem, amikor a második menet végén, a szünetben minden bajom és fájdalmam előjött. Világvége hangulatban folytattam, riválisomból kettőt is láttam, de végül nyertem, s ezüstérmesként tértem haza. Ma is álmodom az olimpiával, nehezen tudom megemészteni, de szép lassan felfogom a tényt, azt, hogy törött kézzel lettem ilyen eredményes.

Székesfehérvár első babérkoszorús olimpiai aranyérmese, az Alba Volán SC öttusázója, Vörös Zsuzsanna lett, a 2004-es athéni játékokon. – Sikerélményekkel gazdagodva vártam Athént, hiszen akkor már egyszeres Európa és háromszoros világbajnok voltam. Ebben a tekintetben minden adott volt ahhoz, hogy az olimpián is eredményes legyek – kezdte visszaemlékezését Vörös Zsuzsanna.
– Nagyon jó körülmények közé kerültünk Athénban, csak a plusz 42 fokos meleg volt egy kissé zavaró, ám ez sem volt váratlan, itthon is nagy melegben készültünk. Mentálisan is minden lehetséges helyzetre, legyen az jó, vagy rossz, felkészültem, hiszen korábban már mindkét szituációt megéltem pályafutásom során. Arra törekedtem, hogy minden helyzetből a legjobban jöjjek ki. És Vörös Zsuzsa ezt be is váltotta, pedig a kor olyan „nagyágyúi” voltak a riválisai, mint az angol Kate Allenby és Georgina Harland, az olasz Claudia Corsini, a lett Elen Rublevska és még nagyon sokan mások. Athénban még a klasszikus 5 számban mérték össze a tudásukat. Elsőként a lövészetre került sor, no meg az azt megelőző, a külvilágtól teljesen elzárt 2 és fél óra...

– Mindenki stresszhelyzetben volt, s az volt a kérdés, hogy ki, miként viseli ezt el? Én jól, hiszen 182 kört lőttem, ami az olimpián egészen elfogadható, s bár lőttem már többet, de elégedett voltam. Következett a vívás, ahol emberről emberre, lépésről lépésre haladva teljesítettem a célomat, s 916 pontot szereztem, miközben az esélyesek közül többen is kipotyogtak. Közben az egész napot a nagy rohanás jellemezte, így a számok közötti pihenő lerövidült, az úszás előtt is csak tíz perc állt rendelkezésre. Senki sem úszta a legjobbját, de az én 2 perc 16 másodpercem 1296 pontot ért, ami nagyon jónak számított. A lovaglásnál egy olyan pacit fogtam ki, amelyiknek a fiúknál nagyon sok verőhibája volt. Ám előtte megnéztem a pályabemutatóról készült videót, ahol a saját lovasával ment, s én is úgy lovagoltam, így csak két hibánk volt. Akkor már tudtam, hogy dobogós leszek, hiszen 41 másodperc előnyöm volt a futás előtt, jó fizikai állapotban voltam. Csak azért izgultam, hogy a göröngyös talajon a lábam ne menjen ki. Amikor a célba értem, az jutott azonnal az eszembe: "Úr Isten, megcsináltam!"