Hírek

2017.04.24. 13:31

Több volt, mint vizsga – felnőtt tanulók rendhagyó irodalomórája

Mezőfalva - Rendhagyó irodalomórán adtak számot tudásukról a református gimnázium felnőttképzésében tanuló diákok. Több volt ez azonban iskolai óránál, vizsgánál...

Virágh Ildikó

Test és lélek egyaránt ünneplőbe öltözött azon az áprilisi délutánon, amikor a Kálvin János Református Gimnázium felnőttképzésében tanuló huszonöt és negyvenöt év közötti, tizenegyedikes diákok közönség elé léptek rendhagyó irodalomórájukkal. Költők, írók életének és műveinek bemutatásával egyrészt a költészet napjának tisztelegtek, másrészt kipróbálták saját maguk előadókészségét a mezőfalvi művelődési ház nagytermében.

A közönség Arany János, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Petőfi Sándor életéről hallhatott jól sűrített összefoglalókat, népszerű vagy kevésbé ismert költeményeket. A költői életút és alkotói pálya fontosabb momentumait felölelő ismertetők mellett azonban jól megfogalmazott magyarázatok, értelmezések is elhangzottak, hiszen a „fellépés” egyúttal komoly vizsga is volt a szereplők számára.

Fontos kérdés, milyen érzelmeket váltottak ki az előadók, valamint a költők és alkotásaik a mezőfalvi irodalomórán. Felmerül az is, hogy kell-e a líra a huszonegyedik század elején, kiválthatja-e az együvé tartozás élményét egy rendhagyó tanóra. Leszögezhetem, hogy igen; a mezőfalvi Kiss Kálmán Művelődési Házban megérintette szívünket-lelkünket Lakos Angéla és tanítványainak műsora. Olyasmit próbáltak ki maguk és mások örömére, amiről ebben a formában még nem hallottunk. Különlegessé tette a műsort– nem tudom, szabad-e így neveznem -, hogy a közönség jól tudta: mindez valójában egy év végi vizsga és próbaérettségi egyben. A jól megrendezett, nyilvános tanórán kettesével, hármasával, négyesével adták elő a „fellépők” vizsgaműsorukat; a mezőfalvi osztály valamennyi diákja komoly előadással készült. Verseket mondtak, számítógépes prezentációval rukkoltak elő, lekötötték a hallgatóságot.

: A baracsi vizsgázók, akik Berzsenyi Dániel költészetéből készültek (Fotó: Virágh Ildikó)

Lakos Angéla magyar-ének szakos tanár, a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese három éve tanít a református gimnázium mezőfalvi, kihelyezett képzésében. Huszonöt éves pedagógiai tapasztalattal, szakmai tudással végzi felnőttképzési munkáját, mindemellett újszerű, kreatív ötletekkel igyekszik színesebbé, hasznosíthatóbbá tenni az iskolapadba visszaülő „öreg diákok” tanítását-tanulását. A tanárnő szerint a felnőttképzésben résztvevő középiskolások esetében is fontos, hogy merjenek szerepelni, akár közönség előtt is tudjanak számot adni a felkészültségükről, hiszen erre szükség van például az érettségi esetében, de később az élet bármely területén hasznát vehetik.

Lakos Angéla tanárnő és Gyurkity Katalin igazgató

Gyurkity Katalin igazgató elmondta, hogy az országos beiskolázású Kálvin János Református Gimnázium, Általános Iskola és Szakiskola három éve választotta székhelyéül Dunaújvárost, fenntartója pedig a Pilisi Református Egyházközség. Ma már közel hétszázan tanulnak kihelyezett tagozataikon, a tizenhat évestől az ötvenhárom évesig egyaránt vannak diákjaik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!