2017.03.02. 15:48
Együtt: A Fejér megyei fejlesztésekre is költsön a kormány!
Székesfehérvár – Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke szerint megyénk egészség- és oktatásügyére is költenie kellene a kormánynak abból a pénzből, amelyet a budapesti olimpiára szánt.
Fejér megyei fejlesztésekre is költsön a kormány a budapesti olimpiára szánt pénzekből! címmel tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke, illetve Buth Sándor, a párt önkormányzati képviselője.
Fotó: Molnár Artúr
Szigetvári Viktor felszólította beszédében a kormányt arra, hogy a budapesti olimpiára szánt több ezer milliárd forintot az egészségügyre és az oktatásra költse el, a támogatásból pedig jusson összeg Fejér megyének is. A politikus azt kérte, hogy a doktorok és kórházi dolgozók bérét emeljék meg, 300 milliárd forinttal növeljék az egészségügyi ellátásokat, támogassák a pályakezdő háziorvosokat azért, hogy könnyebben jussanak hozzá a praxishoz, illetve szüntessék meg a várólistákat, az oktatással kapcsolatban pedig az iskolai szakdolgozók és a pedagógusok fizetésemelését javasolta.
Buth Sándor, az Együtt önkormányzati képviselője elmondta, jó költségvetéssel indult az évnek Székesfehérvár önkormányzata, amely támogatja is az egészségügyet, ám ennek ellenére jól jönne a pluszforrás.