Tolnay Klári 100. születésnapján: 25 éve Fehérváron játszott

Lapunk a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából, napról napra felidézi az 1989-es izgalmas esztendő főbb történéseit. Napi sorozatunkban inkább a politikai események kerültek előtérbe, hiszen nagy társadalmi, gazdasági változásokat hozott az az esztendő. Ám 25 évvel ezelőtt abban a szerencsében is részünk volt, hogy Tolnay Klári elfogadta a fehérvári színház felkérését és főszerepet vállalt a Vörösmarty Színház és a Komárom megyei Játékszín produkciójában. Az idősebbek még emlékezhetnek rá: a fehérvári teátrum akkoriban már nem csak befogadó színház volt, hanem önálló produkciókat is létrehozott, meghívott művészekkel. Andrew Bergman Társasjáték New Yorkban című darabját vitték színre 25 évvel ezelőtt, Koncz Gábor rendezésében. A produkció ősbemutatója volt Fehérváron: és mi tagadás, nem annyira a darab keltett figyelmet, hanem a színészek. A habkönnyű társasági vígjáték ugyanis nagyszerű szereplehetőséget kínált két idős művésznek, Tolnay Klárinak és Benkő Gyulának.

Tolnay Klári Tóth Enikővel: Sophie a történet elején járókerettel közlekedő, szenilis öregasszony...

Valószínűleg miattuk is választották az egyébként nem túl acélos darabot. A sztori dióhéjban: a New York-i, műkereskedéssel foglalkozó Kahn-házaspár gondtalanul élhetne, ám megjelenik az asszony nővére, Trudy és a húgára hagyja édesanyja, a 80 felé járó Sophie ápolásának minden nyűgét. Egy este azonban Káhnék vendégül látják az idős festőművészt, Maurice-t, és megváltozik minden... Az egymásra találó öregek Sophie és Maurice a fellángoló érzelmek hatására teljesen visszafiatalodnak.

A korabeli kritika finoman szólva nem volt elájulva Andrew Bergman darabjától, ám a két nagyszerű színművészt annál inkább dicsérte, hangsúlyozva: Tolnay Klári és Benkő Gyula nélkül mindössze lapos és színtelen vígjátéki helyzetek gyűjteménye lenne a darab.

A Fejér Megyei Hírlap 25 évvel ezelőtt megjelent színházi recenziójából idézünk: Tolnay Klári hosszú életpályája során nagyon sokszor keltett életre fiatal nőalakokat, a színházi irodalom számtalan gyönyörű szerepét játszhatta el. De ilyen fiatal talán még sohasem volt pontosabban így még nem fiatalodott meg egyetlen szerepében sem. A nyolcvanéves, roskatag, járókerettel botorkáló, az elmúlás felé vánszorgó szenilis öregasszonyból a szemünk előtt változik át modern gondolkodású, szerelmes nővé. Humorral mer és képes elesett, öreg, szánalmat keltő lenni anélkül, hogy árnyalatnyi bántó gúny, visszatetszést keltő szín lenne játékában. Mert az öregséget vígjátéki keretbe helyezni csak nagyon kényes egyensúllyal lehet. Visszafiatalodása, szerelmes asszonnyá válása látványos anélkül, hogy kihasználná a külsőséges eszközök kínálta olcsó lehetőségeket. Mindehhez nagy színészi mértékletesség, arányérzék kell, hiszen enélkül kibillenhet a legjobb szándék is.

Így érzett a közönség is hiszen alig lehetett az előadásra jegyet kapni? A két nagyszerű páros játékát mindenki látni akarta. Akkoriban a Fejér MeHírlap mellett megjelent a Fehérvári Hét című orgánum is: a hetilap interjút is közölt a nagyszerű Kossuth-díjas színésznővel, akit Á. Szabó János keresett fel az egyik előadás előtt, az öltözőben. A 75 esztendős Tolnay Klári kedves volt, póztalan és szókimondó:

Mi az ördögöt beszélgetne velem? kérdezte. megírtak már rólam minden megírhatót, több lexikonkötetre valót nyilatkoztam. De ha már itt vannak, essünk túl rajta. A fényképezőgéppel azonban csínján bánjanak. amióta öreg vagyok ragaszkodom hozzá, hogy szépre fotózzanak. Régen ez nem érdekelt. El se tudták volna rontani mondta humorral Á. Szabónak a nagyszerű színésznő, aki fiatalon híres volt szépségéről, de akiről A Szabó azt írta: Életének nyolcadik évtizedében is tiszta szépségű arca megsokszorozódik az öltöző tükrében: nem lehet betelni vele...

Tolnay Klári fantasztikus szerepek egész sorát játszotta el hosszú pályafutása alatt: akkor 1989-ben azt nyilatkozta a Fehérvári Hétnek pályája csúcsának talán Blanche Dubois szerepét tartja, A vágy villamosában. Lefegyverző őszinteséggel beszélt Á. Szabó Jánosnak arról is: a művészi sikerek nem feledtetik el, hogy a magánélete csőd volt.

- Felfalta személyisegemet a színpad, a film a rádió, később a televízió, a szinkron. (...) Sem igazi feleség, sem anya, sem háziasszony nem tudtam lenni. A lányomat kicsi korában alig láttam. Jobban ismerte a nevelőnőit, mint engem. Sokat vívódtam emiatt, aztán beletörődtem, elfogadtam ezt az állapotot. Ma már utálok mindent, ami szakmán kívüli nyilatkozta akkor a Vörösmarty Színház öltözőjében. Most, 25 évvel később újraolvasva ezt az interjút, úgy tűnik, nem volt ebben a nyilatkozatban a keserűség. Inkább egy nagyon realista, őszinte és bölcs asszony számvetésének, önvallomásának hat. Mintha csak azt mondaná: ez van, így sikerült...

Tegyük hozzá: ha nem is érezte úgy, hogy az élet minden területén helytállt, színészként ragyogott. A közönség rajongott érte, a szakma elismerte sokszínű tehetségét. És máig sokaknak fontos, hogy emlékét megőrizzék...