Hírek

2013.11.10. 14:31

A szállóról albérletbe

Székesfehérvár – Elindult a „teajárat”, amely az életvitelszerűen az utcán élő hajléktalanoknak szállít hétköznap esténként szendvicset, forró teát.

Dávid Erzsébet

A múlt héten kezdődött program megvalósításához 893 ezer forintot a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatán nyerte el a Székesfehérvári Kríziskezelőközpont. Az összegből 75 otthontalan kap vacsorát március végéig – mondta el Zsabka Attila, az intézmény vezetője.

Az önkéntesek – ott jártunkkor Demeter Anett, Gyenes-Bátor Erika és Rózsás Ildikó – készítették, csomagolták a szendvicseket, s főzték, töltötték a jókora „termoszokba”a teát. Majd a dugig telt ládákat és a teás tartályokat Kiss Károly és Faragó József utcai szociális munkás az autóba rakta. Gyorsan dolgoztak valamennyien, a „teajáratnak” ugyanis pontos menetrendje van. Hat órakor indul a Sörház térről, s a hajléktalan vacsoravendégekkel előzetesen egyeztetett időpontban érkezik meg az elhagyott, romos épületekben, zártkertekben, erdőszéli, összetákolt kunyhókban, fóliával borított sátrakban, szélvédett zugokban élők, éjszakázók szállásainak közelében kijelölt megállóhelyekhez. 

Az első állomás rögtön a Sörház téren van, ahol már többen várták a rakodás befejezését. Miután átvették a vacsorájukat, s a kocsiba bepattant a kiosztással kapcsolatos adminisztrációt végző Somogyi Dóra szociális munkás is, az autó megindult a következő öt megállóhely felé.

A múlt heti viszonylag enyhe estéken ötvenen, hatvanan várták csak a teajáratot, de ha zordabbra fordul az idő, az utcai szociális munkások elmúlt évekbeli tapasztalata szerint megnő a szolgáltatást igénybe vevők száma.Az autó egyébként nemcsak ételt szállít a rászorulóknak. Időnként meleg takaró, a hidegtől védő, vastagabb ruha, téli lábbeli, esetenként gyógyszer is kerül a csomagtartóba. Az utcai szociális munkások tudják, az utcán élők közül kinek, mire van szüksége, mivel folyamatosan tartják velük a kapcsolatot.


A teajárat első vacsoravendége – Szarvas Lajos a Sörház téri állomáson kapta meg a teát és a szendvicset Kiss Károly szociális munkástól és Faragó József utcai szociális munkástól (Fotó: Borbély Béla)



Tudnak a problémáikról, s ha kell, ügyes-bajos dolgaik intézését is segítik.A hétvégeken felmerülő problémák megoldására is gondoltak: munkába állítottak egy krízisautót, amely a diszpécserközpont irányításával, szükség esetén akár a vidéki településeken is képes segítséget adni a rászorulóknak. Üzemeltetésének költségeire ugyancsak pályázat útján nyertek pénzt.A kríziskezelő központot vezetőként 1995 óta irányító Zsabka Attila szerint mintegy százhúszan vannak azok, akik az éjjeli menedékhely és az átmeneti szállások biztonsága helyett az általuk szabadnak vélt utcai életet választják.

A keményebb hideg néhányukat azért be-bezavarja a nappali melegedőbe, ahol műbőrrel bevont matracokon húszan, szükség esetén, s ha a melegedő minden zugát kihasználják, huszonnyolc, harmincan, meleg helyen vészelhetik át a fagyos éjszakákat. A krízisközpontnak a segítségnyújtás mellett a fő célja az, hogy segítsen visszavezetni a zömében állástalan és iskolázatlan hajléktalanokat a munka világába, valamint támogatást nyújtson a hajléktalanságból való kilépéshez, a tartós lakhatás eléréséhez.

- Európai uniós pályázat segítségével indítottuk el másfél éve azt a projektet, amely harminc hajléktalan „kiléptetését” teszi lehetővé. Az érintetteket az átmeneti szállások, vagy az éjjeli menedékhely helyett albérletekben, szállókon helyeztük el, s támogatjuk a bérleti díjak fizetését, szakembereink pedig segítséget adnak a hajléktalanságból, az intézménytől való fokozatos leváláshoz, az önálló életvitel megtanulásához.

A harmincból heten már maguk fizetik a kiadásaikat, huszonhárman még benne vannak a programban. Miután a módszer hatékonynak bizonyult, újabb pályázatokon próbálunk támogatást kapni a folytatásához – mondta Zsabka Attila.


A krízisközpont célja az is, hogy az otthon nélkül élőket megpróbálja visszavezetni a munka világába. Ennek érdekében már több képzést, továbbképzést szervezett, jelenleg egy parkgondozási képzés elindításához várják a szükséges engedélyeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!