Próbáltak elmenni a falig

A magyar filmművészet emblematikus alakja, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr és rendező az idén, november 28-án lesz nyolcvan éves. Ebből az alkalomból köszöntötték nemrégiben a fehérvári filmünnepen, és vetítették két művét, az 1962-ben készült Cigányok című dokumentumfilmet és az 1968-as Feldobott kő című játékfilmet. Ezekről is szó esett beszélgetésünkön.

– A Cigányok ma is nagyon érvényes. Hogyan tudta elkészíteni akkor, 1962-ben?

– Őrzök egy levelet a filmgyár akkori igazgatójától, abban azt írja, hogy a Cigányok forgatókönyvét az elkészült és megtekintett film után fogadom vagy utasítom el. Magyarán lehetetlen leforgatni a filmet. Át is vittem az akkor már működő Balázs Béla Stúdióba, ahol viszonylag nagy szabadságban dolgoztunk. Azt fogadtuk el egymás ötletei, filmjei közül, amit jónak láttunk. Nagy találmány volt a stúdió, annak ellenére, hogy Aczél elvtárs találmánya volt. Valószínűleg ő sem ilyesmire gondolt. Tény, hogy ott kezdődött a magyar filmgyártás átszerveződése, és a később létrejött filmstúdiók is hasonló módszerrel működtek. Együtt, műhelymunkában dolgoztunk, ezért voltak jók a magyar filmek. 

– Ez a Feldobott kőre is vonatkozik. A film akkor nagyon kényes témákat boncolgatott. Hogyan nyelték le?

– Annyi év távlatából már nem is emlékszem, hogy Nemeskürty vagy Herskó stúdiójában készült-e. Tény, hogy négy stúdió alakult, és mi, „balázsbélások” mindegyikben ott voltunk. A Feldobott követ egy évig nem mutatták be, dobozban volt, mert olyan témákat érintett, amelyek tabunak számítottak. Ötvenhatot, a Szovjetunióhoz való viszonyt, a párt szerepét, a parasztság helyzetét. Mindig próbáltunk, igyekeztünk elmenni a falig, próbáltuk odébb tolni a láthatatlan, de nagyon jól érzékelhető falat. Hol jobban, hol kevésé, de sikerült. Főleg azért, mert akkor a magyar filmekre már külföldön is felfigyeltek, ott is sikeresek voltak.

– Több filmjét Csoóri Sándorral és Kósa Ferenccel készítette. Honnan a barátság?

– Ez is összefügg a BBS-sel. Létezett egy legendás Máriássy Félix-osztály a főiskolán. Kitalálták, hogy a „balázsbélások” kutakodjanak szerte az országban, gyűjtsenek anyagot, dolgozzák fel azt, hogyan történt a parasztok szövetkezetekbe kényszerítése. Ezt persze nem így mondták. Kiderült, a legérdekesebb, legjobb anyagot Kósa Ferenc készítette Gyöngyössy Imrével. Csoóri Sanyinak akkor jelent meg a Tudósítás a toronyból című könyve, ami hasonló témát boncolgatott. ők aztán megkerestek, hogy legyek a leendő film operatőre. Összeállt a csapat a Tízezer nap című filmre, amit aztán két évre betiltottak.

– Operatőrként végzett, rendező is lett. Igaz, hogy annak idején, még a budapesti Vörösmarty gimnáziumban Bácskai Lauró Istvánnal együtt határozták el, hogy ezt a pályát választják?

– Bácskai Pista rendező akart lenni, én operatőr. A képhez tartozik, hogy a gimnázium nyolc osztályát négy helyen, Jászberényben, Aszódon, Berettyóújfaluban és Pesten végeztem. Pistát felvették, engem nem. Apám falusi jegyző volt, ami nem volt jó ajánlóvelél. A következő évben azonban felvettek, 1953-ban, Sztálin halála után kicsit enyhült a szorítás.  

– Ha már Aszódot említette, ha jól tudom, onnan az ismeretsége Huszárik Zoltánnal. Ő rendezte a Szindbádot, amit ön fényképezett. Olyan az a film, mintha szerencsés csillagzat alatt született volna...

– Huszárik Zoli diplomafilmjét én fényképeztem. Aztán, amikor a Cigányokat bemutatták, Zoli azt mondta, irigyli tőlem azt a filmet. Amikor az ő Elégiáját bemutatták, én is ezt mondtam neki. Szoktam emlegetni, az, hogy milen körülmények között készül, rásugárzódik a filmre. A Szindbádon nyilván ez látszik, no meg ott van Krúdy szövege, Latinovits játéka, Dayka Margitka lénye. Margitka egyébként az egyik forgatás után kért egy autót, hogy a piacra menne. Be is vásárolt ahhoz a leveshez, amelyet másnap föltálalt Latinovist Zolinak. Nagyon jól főzött, mi meg olyan gyorsan még nem dolgoztunk, mert ott várt a húsleves.

Az idén 80 éves Sára Sándor operatőri és rendezői életműve is igen gazdag (Fotó: Koppán Viktor)

– Nagyon kedveltem a Holnap lesz fácán című szatíráját és a 80 huszárt is. Aztán egy ideig „csak” dokumentumfilmeket csinált. Miért?

– Mert nem volt lehetőségem játékfilmet csinálni. Csoórival a madéfalvi veszedelemről akartunk filmet csinálni. Az volt a válasz, borzasztó drága lenen, és mondtak mást is. Egyik sem volt igaz. Borzasztó dühös lettem, és úgy döntöttem, a legolcsóbb filmet készítem el. Egy kamera meg egy ember, persze tudva azt, hogy nem mindegy, ki ül a kamera előtt, ki kérdez, miről beszélnek.

– A 2. magyar hadseregről szóló – huszonöt részes sorozat –, a Krónika is kiverte a biztosítékot...

– Igen, az ötödik rész után levették a műsorról. Kitört a balhé. Valaki megsúgta a szovjet nagykövetségen, hogy nézzenek már oda, hogy mit vetítenek a Magyar Televízióban. Odanéztek – abba is maradt.

– Tulajdonképpen örülhetünk, hogy sok dokumentumfilmet készített, olyan jól sikerültek. Most tervez valamit?

– Nincs tervem. Amikor tíz éve ott hagytam a Duna Televíziót, volt még 2-3 tervem. Túl drágák lettek volna, az idő is telt-múlt, a szándék, a kedv is halványult.

– Néhány éve azt mondta, katasztrofális helyzetben van a magyar filmgyártás. Most milyennek látja?

– Most is, még mindig katasztrofális helyzetben van. Nem, vagy alig készültek magyar játékfilmek, anélkül pedig nincs magyar nemzeti filmgyártás, pedig jónéhányan felesküdtek, hogy most majd megteremtik azt. Nem megteremteni kellett volna, hanem folytatni.