Hírek

2013.08.21. 16:38

Királyi napok - Fogadás, térzene, táncbemutatók

Székesfehérvár – Kedden este megkezdődött a Királyi napok nemzetközi néptáncfesztivál. Igaz, a nyitó gálát ezúttal az óriási szél miatt a Vörösmarty Színházban rendezték, ám szerdán már javult az idő: újra a Városház téren láthattuk-hallhattuk a vendégegyüttesek bemutatóját.

Sebestyén Lilla

 


Szerda délelőtt a szerb Kud – Dukati Margita táncegyüttest, a szlovák Háj táncegyüttest, a bolgár Paldin folklóregyüttest és a koreai Kotti és Kim Jeong táncegyüttest fogadta a Városháza felújított nagytanácstermében Brájer Éva és Róth Péter alpolgármester.

Brájer Éva köszöntőjében beszélt a város múltjáról, Szent István örökségéről, augusztus 20-ról, nemzetünk leggyönyörűbb napjáról, és arról is, hogy a nemzetközi néptáncfesztivál nagykorúvá vált: az idén rendezik meg a 18 alkalommal.

– Hálásak vagyunk azért, hogy elhozták nekünk népük kultúrájának egy részét – mondta a fesztivál vendégeinek az alpolgármester, aki megköszönte a szervezők, az Alba Regia Táncegyüttes vezetőinek munkáját is.

A koreai, szerb, bolgár és szlovák vendégegyüttesek hazájuk egy-egy jellegzetes, szép népdalával viszonozták a köszöntőt.

A Városház tér ma ismét zsúfolásig megtelt: előbb a szerb együttes zenészei muzsikáltak, majd a táncosok következtek. A Hungarofest is éppen 18 esztendeje rendezi meg a külhoni magyar fiatalok találkozóját, Vendégségben Magyarországon címmel. Ennek keretében az idén mintegy 310 külhoni magyar fiatal érkezett hazánkba a Vajdaságból, a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Lengyelországból, Horvátországból, Kanadából, Argentínából, Uruguayból.

Szerdán volt a találkozó zárónapja, amikor a külhoni magyar tánccsoportok Fehérváron, a Királyi napokon mutatták be, hogy miként ápolják ők, otthon a magyar hagyományokat. A fehérvári közönség lelkesen tapsolt, hiszen érdekes látni, hogy a távoli Argentínában is akadnak fiatalok, akik ugyan már ott születtek, mégis fontosak számukra a nagyszüleiktől örökölt tradíciók...

Aztán a nagymúltú, bolgár Paldin együttes bűvölt el bennünket szilaj táncaival, megismertük a koreai rítusokat a dél-koreai Kotti és Kim Jeong együttes jóvoltából, és fellépett egy török együttes is, amely Gödről érkezett szerepelni hozzánk, egy estére...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!