2012.05.11. 07:37
Gazdátlan kutyák gondozói
Székesfehérvár - Az önkormányzatok feladata, hogy gondoskodjanak a kóbor kutyákról. A munkát természetesen nem maguk végzik, hanem kiadják hozzáértő cégnek. Például egy fehérvárinak.
A közelmúltban Ercsiben a hírlapos lakossági fórumon elhangzott, hogy egyre több a kóbor kutya, és jelentős összeget fordítanak a befogatásukra, elszállíttatásukra. Székesfehérváron az állatkórház mellett működik az a kft., amely a megye 65-70 százalékán ellátja a kutyabefogási feladatokat. Molnár Tamásné, aki nagy szakértelemmel irányítja a munkákat, elmondta, hogy immár öt éve Székesfehérváron is őket hívják, ha gazdátlan kutyát találnak. Úgy becsüli, hogy a befogott jószágok harminc százaléka visszakerül az eredeti gazdájához. Ezt elősegíti, hogy az internetre is felteszik a gazdátlan ebeket, de telefonon is több gazdi jelentkezik. Ahol van ebadó, ott csipek is vannak a kutyákban, így még könnyebb a gazdák megtalálása. Ha egy kutyáért 14 napig nem jelentkeznek, akkor be kell oltani, s szocializálni kell, vagyis hozzászoktatni az emberekhez. Az idén már 186 kutyát adtak örökbe, ami elég szép számnak mondható.
Évente közel 1200-1400 kutya fordul meg a telepen (ebből 4-500 a fehérvári), ami meglehetősen nagy szám. Mindez úgy, hogy az önkormányzatoknak a feladata a kóbor ebek begyűjtése, s ők kötnek szerződést a kft.-vel a munkák elvégzésére. Általában átalánydíjas szerződés működik, s a gyepmesteri napló rögzíti a befogásokat. A telep durván száz kutya befogadására alkalmas, ez általában elégséges, ám ha mégsem, akkor az ideiglenes befogadókhoz fordulhatnak, akiknél egy időre elhelyezhetők a kutyák.
Fehérváron közvetlenül a telepre kell a kóbor állatokat bejelenteni, míg vidéken az önkormányzatnak kell szólni, s ők jelzik a cégnek a feladatot.
A Homoksoron állandó a kutyaugatás, de Molnárnét ez nem zavarja. Amikor a ketrecekhez megyünk, névről szólítja Emit, az Ercsiben befogott kutyust, amely hálás a barátságos emberi szóért.