2007.09.14. 02:28
Évtizedes, szeretett fákat is kivágtak
Bicske (str) - A város fásítási programjáról vitatkozott a rendkívüli ülésen a testület és néhány helyi lakos. Sokakat ugyanis sokként ért, hogy hirtelen vágták ki a rég ott álló fákat.
Ahogy azt lapunkban korábban is megírtuk, fásítási programba kezdett a város, ezért százhúsz fát kivágtak. Az öreg, több nemzedék óta a házak előtt álló fákhoz való kötődés miatt tiltakoztak a helyiek. Volt például olyan lakó, aki nem engedte kivágatni a háza előtt álló fát, hisz még a nagyapja vagy dédnagyapja ültette azt - az ellenállás miatt rendőrt hívtak hozzá. A férfi nem igazolta magát, emiatt bilincsben vitték a kapitányságra, ahol 35 percet töltött - nyilatkozta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tes- sely Zoltán képviselő az esethez hozzáfűzte: tudomása szerint a férfi családja előzőleg ígéretet kapott arra, mindent elkövetnek azért, hogy ne kelljen kivágni a fát, amelyért cserébe a család minden, a fával kapcsolatos költséget áll. Amíg azonban a férfi a rendőrségen volt, kivágták azt is, amit védett.
A múlt heti rendkívüli ülésen nemcsak képviselők, hanem helyi lakosok is részt vettek, akik a többi közt azt sérel-emezték, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a kivágási programról, s hogy olyan fákat is kivágtak, amelyeket nem kellett volna. Molnár Julianna jegyző elmondta: mindenkit értesítettek előzőleg a tervekről, s arról is, hogy pótolják a fákat. A kivágásra ítéltek mindegyike - állította a jegyző-, vagy beteg volt, vagy olyan öreg, hogy már veszélyessé vált. A fák törzsének átmérőjén nem egyeztek még meg, arról azonban igen, hogy összesen 254 fát ültetnek a kivágott 120 helyére, és 3 ezer négyzetméteres füvesítést végeznek. A szeptember 20-ai ülésre elkészül a fásítási ütemterv. Tessely Zoltán azt kérte, hogy egy öntözőrendszer kiépítését is iktassák be.
A jegyző arról is beszélt: ha vastagabb átmérőjű fákat ültetnek, az 11 millió 400 ezer forintjába kerül a városnak, ha kisebb átmérőjűeket, az 8 millió 870 ezer forintba.
- Mindkét frakció egyet ért abban, hogy előre kell nézni. Az ütemterv megalkotásánál kikérik a lakosok véleményét - tette hozzá Molnár Julianna.