Hírek

2006.11.24. 03:29

Otthon, hírmondó és idecsábító

Kajászó (zsm) - A falu képe mutatja állapotát: régi házak hírmondónak, újak csábítónak. Emitt nyugalom, amott forgalom. Ha innen nézem, távol, ha onnan, közel. A Vál-völgyében.

Zsohár Melinda

- Érdekes, alig húsz perc alatt megérkezhetünk Budapestről a közeli autópályáról letérve, de még a fővárosban is ráncolják homlokukat, ha mondom: Kajászó, mert nem ismerik - magyarázza Katona Péter jegyző. Az ifjú szakember négy éve érkezett a faluba, itt vett házat, átépítette, s három lányát - hármasikrek! - nevelgeti feleségével, kajászóiként.

Csakugyan, Bicskét a Vál-völgye egyik végén ismerik, Felcsút, Alcsútdoboz szintén benne van a köztudatban, aztán a szép fekvésű völgy névadója, Vál is ismertebb, miként Martonvásár és Baracska is azon a fertályon. Tabajd, s Kajászó bújik meg kissé e tájon szerényen, mindketten őrizvén valami archaikusat is, amiről azt hisszük, aligha létezik már... Valami áhított vidékiséget talán.

A polgármester asszony, Cziglánné Murányi Eszter 15 éve érkezett családjával Kajászóra, férje a Napóleon Boulevard zenésze volt, fiatalon vesztette életét. Eszter özvegyen neveli két lányát, másodszor polgármester. Küzd.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Csakugyan, Bicskét a Vál-völgye egyik végén ismerik, Felcsút, Alcsútdoboz szintén benne van a köztudatban, aztán a szép fekvésű völgy névadója, Vál is ismertebb, miként Martonvásár és Baracska is azon a fertályon. Tabajd, s Kajászó bújik meg kissé e tájon szerényen, mindketten őrizvén valami archaikusat is, amiről azt hisszük, aligha létezik már... Valami áhított vidékiséget talán.

A polgármester asszony, Cziglánné Murányi Eszter 15 éve érkezett családjával Kajászóra, férje a Napóleon Boulevard zenésze volt, fiatalon vesztette életét. Eszter özvegyen neveli két lányát, másodszor polgármester. Küzd.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Csakugyan, Bicskét a Vál-völgye egyik végén ismerik, Felcsút, Alcsútdoboz szintén benne van a köztudatban, aztán a szép fekvésű völgy névadója, Vál is ismertebb, miként Martonvásár és Baracska is azon a fertályon. Tabajd, s Kajászó bújik meg kissé e tájon szerényen, mindketten őrizvén valami archaikusat is, amiről azt hisszük, aligha létezik már... Valami áhított vidékiséget talán.

A polgármester asszony, Cziglánné Murányi Eszter 15 éve érkezett családjával Kajászóra, férje a Napóleon Boulevard zenésze volt, fiatalon vesztette életét. Eszter özvegyen neveli két lányát, másodszor polgármester. Küzd.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

A polgármester asszony, Cziglánné Murányi Eszter 15 éve érkezett családjával Kajászóra, férje a Napóleon Boulevard zenésze volt, fiatalon vesztette életét. Eszter özvegyen neveli két lányát, másodszor polgármester. Küzd.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

A polgármester asszony, Cziglánné Murányi Eszter 15 éve érkezett családjával Kajászóra, férje a Napóleon Boulevard zenésze volt, fiatalon vesztette életét. Eszter özvegyen neveli két lányát, másodszor polgármester. Küzd.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Errefelé is gyüttmentnek titulálják a betelepülőket - mosolyog, - de én mindig azt mondom, én csak gyütt vagyok. Mert nem akarok innen elmenni. Szeretek itt élni, lakni - szögezi le.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Persze a falubemutatkozásból nem maradhat ki a hivatalos leltár, számbavesszük a polgármesterrel és a jegyzővel, mi van, mi nincs. Infrastruktúra például minden. Az átkosban állt itt az élet, amitől mondjuk megőrződött az a bizonyos falusiság, de manapság vidéken is igénylik a kényelmet, s azt pótolták azóta. Víz, csatorna, villany, gáz, telefon, kábeltévé, autópálya kőhajításnyira.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Mindegy, hol vagyunk, az építkezésben stílusok, divatok jelennek meg, s persze van, aki épp a hagyományost szereti - mondja a jegyző, majd villanásnyi társadalomrajzot készít. - Kajászó befogadó falu, s az érkezők kétfélék. A városi személytelenebb társadalmi életből kilépvén, van, aki továbbra is zárkózott marad, s van, aki idehozza a szakmáját, kiéli közösségfejlesztő vágyait. Persze a régiek és az újak közt is egyformán akad, aki csak beszól.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Az iskolánkat féltjük leginkább - fejti ki stratégiájának lényegét Murányi Eszter. - Mindenáron meg akarjuk tartani, ezért építettünk tornaszobát, felújítottuk a kultúrházat, s áldozunk a helyi sportra. Öltözőt építettünk, a felnőttek a megyei másodosztályban játszanak, az utánpótlásban pedig száz gyerek edz!

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Még ejtünk néhány szót a lakóparkról, amely az interneten is látható, hamarosan új falurész nő ki a földből. Amíg az óvoda lapostetős, fantáziátlan külsején szomorkodunk, a polgármester asszony siet kijelenteni: a legközelebbi beruházás e csúf épület tetőzése lesz, a tervek készen. Az új egészségháznak pedig a villanyóráját várják, ami kicsit lassan érkezik a szolgáltatótól, amúgy kinyitnának már.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Az óvodai élelmezésvezető, Fehérvári Béláné Briszkán Jolán azonban otthonos intézménybe vezet be, a konyhán kész a finom ebéd. Itt az asszonyok kézzel dagasztanak fánkot, buktát, kalácsot, s nemcsak a 38 óvodásnak, hanem a falubeli öregeknek, néhány más igénylőnek is.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Itt születtem Kajászón - mondja Jolán, aki huszonhárom éve dolgozik az óvodában. - Gyerekkoromban mindenféle paraszti munkát végeztem, mert édesapám nem állt be a tészbe. Markot szedtem, kapáltam, édesanyám piacozott Nagytétényben. - Aztán elárulja, most is tart tehenet, hízókat, baromfit, szőlőt művel, hajnalban kel, fej, aztán megy dolgozni. Százhalombattán lakó fia szokott segíteni neki. Ő is özvegy, idős édesanyjáról gondoskodik.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

A Darabos-portán nagy gazdasággal találkozunk. Az apa, Darabos Dezső és fia, László, s veje, Bogár József 400 hektár földet művelnek. Szántóföldi növényeket termesztenek, szárítójuk is van.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

- Hivatalosan két családi gazdaság a miénk - mondja a 39 éves László, háromgyermekes édesapa. - Van jövője a mezőgazdaságnak, csak komolyan kell csinálni - teszi hozzá. - Fölveszem a versenyt az uniós gazdákkal magam is - mondja, pedig nem szerénytelen. Csak határozott. Megfelel az időknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!