Kommunikációs stratégiával él Hézl József, fehérvári középiskolai tanár

A kommunikációban. Tanár és diák, tanár és tanár között. Kommunikációs tréningre iratkozott be, majd elvégezte a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés és szervezetfejlesztési képzését. Kilenc éve tanít. A mentálhigiéné – mint mondta – minden olyan tevékenységet magában foglal, amelyek szolgálják az ember mentális, tehát lelki egészségét. Mentálhigiénés szakemberként jellemzően őt is a kommunikáció, illetve a konfliktus és a motiváció témáiban keresik fel. Mind életvezetési kérdés, mind az önismeretre koncentrál.

– Amióta tanítok, érdekelnek az olyan megoldások, amelyek kicsit eltérnek az átlagtól. Arra jöttem rá pedagógusként, hogy iszonyúan nagy elcsúszások vannak a pedagógiai kommunikációban.

A diákok felé?

– A diákok felé és egymás felé is. Mindez nagyon sok konfliktust szül, és nyilván, ha nem jól fejezzük ki magunkat, ha nem azt mondjuk ki, ami valóban bennünk van, akkor károkat okozunk, pedig az világos, hogy éppen az ellenkezőjére törekszünk. Megvannak a módjai annak, hogyan lehet úgy kommunikálni, hogy el is mondjam azt, mi van bennem, ugyanakkor visszajelzést is adjak a másiknak arra, amit ő csinál. Azt láttam, amikor elkezdtem tanítani, hogy nem ezen az úton járunk, a nevelés során valahogy sokkal inkább dogmákhoz ragaszkodunk, mintsem ahhoz, ami a szívünkben van. Hogy egy konkrét példát hozzak: például a diák valami olyat mond a tanórán, ami a tanárnak nem tetszik. Erre többféleképpen lehet reagálni. Első körben egy tanár hogy reagál erre? Egyrészt kioktatja a diákot, hogy így nem beszélünk, másrészt dob egy szaktanári figyelmeztetőt. Emögött elsikkad az, amiről valójában szól az egész. Ugyanis itt egy kapcsolati probléma van. Nyilván ez egy többszintű kapcsolat, egyrészt tanár–diák, másrészt ember–ember! Hogy igazából mi történik? Az, hogy ő megbántott engem. Engem mint pedagógust, vagy engem mint embert. Ezt viszont nem lehet egy szaktanárival lerendezni, vagy egy kioktatással. Lehet helyette az a konkrét reakció, hogy: „Ez nekem most nagyon rosszul esett! Itt vagyok, felkészültem erre az órára, szeretném önöknek a lehető legtöbbet nyújtani, és ön ehhez képest megsért engem, és nekem ez fáj.” Van ennek egy érzelmi oldala, és ezt az érzelmi oldalt érdemes hangsúlyozni.

Megengedheti magának a tanár, hogy megbántódjon, hogyha a második padban ülő „rossz” gyerek mond valamit? Vagy egyszerűen megbántódik – és kész –, ez egy érzés, amit nem lehet befolyásolni?

– Szerintem ez abszolút szituációfüggő. Azért egy helyzetben el lehet dönteni, hogy az, amit csinál a gyerek, kinek vagy minek szól. Szólhat annak is, hogy unja a tananyagot, de ezt, ha érzelmileg helyén van a pedagógus, képes lereagálni azzal, hogy: „Látom, nem érdekli a tananyag, viszont most nekünk van egy feladatunk, amivel haladunk kell.” De előfordul olyan helyzet is, amikor – a példánál maradva – a diák konkrétan olyat akar mondani a tanárnak, amivel tényleg megnyom egy olyan gombot, ami miatt meg lehet sértődni, ha például személyeskedik.

Rendben, akkor elmondja, amit az imént idézett. Mi a reakció?

– Értetlenséget okoz, ha a diákok nincsenek arra ránevelve, hogy esetleg ők is érzelmeket nyilvánítsanak ki, ha arra sem, hogy őfeléjük is érzelmeket nyilvánítanak, akkor igen, ennek van egy olyan oldala, hogy nem értik azt, miért mond ilyesmit a tanár. Nem azt a reakciót kapja, amire várt. Hiszen arra számított, hogy kap egy szaktanárit, vagy kiküldik a teremből… Csomó ilyenféle hagyományos berögződés van ezekre az esetekre. „Mi van, miről beszél, tanár úr, hogy ez magának rosszul esik?” „Igen, én felkészültem erre az órára, szerettem volna önöknek valami olyat nyújtani, amivel eddig még nem találkoztak, ehhez képest ön meg idevág egy ilyen mondatot, amitől én megsértődtem.” Erre mondhatja azt a diák, hogy nagyon sajnálja. Ha érzelmileg meg vannak érintve a diákok, akkor tudnak olyat mondani, hogy „Ne haragudjon!”

Tapasztal ilyet? És nem csak elvétve?

– Hogyne, és nem csak elvétve. Lehet ilyet tapasztalni, ehhez viszont kell az is, hogy mindezt folyamatosan hallják, másrészt kell egy olyan kapcsolat, amibe belefér, hogy érzelmeket nyilvánítunk ki egymás felé. A Vörösmartyban tanítok, az egy igazán fiúközeg, az egész iskolában egyetlen egy lány van. Egy ilyen fiúközegben ez nehéz történet.

Azt meghiszem. Mondhatnák azt is, hogy egy férfi ne sértődjön meg, vagy azt, hogy mit érzelgősködik a tanár… Effajta negatív visszajelzés nem fordul elő?

– Nagyon érdekes, mert ilyesmit még soha nem hallottam, inkább azt vettem észre, hogy ettől a beszédmódtól, közléstől egy picit közelebb érzik magukat, ezután kicsit többet engednek meg maguknak, de akkor már nem negatív irányba.

Erősíti a bizalmat.

– Igen, azt gondolom, hogy az egész pedagógiai tevékenység erről szól, hogy ki tudok-e alakítani bizalmat a diákokkal, és azt az anyagot, amit megtanítok, át tudom-e adni úgy, hogy azáltal ők tényleg épüljenek. A pedagógusi pálya nem feltétlenül az anyagról szól. Azt vallom, hogy a tananyag csak egy eszköz arra, hogy eljussak a tanulókig, és azáltal tudjam őket nevelni. A nevelés viszont kétirányú dolog, oda-vissza hat. Így fejlődünk. Szerintem ez a kulcsa az egész pedagógusi pályának.