Az istállótűz tragédiája összekovácsolta a helyieket

„Ahol nagy a bánat, ott még nagyobb a kegyelem”. Évszázados igazság ez – mondta Farkas Márta, a cecei általános iskola munkatársa. Az intézmény ugyanis összefogott, majd Géringerné Horváth Hajnalka tanár segítségével műsoros jótékonysági estet rendeztek a Kabakán Lovarda javára.

A cecei óvodások és iskolások hol mosolyogva, hol pedig könnyeikkel küszködve szavaltak, meséltek és énekeltek a lovardáért

Az istálló még április közepén eddig tisztázatlan körülmények között kapott lángra. Csupán egyetlen lovász volt ott azon az éjszakán, aki észlelte a tüzet, s miután riasztotta simontornyai kollégáit, a Pillich Ferenc Akadémia, Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola, mint intézményfenntartó vezetőjét, valamint a tűzoltókat, megpróbálta kimenteni a lovakat. Melynek során maga is megsérült, egy gerenda zuhant a kezére, szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Az istálló azonban lángra kapott, s bár a hivatásos tűzoltók több helyszínről, Sárbogárdról, Dunaújvárosból, Paksról, Soltról érkeztek, sőt, a németkéri önkéntes egység is csatlakozott, megfékezni a tüzet csak másnap délre sikerült. Az istállóban öt ló és egy csikó is elpusztult. Utóbbit épp egy héttel korábban adta el tulajdonosa, a székesfehérvári Károsi Enikő. A lótartó, lótenyésztő szakon tanuló fiatal megjegyezte, nem is tudja, hogyan mondja ezt el annak a cecei kislánynak, aki annyira örült a csikónak.  

- A nagy bajban erősebbek vagyunk, jobbá válunk – mondta Géringerné Horváth Hajnalka. - Melynek bizonyítéka – tette hozzá -, hogy sokan önzetlenül segítettek a május elsejei műsoros esten adományaikkal. Ott volt az összes gyermek, aki lovagol, tudásuk legjavát adva szavaltak, énekeltek, meséket adtak elő. Hol sírtak, hol pedig mosolyogtak. A közönség pedig épp úgy, mint a gyermekek, meghatódtak, nehéz volt visszatartani könnyeiket.

A tragédia másnapján a sárbogárdi tűzoltók még mindig kitartóan oltották a cecei istállót (Fotó: Lovász Lilla)

Ráadásul a tragédiában magam is érintett vagyok, kisfiam is kijár a lovardába. Nehéz volt elmondani a gyerekeknek, mi történt, s még nehezebb feldolgozni a történteket. Úgy tudjuk, egy budapesti pszichiáter vállata, hogy beszélget a történtekről a gyerekekkel. Hiszen van, akinek a lova elpusztult, így hiába mehetünk újra a lovardába, már semmi sem a régi – tette hozzá.

A másfél órás jótékonysági műsor ötletét egyébként Albert Marietta fogalmazta meg, majd Hajnalka, Márta és a gyerekek személyében partnerre is talált. A lovardások mellett ott állt a színpadon a helyi Harmónia kórus, az óvoda Ficánka csoportja, a Búzavirág népdalegyesület is. Kis harcos lovasok, helyiek, a lovarda tulajdonosai, a tragédia még szorosabbá kovácsolta a kapcsolatukat. Korábban is jó viszonyt ápoltak, sok gyermek járt a lovardába. -Egy hete szerdán már kimentünk a lovardába, azonban az istállónál még folynak a vizsgálatok. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább három hétre van még szükségük, hogy kideríthessék, vajon mi okozta a tragédiát – mondta Géringerné Hajnalka.

Aki elárulta, a május elsejei jótékonysági műsoros esten végül 186 ezer 500 forint gyűlt össze, amit már át is adtak a lovarda egyik tulajdonosának, Kántor Mónikának. Hiszen minden forint számít, a veszteség hatalmas.A ceceiek mellett pedig a simontornyai szakiskola tanulói és szüleik is mindent megtesznek, amiben tudnak, segítenek. A középiskolás korú fiatalok már a tragédia másnapján ott toporogtak, tétlenül nézték, amint a tűzoltók az utolsó szikrákat is elfojtották. A fiatalok elmondták, szerencsére az istállóhoz tartozó terület bekerített, így a kimentett lovakat a szabadban tarthatják, amíg nem találnak más megoldást. Annyi azonban bizonyos, hogy egyelőre az istálló épületének mindkét vége zárva van. A balesetveszély miatt nem lehet a területre menni, ugyanakkor azt sem szeretnék, hogy a gyerekek lássák, folyamatosan szembesüljenek a szörnyű pusztítás nyomaival.

Fogták egymás kezét - Jegyzet


Leégett egy cecei istálló, tűzcsap sem volt a környéken Ezek voltak a tragédiáról szóló első hírek. Amikor megérkeztünk, már a lángoló nádfedél, a fagerendák helyén csak kormos fadarabokat, egy romos istállót találtunk. Néhány tűzoltóval találkoztunk, akik 10 órával a felcsapó lángok után még mindig dolgoztak, locsolták az épületet. S láttunk fiatalokat is. A tehetetlenség miatt mardosó dühüket visszafojtó középiskolásokat, akiket alig lehetett visszatartani. Visszatartani attól, hogy valamit tegyenek, vagy csak attól, hogy a tűzbe veszett állatoktól búcsút vegyenek. Csak fogták egymás kezét, ebből merítettek erőt. /Miskei Anita/