Életéhség, istenéhség

A sor folytatható. A lelket eltorzító hataloméhség mellett ott van a sikeréhség, amely szintén felzabálja a személyiséget. S persze nem feledkezhetünk meg az istenéhségről sem. Ez az egyetlen, amit nem pusztítani, irtani kell magunkban, hanem felkelteni. Ezt állítja Jókai Anna Kossuth-, Magyar Örökség-, két kategóriában Prima Primissima-díjas (az elismeréseket felsorolni szinte lehetetlen) író, akinek Éhes élet címmel jelent meg legújabb regénye.

Ő volt a díszvendége a 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok fehérvári megnyitójának, a Szent István Művelődési Házban pedig legújabb művéről beszélt, és dedikálta is a kötetet. Mint mondta, a fehérvári az első alkalom, amikor a a nyomdából kikerült könyvből néhány példányt elhozhatott, a könyvet még a kritikusok sem olvashatták. Az éhség különböző megnyilvánulási formáit is műve kapcsán (rang)sorolta, mintegy szemléltetve annak szemléletét. Elárulta, hogy az 1998-ban megjelent, és hatalmas sikert aratott - tíz év alatt 22 kiadás - Ne féljetek című műve után úgy gondolta, hogy több regényt már nem fog írni. Abban ugyanis már minden elmondott, amit akart. (Számos visszajelzést kapott azt olvasóktól, melyekből kiderült, hogy mindenkit másképp fogott meg a mű valamely rétege.)

Jókai Anna megértette, elfogadta, hogy van, aki nem érti meg a nagy mondanivalót. Egyik nőolvasója például azért hálálkodott, mert a regényből tudta meg, hogyan kell jól mosogatni. (Lám, gyakorlati haszna is volt, mosolygott az író.) A fogadalom egyébként 2007-ig tartott, amikor is új regénnyel jelentkezett, Godot megjött címmel. De nemcsak az írással próbált szerepet vállalni. Az utóbbi 8 évben sok mindent tett, sok mindenért állt ki, amely elveihez közel állt. A változás, amire ő várt, megtörtént, ám ismét feltette magának a kérdést, mivel tudna most segíteni.

És akkor eszébe jutott Hamvas Béla gondolata: minden ember éhségben éli le az életét... Életéhség, istenéhség. Utóbbi csak növekszik az élet múlásával. Valahogy úgy van ez - véli az író -, hogy Isten kiharap egy darabot életünk kenyeréből. Ez az a darab, az Isten alapú vagy alakú hiány, amit annyira keresünk. Aztán a végén meg is találjuk. Hogy a regény szereplői hogyan élik ezt meg, a mű végére kiderül. Van közöttük fiatal celeb lány, halálra készülő férfi és asszony, súlyos fogyatékos vállalkozó, kidobófiú, híres írónő. (Szerencsére nem én, jegyezte meg Jókai Anna.)

Az Éhes élet tizenkét hónap alatt játszódik, szabadversszerű hónapjellemzésekkel. Minden szereplőnek megvan a "belső hangja", amely nem harmonizál azzal, amit csinál, inkább egyfajta önvizsgálatnak tekinthető. Az éhes és nem az édes életről szól, és meglehetősen erős, őszinte jelenetek vannak benne - ebben a mai világban már nem lehet másképp fogalmazni. Szerkezetében is hasonlít a "Ne féljetek"-re. Jókai Anna meglepődött a kiadó véleményén, miszerint ez az egyetlen regénye, amelynek optimista a vége. Ő inkább úgy véli, hogy a történet végén ugyan beáll az isteni béke, ám ez csak egy pillanat, hiszen az élet szakadatlan küzdelem a halálig, az ember mindvégig harcol önnönmagával.

Az író most tényleg úgy döntött, hogy több regényt nem ír. Nem tartozik azok közé, akik azt állítják, annyi mondanivalójuk lenne még. Jókai Anna úgy érzi, mindent idejében kell elvégezni, és ő "kipakolta a bőröndjét", megcsinálta azt, ami tőle tellett. Ám ha Isten segíti, és néhány esztendőt kap még, szeretne írni egy memoárt, amelynek az Átvilágítás címet adná. Megírná benne a butaságokat, tévedéseket, hibákat, szerelmeket, csalódásokat, a családot. Nehéz lesz az igazat mondani, őszintén, már csak a hozzátartozók érzékenysége, esetleges reagálása miatt is. De csak úgy érdemes - fogalmazott.