Kalandot látnának bennünk?

Tanulni, ismerkedni jöttek Magyarországra az AFS programban résztvevő fiatalok
Fotó: FMH

Olyan ismeretlen nyelvet akartam megtanulni, amit nem sokan beszélnek - Lillian Haege Németországból érkezett, ezért is lepett meg, hogy az alig ezer kilométernyire tőlünk, közös történelmi gyökereken nevelkedett diáklány alig hallott valamit országunkról. Balaton, Budapest, a magyar puszta és Sissi, a bajorok hercegnője, magyarok királynője, ez az, amit eredetileg tudott rólunk. A távoli legendákon felnövő nemzedék tagja azonban már nem igazán érti próbálkozásomat, ahogy igyekszem elmagyarázni, mit jelentett egykor a Balaton nekik. Lillian egy hónapja érkezett Mohára. Értem kicsi magyar, de alig beszélek - mondja, ami egy hónap alatt mégiscsak komoly teljesítmény, majd maga sütötte süteménnyel kínál minket. Almás süti, a Bodeni-tó mellett lakó lány kézzel-lábbal mutatja, hogy feléjük jó az almatermés, így sok kerül belőle a tésztába. A Kodolányi János Középiskola majd minden óráján részt vesz. Kezdetben semmit nem értett a történelem-, kémia-, fizikaórákon, de a kíméletlen tananyagban minden magyar matematikaképlet megegyezett a némettel, így nem volt apelláta. Most már szépen halad együtt magyar osztálytársaival. Magyar órára azonban mind a tízen heti rendszerességgel a Lánczos Kornél Gimnáziumba járnak. Büszkén meséli Lillian, hogy már tudja, ki volt István király, ismeri a túrórudit, szereti a gulyáslevest, sőt a pörkölt is kimondottan ízlik neki.

Pereg a nyelve magyarul az argentin diáklánynak, Mellisa Britosnak. Eredetileg Németországba készült, de későn jelentkezett és betelt a keret. Törökország, Malajzia, Dél-Afrika és hazánk között választhatott, persze addig Magyarországról még csak nem is hallott. Februárban érkezett, és azóta is ámulatból ámulatba esik, mi mindenre képes ez a - léptékei szerint - nagyon pici nép. Meséli például, hogy ők Észak-Argentína örök nyári melegében nem hordanak cipőt, viszont ha felhúzzák, nincs rá szabály, hogy hazaérve levessék. Még mindig teljes csodálattal meséli, amikor érkezése után nem sokkal leesett a hó. Életének első havas élménye volt. Hatalmasra kerekedett szemmel és óriási gesztusokkal idézi most is akkori érzéseit:

- Több mint két órán keresztül csak álltam a hóesésben és gyönyörködtem. El sem tudtam képzelni, hogy ez ilyen gyönyörű!

Kimondottan egy kis eldugott országot keresett a japán Takashi Sato, hogy a szüleitől ajándékba kapott egy évet eltöltse. Úgy érzi, jól választott. Érdemes tanulnunk nekünk is tőle, mert azt mondja, itt feltűnően kedvesek az emberek, sokat nevetnek, mosolyognak egymásra. Japánban ez nem szokás. Ott nem mutatják ki az érzelmeiket. Félénkek, csendesek, visszahúzódóak - mondja. A nevetés azonban ragadós. Még benne van a japán tartózkodás, de az elmúlt egy hónapban úgy érzi, nyitottabb, szabadabb lett. Hiányzik viszont neki a hal. Szokatlan számára a sok csirke- és disznóhúsból készült étel, de már megszerette a gulyást és a lecsót. Egy dobozból rizsgolyóval kínál minket, hogy értsük, miről beszél. A főtt rizshez párolt répát, bambuszt és gombát kevert, pici ecetet is adott hozzá, és a kezével megformálta. Takashi anyukája reggelente csinál ilyet. Visz belőle az iskolába, a többit beteszik a hűtőbe, és aki nem bírja ki a főétkezésig, eszik belőle.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.

- Több mint két órán keresztül csak álltam a hóesésben és gyönyörködtem. El sem tudtam képzelni, hogy ez ilyen gyönyörű!

Kimondottan egy kis eldugott országot keresett a japán Takashi Sato, hogy a szüleitől ajándékba kapott egy évet eltöltse. Úgy érzi, jól választott. Érdemes tanulnunk nekünk is tőle, mert azt mondja, itt feltűnően kedvesek az emberek, sokat nevetnek, mosolyognak egymásra. Japánban ez nem szokás. Ott nem mutatják ki az érzelmeiket. Félénkek, csendesek, visszahúzódóak - mondja. A nevetés azonban ragadós. Még benne van a japán tartózkodás, de az elmúlt egy hónapban úgy érzi, nyitottabb, szabadabb lett. Hiányzik viszont neki a hal. Szokatlan számára a sok csirke- és disznóhúsból készült étel, de már megszerette a gulyást és a lecsót. Egy dobozból rizsgolyóval kínál minket, hogy értsük, miről beszél. A főtt rizshez párolt répát, bambuszt és gombát kevert, pici ecetet is adott hozzá, és a kezével megformálta. Takashi anyukája reggelente csinál ilyet. Visz belőle az iskolába, a többit beteszik a hűtőbe, és aki nem bírja ki a főétkezésig, eszik belőle.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.

- Több mint két órán keresztül csak álltam a hóesésben és gyönyörködtem. El sem tudtam képzelni, hogy ez ilyen gyönyörű!

Kimondottan egy kis eldugott országot keresett a japán Takashi Sato, hogy a szüleitől ajándékba kapott egy évet eltöltse. Úgy érzi, jól választott. Érdemes tanulnunk nekünk is tőle, mert azt mondja, itt feltűnően kedvesek az emberek, sokat nevetnek, mosolyognak egymásra. Japánban ez nem szokás. Ott nem mutatják ki az érzelmeiket. Félénkek, csendesek, visszahúzódóak - mondja. A nevetés azonban ragadós. Még benne van a japán tartózkodás, de az elmúlt egy hónapban úgy érzi, nyitottabb, szabadabb lett. Hiányzik viszont neki a hal. Szokatlan számára a sok csirke- és disznóhúsból készült étel, de már megszerette a gulyást és a lecsót. Egy dobozból rizsgolyóval kínál minket, hogy értsük, miről beszél. A főtt rizshez párolt répát, bambuszt és gombát kevert, pici ecetet is adott hozzá, és a kezével megformálta. Takashi anyukája reggelente csinál ilyet. Visz belőle az iskolába, a többit beteszik a hűtőbe, és aki nem bírja ki a főétkezésig, eszik belőle.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.

Kimondottan egy kis eldugott országot keresett a japán Takashi Sato, hogy a szüleitől ajándékba kapott egy évet eltöltse. Úgy érzi, jól választott. Érdemes tanulnunk nekünk is tőle, mert azt mondja, itt feltűnően kedvesek az emberek, sokat nevetnek, mosolyognak egymásra. Japánban ez nem szokás. Ott nem mutatják ki az érzelmeiket. Félénkek, csendesek, visszahúzódóak - mondja. A nevetés azonban ragadós. Még benne van a japán tartózkodás, de az elmúlt egy hónapban úgy érzi, nyitottabb, szabadabb lett. Hiányzik viszont neki a hal. Szokatlan számára a sok csirke- és disznóhúsból készült étel, de már megszerette a gulyást és a lecsót. Egy dobozból rizsgolyóval kínál minket, hogy értsük, miről beszél. A főtt rizshez párolt répát, bambuszt és gombát kevert, pici ecetet is adott hozzá, és a kezével megformálta. Takashi anyukája reggelente csinál ilyet. Visz belőle az iskolába, a többit beteszik a hűtőbe, és aki nem bírja ki a főétkezésig, eszik belőle.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.

Kimondottan egy kis eldugott országot keresett a japán Takashi Sato, hogy a szüleitől ajándékba kapott egy évet eltöltse. Úgy érzi, jól választott. Érdemes tanulnunk nekünk is tőle, mert azt mondja, itt feltűnően kedvesek az emberek, sokat nevetnek, mosolyognak egymásra. Japánban ez nem szokás. Ott nem mutatják ki az érzelmeiket. Félénkek, csendesek, visszahúzódóak - mondja. A nevetés azonban ragadós. Még benne van a japán tartózkodás, de az elmúlt egy hónapban úgy érzi, nyitottabb, szabadabb lett. Hiányzik viszont neki a hal. Szokatlan számára a sok csirke- és disznóhúsból készült étel, de már megszerette a gulyást és a lecsót. Egy dobozból rizsgolyóval kínál minket, hogy értsük, miről beszél. A főtt rizshez párolt répát, bambuszt és gombát kevert, pici ecetet is adott hozzá, és a kezével megformálta. Takashi anyukája reggelente csinál ilyet. Visz belőle az iskolába, a többit beteszik a hűtőbe, és aki nem bírja ki a főétkezésig, eszik belőle.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.

Csak annyit írjak a nevéhez, hogy Kun. Ezt kéri tőlem a Thaiföldről érkezett fiú, majd hosszú ideig sorolja neveinek halmazát, hogy bebizonyítsa, ez a becenév is elegendő beazonosítására. Meglepett, hogy ő azért választotta országunkat, mert szerette klasszikus zenénket és csodálta építészetünket. Ez a kis ország ezenkívül csendes és békés - mondja - , amíg Bankok nagy és zsúfolt. Jó volt onnan elmenekülni. Aztán országáról mesél, a buddhista templomokról, ahol bármelyik vallás követőjét befogadják, és nagyon toleránsak az idegenekkel. Viszont érzelmeiket nem mutatják ki olyan intenzíven az emberek, mint nálunk. - Ha szeretsz valakit, mosolyogsz rá, ha nem, a mosoly elmarad - mondja, én meg arra gondoltam, hogy a társas kapcsolatnak ez a letisztult megnyilvánulása nem is biztos, hogy kizárólag az érzelmi élet felfokozottságából, vagy visszafogottságából fakad. Jót nevetünk, amikor elmeséli, mennyire meglepődött, vagy inkább megijedt, amikor az őt befogadó család tagjai megölelték. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ismeretlen volt számára ez a mozdulat. Náluk ugyanis hiányzik a gesztusok megszokott tárházából az ölelés és a puszi.