Hétvége

2008.06.28. 02:27

A pacsirtatorkú tündér dalai

Először az jutott eszembe róla: milyen fiatal! Halász Judit dalaira aludtam el három évtizede, és most is ugrál, grimaszol, énekel a színpadon - már külön megszólítva az egykori gyerekeket, mostani anyukákat. Ugyanaz a mosoly, ugyanaz a csilingelő-nevető hang...

Rába Adrienn

- Sohasem volt saját lovam. Nem kellett birtokolnom egyet sem, hiszen mindig akadt kettő-három, nem is akármilyen patás, amit csak én lovagoltam, és úgy kezelhettem, mitha az enyém volna.

- Honnan a lószeretet?

- Gimnazista koromban az egyik osztálytársam olvasott egy romantikus regényt, amiben a grófnő kilovagolt. Hát, teljesen el voltunk varázsolva, hogy ez milyen szép lehet, ilyet mi is akarunk! Alig tizennégy évesen nagy lelkesen néhány barátnőmmel végigjártuk a budapesti lovardákat, meg akartunk tanulni lovagolni. Nem volt az olyan egyszerű: udvariasan vagy kevésbé udvariasan kirúgtak minket mindenhonnan - mert lányok voltunk. Aztán a Honvédban mégis fogadtak. A többiek néhány hét, hónap után abbahagyták a lovaglást, én azonban maradtam. Később éle-tem lovával, a Karakán nevű szép, szürke arab félvérrel országos bajnokságokon indultam, és szinte minden számot megnyertünk, amiben indultunk. Még a legjobb női lovasnak járó kitüntetést is elhoztam. Magasugratásban versenyeztünk, 185 centi- méterig jutottunk el. Tagja voltam az ifjúsági válogatottnak. Életemben először a lóval jutottam el Velencébe is, ott rendezték ugyanis akkor az ifjúsági Európa-bajnokságot.

- Lovagol még?

- Nagyon régóta nem ültem lovon... A versenyzést néhány év után abbahagytam. Volt egy csúnya balesetem: felbuktunk, eltört a kulcscsontom, a fél arcomról lenyúzódott a bőr, de ettől még folytattam volna, hiszen lovas embernek az ilyesmi meg sem kottyan. Csakhogy felvettek a Színművészeti Főiskolára. Mindennap déltől fél háromig volt ebédszünet, akkor kibuszoztam Pasarétre, lelovagoltam egy lovat, aztán visszamentem. Ez persze így nem mehetett sokáig. A köztudatban viszont aztán is megmaradtam lovas színészként. Szabó István például direkt nekem írta úgy a Szerelmesfilmet, hogy lóháton menekülhessek el az országból.

- Legtöbben mégsem lovasként ismerjük, hanem énekesnőként. Vagy színésznőként. Melyik inkább?

- Színész vagyok, aki szeret énekelni. Fontossági sorrend nincs.

- Amikor keresgéltem az interjúkészítésre alkalmas időpontot, néztem a táncrendjét - vagyis a koncertlistát. Bizony nemigen találtam egy olyan napot, amikor ne mondhatta volna azt: Bocsásson meg, fáradt vagyok, tegnap fellépésem volt, és holnap is az lesz. Mégis mindig kipihent, jókedvű. Hogy csinálja?

- Bizony gyakran nem egyszerű... Az a szerencsém, hogy a színház és az éneklés is örömet okoz nekem. A színház akkor kedves, amikor jó a szerep, jó a rendező, jók a partnerek. Ez ma ritka, én valahogy mégis szerencsésnek érzem magam. Gyerekeknek énekelni? Az meg mindig öröm! És kihívás! Soha nem tudom, hova megyek, hogy fogadnak majd. Mindenki kicsit másképpen reagál, nagyon kell figyelni rájuk, a legapróbb rezdüléseikre. Én magam is sokat tanulok az egyes koncertekből. Ezt ne úgy értse, hogy mélyen elgondolkodom, ha egy apróság felsír! Az az anyuka hibája, aki nem jól mérte fel, hogy képes-e már a kicsi végigülni egy órát, és elviselni a hangerőt. A napjaimat igyekszem jól beosztani: amikor délután előttük lépek fel, délelőtt próbán vagyok a Vígszínházban, vagy itthon tanulom a szövegem. Most Heltai Jenő Tündérlaki lányok című darabját próbáljuk, az anyát játszom benne. A mai nap talán az egyetlen mostanában, ami szabad, ezért tudunk csak beszélgetni...

- Mások a mai gyerekek, mint mi voltunk? Nyilván még mindig zsáknyi levéllel megy a postás Halász Judithoz, tehát meg tudja állapítani...

- A gyerekek ugyanazok, csak más hatások érik őket. Más világban élnek, mint az előző korosztály. Nem jobb vagy rosszabb ez a világ. Maradjunk annyiban, hogy szép és borzalmas egyszerre. A gyerek sorsa ma nagyrészt szerencse dolga. Azon múlik, ki lesz belőle, hogy milyenek a szülei, milyen pedagógusokkal hozza össze jó- vagy rosszsorsa. Meggyőződésem, hogy mindenki valamilyen tehetséggel születik. Van, aki szakácsnak jó, van, aki festőművésznek vagy ácsnak, mert szeret vacakolni a fával... Ezt a személyes, eleve adott tudást kell fejleszteni, amitől több lehet az emberke - és boldog! Hiszen életünk jelentős része munkával telik. Nekem szerencsém volt. Már az általános iskola első osztá- lyában észrevették, hogy tudok és szeretek szerepelni, verset mondani. Év végén én voltam az egyik, aki szavalhatott az ünnepi műsorban. A tanító néni jó szemét bizonyítja a másik versmondó személye is: Almási Évike volt a párom - ma a Madách Színház Kossuth-díjas művésze.

- Halász Juditot, az énekesnőt, ki találta ki?

- Nem kellett azt kitalálni... Énekelni mindig szerettem. Az első dalaim nem gyerekeknek szóltak, az Olga például egy Aznavour-sanzonra írt szám volt, ami hatalmas siker lett. Aztán jött egy Beatles-dal, amire Bródy János írt nekem szöveget.

- A gyerekekhez hogyan jutott el?

- Akaratlanul. Amikor elkészült a Csiribiri és a Micimackó, hallgatták, szerették a kicsik. Tolcsvay Laci, Bródy és a férjem, Rózsa János folyton nyaggattak: csináljunk már egy gyereklemezt! Beadtuk a tervet a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz. Csodálkoztak a népszerűsége csúcsán levő Illés zenekar és a vezető színésznőnek számító Halász Judit párosán, aztán rábólintottak.

- Miért épp ők lettek a munkatársai?

- Az Esős vasárnap forgatásán találkoztunk először, aztán rengeteg zenés televízióműsorban, amit én vezettem, és a táncdalfesztiválon, ahol a zsűriben ültem. Összebarátkoztunk, és percig sem volt kérdés, kikkel szeretnék majd együtt dolgozni. Szerencsére nem ellenkeztek.

- Sosem érkezett felkérés, hogy valóban felnőttműfajban , a popzenében is kipróbálja magát?

- Nem hiányzott az éle-temből a felnőtt műfaj, a színházban természetesen inkább felnőtteknek játszom. Gyerekdal viszont, ez a fajta, amilyet mi kezdtünk csinálni, egyszerűen nem létezett addig. Nem a versek megzenésítésére gondolok, hanem hogy kortárs szerzők, például Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes költeményei alá népszerű beat- vagy popzene került. Azt akartam, hogy a gyerekek könnyen megtanulják a verseket, és ehhez ilyen dallam kell. Elgondolkodtatni szerettem volna, értékeket adni, egyáltalán segíteni, hogy a kis életek eligazodjanak a kusza világban.

- Amerika, ahol fia dolgozik és családjával él jelenleg, pláne zűrös hely. Ön sosem sajnálta, hogy nem oda született?

- Ez furcsa dolog. Tény, hogy a lehetőségek világa, és aki ott reflektorfénybe kerül, azt még itt is látják. Ennek ellenére nem, nem sajnálom, hogy magyar vagyok, és emiatt nem juthattam messzebbre. Szeretem a szülőföldem, minden ideköt. Örülök, ha jól megy az ország szekere, és bánt, ha nem. Ez teljesen független az én boldogulásomtól. A

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!