Hétvége

2007.04.21. 02:28

A skatulyavárosban

emplomot ritkán építenek az enyészetnek: inkább az örökkévalóságot célozza meg minden egyháznak és felekezetnek akár a legkisebb gyülekezete is. Sok j ...

Kovalcsik Katalin

emplomot ritkán építenek az enyészetnek: inkább az örökkévalóságot célozza meg minden egyháznak és felekezetnek akár a legkisebb gyülekezete is. Sok jel szerint, s amennyire a mi kurta áttekintésünk megállapítani engedi: többnyire sikerrel.

Bizonyítják ezt azok a mintegy ezeréves templom-maradványok, amelyek romként ugyan, de mégis, még ebben a töméntelen vihart megélt országban is sűrűn jelzik egy-egy közösségnek a fennebbvalóba vetett hitét.

Ezt belátni elég csak a Szalki-szigetre lesétálni alacsony vízállás idején: a Duna medrében még manapság is kivehető Szent Pantaleon kolostora. Majd ezer év után. Hívő ember számára akár az isteni akarat bizonyítéka is lehet ez, arra nézve, hogy íme, az Úr nem hagyja magára még a köveket sem, nemhogy lelkeket.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Bizonyítják ezt azok a mintegy ezeréves templom-maradványok, amelyek romként ugyan, de mégis, még ebben a töméntelen vihart megélt országban is sűrűn jelzik egy-egy közösségnek a fennebbvalóba vetett hitét.

Ezt belátni elég csak a Szalki-szigetre lesétálni alacsony vízállás idején: a Duna medrében még manapság is kivehető Szent Pantaleon kolostora. Majd ezer év után. Hívő ember számára akár az isteni akarat bizonyítéka is lehet ez, arra nézve, hogy íme, az Úr nem hagyja magára még a köveket sem, nemhogy lelkeket.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Bizonyítják ezt azok a mintegy ezeréves templom-maradványok, amelyek romként ugyan, de mégis, még ebben a töméntelen vihart megélt országban is sűrűn jelzik egy-egy közösségnek a fennebbvalóba vetett hitét.

Ezt belátni elég csak a Szalki-szigetre lesétálni alacsony vízállás idején: a Duna medrében még manapság is kivehető Szent Pantaleon kolostora. Majd ezer év után. Hívő ember számára akár az isteni akarat bizonyítéka is lehet ez, arra nézve, hogy íme, az Úr nem hagyja magára még a köveket sem, nemhogy lelkeket.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Ezt belátni elég csak a Szalki-szigetre lesétálni alacsony vízállás idején: a Duna medrében még manapság is kivehető Szent Pantaleon kolostora. Majd ezer év után. Hívő ember számára akár az isteni akarat bizonyítéka is lehet ez, arra nézve, hogy íme, az Úr nem hagyja magára még a köveket sem, nemhogy lelkeket.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Ezt belátni elég csak a Szalki-szigetre lesétálni alacsony vízállás idején: a Duna medrében még manapság is kivehető Szent Pantaleon kolostora. Majd ezer év után. Hívő ember számára akár az isteni akarat bizonyítéka is lehet ez, arra nézve, hogy íme, az Úr nem hagyja magára még a köveket sem, nemhogy lelkeket.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

De egyszer talán határainkon belül is találnak olyan imahelyet, mint Stonehenge, amely messze az időszámításunk kezdete előtt épült. Mindegy, milyen isteneknek: az ima és a hely a fontos.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Mi maradjunk a helynél. Azt is az illem szerint kívülről vegyük szemügyre - imájában elmélyült embert nem szabad zavarni. A ma látható-működő templomok közül a régebbiek többsége országszerte a XIX. században keletkezett: nem véletlen, hogy a klasszicizmusra hajaz legtöbbjük. Mintha ugyanaz a kéz építette volna őket Európa-szerte, legfeljebb a tornyok számában, hajóik méretében különböznek.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Dunaújvárosban is így van ez. A pentelei katolikus templom ajtaja fölött az építés évszáma is olvasható: 1864. Az átellenes dombon a rác templom is ezen időszakban épült, elegendő ennek megállapításához egyetlen pillantás: mintha ikertestvérek lennének. Kívülről ugyan meg nem állapítja a keresztek jeltanában járatlanok közül senki, hogy nem egyugyanazon felekezet házairól van szó.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Vajon valamilyen különös vallási felbuzdulás emeltette a magyar templomok többségét jó másfél évszázaddal ezelőtt? Aligha. Legalábbis a történetírás nem jegyez semmilyen vallási indulatot, se pro, se kontra. Talán épp ez lehet a magyarázat alapja: vallási béke és szabadság uralkodott akkor, egybeesvén némi gazdasági stabilitással, helyenként gyarapodással is, s ez - lám - mifelénk oly ritka, hogy rögtön építményeinkben is jelentkezik. De a katolikus és ortodox liturgia helyeitől földrajzilag sem fekszik messze a harmadik legnépesebb magyarországi egyház imahelye: a reformátusoké.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Mivel mindenféle vallás egyként idegen számomra, az elfogulatlanok könnyedségével jelenthetem ki: hozzám ez az épület áll a legközelebb. Függetlenül attól, hogy templom. Az épület terve önmagában is lenyűgöz, a mértani sokszöget formázó acélszerkezet az én szememnek annyira gyönyörű, hogy legszívesebben csupaszon hagytam volna, hadd járhassa be a szem minden sarkát. Úgy tudni, az építész így is gondolta el: áttetsző lapok borították volna a szerkezetet, hogy szabadon szárnyalhasson a bennülők lelke uruk felé - mindössze anyagbeszerzési nehézségek miatt került fémlemez a tartókra. Így is nevezetes az épület, ráadásként még azért, mert ez volt az ország első új temploma a második világháború vége után. S hogy az éppen az első szocialista városban esett, 1985-ben, már mutat valamit.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Mint ahogy tömegének megformálásával mutat valamit a katolikus főtemplom is: óriási, masszív, minden mást kizáró ház ez, majdnem félúton a falu és a város között. Ez sincs híján építészi bravúrnak: akár lentről, akár fentről közelítjük, nehéz eldönteni, melyik a fő nézete. Mindenesetre látványában és érzetében, s tán még szándékában is éppen ellentéte a református gyülekezet égre nyitott épületének.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Az evangélikusok temploma híven formázza jelszavukat: Erős vár a mi Istenünk . Nekem ugyan a régies nyelvű intés tetszetősebb: erős várunk nékünk az Isten - de a templom, amely féltőn öleli magába híveit, világi lélek számára is kifejezi az óvás szándékát. Ám mind között a legújabb, a baptista templom mutatja a legegyszerűbb, s ezért a legbensőségesebb képet. Annyira dísztelen kívül-belül, hogy a kereszt kint is, bent is hihetetlenül nagy hangsúlyt kap rajta, illetve benne. Ennél már csak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyszerűbb: a köznyelvben mormon imaházként élő épület valóban inkább ház, mint templom. Különösen tartós anyagaival hívja fel a figyelmet arra, hogy a feltámadás után az örökkévalóság kihívásával kell szembenéznie.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Minket, halandókat és reménybeli feltámadókat addig is látványukkal istápolnak ebben a skatulyavárosban a hit házai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!