2024.06.10. 14:16
Kiválasztották a legjobbakat
Megtartotta 2024-es nyári kiválasztónapját a Puskás Akadémia FC. A próbanapon csaknem harminc 2013 és 2016 között született ifjú futballista vett részt.
Lacza Albert (jobbra, kékben) szavait közel harminc gyermek követte a Puskás Akadémia FC kiválasztónapján
Fotó: puskasakademia.hu
Lacza Albert, a Puskás Akadémia gyermek és amatőr csoportjának szakmai koordinátorának vezetésével nyíltak meg a felcsúti együttes kapui az ifjú tehetséges gyerekek előtt. A kiválasztónapra ezúttal a 2013 és 2016 között született korosztály látogathatott el szüleivel együtt.
A csapat beszámolójából kiderül, csaknem harminc gyermek vett részt az alkalmon és követte a koordinátorok vezényszavát. A fiatalok különböző mezekben érkeztek, volt aki magyar válogatott felsőt öltött magára és abban rúgta a bőrt az alsó műfüves pályán.
A klub külön kiemelte, kapusokban sem volt hiány ezúttal, hiszen négyen is jelentkeztek, hogy megmutassák képességeiket.
A nap sikerességét mutatja, hogy több gyermek nevét is bevésték a noteszeikbe Lacza Alberték, így úgy tűnik nem kell aggódni az utánpótláson Felcsúton.