2024.06.08. 21:01
Futballemléktornát és gyermeknapot rendeztek Vértesacsán
Mint azt korábban beharangoztuk, gyermeknappal egybekötött futballemléktornát tartottak Vértesacsán június 8-án, melyet Jasper Ferencről, a községben született volt válogatott labdarúgóról neveztek el.
Fotó: Kovács Patrik
A kezdeményezést a Vértesacsa Fejlődéséért Egyesület indította, a rendezvényt pedig a focipályáján tartották néhol tűző nap, olykor csapadék társaságában. A mérkőzések 10 órakor kezdődtek, amit megelőzött 8 órától egy regisztráció minden csapat részéről. 9 óra után nem sokkal kezdődött el a torna megnyitója. A nyitóbeszéd tartalmazott egy, a névadó Jasper Ferenc életéről szóló hosszabb bemutatást, valamint egy említést, miszerint korábban megpróbálták az esemény megvalósulását szabotálni. A szervezők továbbá köszönetet mondtak minden megjelent csapatnak, bírónak, illetve ott dolgozónak. Az emléktorna mottója pedig belengte az egész napot, vagyis: „itt minden a fociról szól(t)”.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/O5Zk_QSaixoWJLdcyT4WGHnRNYYKHx634ZoPbLe8o3c/fit/1024/768/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOTFhZjY2NWNmYjQ2YjliNDQyMTAzODVmNTYxMjQz.jpg)
A torna megnyitását követően négyfős csoportokba sorsolták a versenyzőket, továbbá a játékvezető ismertette a szabályokat. A vándorkupáért vívott viadal végül 15 csapat részvételével indult útnak, köztük olyan fergeteges csapatnevekkel, mint a Tantum Verdbe, a Spártaiak vagy az Este Alba. A csoportmérkőzések 1x10, az egyenes kieséses párharcok 1x15, míg a 3. helyért vívott mérkőzés és a döntő is 2x15 perc hosszúságúak voltak. A tornán részt vehettek gyerekek, illetve hölgyek is. Az elején döcögősen indult a lebonyolítás az érezhetően nagy érdeklődés miatt, volt alakulat, amely akár másfél órát is várt két mérkőzés között. Ennek oka az volt, hogy a két pályán történő összecsapások nem mindig voltak szinkronban egymással. A futball mellett azonban az éppen nem focizó gyerekek sem voltak elhanyagolva, mivel óriáscsúszdán mulathattak. A pálya bal szárnyán továbbá megtalálható volt a büfé is, ahol olyan nélkülözhetetlen elemózsiákat fogyaszthattak a kedves kilátogatók, mint a palacsinta, fagyi, jégkása vagy a lángos. A pálya jobb szárnyán pedig tűzoltóbemutatót tartottak. A győztes végül a Tantum Verdbe csapata lett, miután a döntőben legyőzték a Spártaiakat. A harmadik helyet az Este Alba csapata hódította el, a bronzmérkőzésen főlényesen múlták felül az Óbarok csapatát.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/2TQcpFqm8qHyyL64T_vzMH2o5UhioRT6f3G7VQ4vWMU/fit/1024/768/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxNDMwNzJmZGJiYTQxOGY4ZjNiYzRiODUxY2VhZGFl.jpg)
A Jasper Ferenc Emléktornáról összességében jó élményekkel és emlékekkel távozhattunk. Elmondható, hogy – bár a megvalósításban itt-ott volt némi fennakadás – a kezdeményezés remek, és hatalmas érdeklődés övezte a rendezvényt. A jövőben érdemes lesz figyelemmel követni, mivel hívja fel magára Vértesacsa újra a figyelmet!
Szerző: Kovács Patrik