Zámbó Tibor: Sportembert és nem sportolót kell nevelnünk

A mezőszilasi Németh László Általános Iskola igazgatója, magyar-történelem-pedagógia szakos tanár az elmúlt években rengeteget tett a térség kézilabda életéért. Az évek alatt számtalan elismerést kapott munkájáért. A teljesség igénye nélkül megkapta Fejér megye diáksportjáért emlékplakettet, a Klebelsberg Kunó emlékdíjat, Bonis Bona-díjat, de a MOL Mester-M díjat is kiérdemelte.  

Honnan indult a pályája, hogy találkozott a kézilabdával?

– Köszönöm a megkeresést, aminek segítségével lehet, hogy irányt tudok mutatni a mai kor pedagógusainak és gyerekeinek. A pályám Alapról indult, ahol egy olyan alkotói közegben nőttem föl, ahol Sárközi László magyar-történelem szakos tanár úr szerettette meg velünk a kézilabdát. Nem csak, hogy megszerettette velünk ezt a sportágat, hanem az életünk szerves részévé is tette. Megtanultuk, hogy a siker áldozat nélkül nem elérhető, de azt is, hogy a munka örömet ad, s megtanít küzdeni is. Ezek nélkülözhetetlen feltételei a sikeres, teljes életnek. Akkor az alapi iskolából több NB-s játékos került ki, majd később az országban egyedülállóan szinte csak alapi gyerekekre építve a felnőtt NB II-ben is elindulhattunk, s még egyszer egy harmadik helyezést is elértünk. A sportkarrier lehetősége folyamatos volt az alapi legényeknek és lányoknak.

Hogy alakult a sportkarrierje?

– Az én esetem egyedi volt, mert szívbetegségem miatt általános iskolás éveim után – egészen a szívműtétem idejéig –nem játszhattam magasabb osztályban, s a műtétem után 23 évesen már késő volt a felzárkózásra. A legmagasabb osztály ameddig jutottam, az a NB II. volt.

Mit adtak ezek a gyerekkori, fiatalkori tapasztalatok?

– Mindent. Azt, hogy megtanultam, hogy mindenért tenni kell és a tettek közben közösen kell gondolkozni és ki kell alakítani egy olyan csapatszellemet, egy olyan közösségi erőt, amit még a napjainkban is az egyik legfontosabbnak tartok a gyerekek kapcsán. Büszkén mondhatom, hogy ez még most is nagyon jól működik, hiszen vannak olyan egykori tanítványok, akik a mai napig összejárnak, már családos emberként is, s megemlékeznek a születésnapokról és a névnapokról is.

Milyen elvek mentén neveli a gyerekeket?

– A mottó az, hogy konzervatív, az igazi értékekre hagyatkozó szemlélettel, értéket kell teremteni. Sportembert és nem sportolót akarok nevelni. Első a tanulás, és amellett van a sport. A gyereknek meg kell tanulni összeegyeztetni a kettőt. A legfontosabb, hogy tanuljon, később legyen egy biztos egzisztenciája, és egy boldog élete. Hogy miért fontos ez? Jó példa erre a fiam és a lányom, hiszen a sportkarrierjük sérülés miatt derékba tört, de a magánéletükben több diplomás, családot alapított boldog emberek lettek. Mindezeken túl fiammal, aki jogász-közgazdász, sportjogi szakjogász, főállásában több, mint 9000 főt számláló települések közös önkormányzati hivatalának jegyzője Győr-Moson-Sopron vármegyében, nemrégiben megalapítottuk közös vállalkozásunkat, ahol az évtizedek alatt felhalmozott rutint, tapasztalatot, sportszakmai és szakmai ismereteket ötvözve nyújtunk segítséget, háttértámogatást elsősorban sportegyesületeknek, sportvállalkozásoknak. Ennek révén is az ember kapcsolatba kerül régi ismerősökkel, játékosokkal, ellenfelekkel, és jól eső érzés, hogy megismernek, felelevenítenek régi történeteket, elismerően, jó szívvel gondolnak vissza az emberre.

A világ felgyorsult, a gyerekek egyre nagyobb energiát igényelnek, és nem is biztos, hogy annyira érdekli őket a sport.

– Nagyon nehéz, és ki kell mondani, hogy szinten évről évre egyre nehezebb. Azonban azt is ki kell mondani, még ha szomorú is, hogy sok esetben a legnagyobb problémát a szülő okozza. A szülői magatartás eléggé érdekes módon változott, finoman fogalmazva nem mindig az önzetlen támogatói vonal van, hanem a passzivitástól kezdve a beleszólási hajlamig a kritikai és a rosszhiszemű kritikai szövegelésig mindent bele kell kalkulálnunk ebbe. Emellett megnövekedett az informatikai világ csábítóereje is.

Hogy lehet kiküszöbölni ezeket?

– Ha jól csináljuk, és időben megkapja a gyerek azt az úgymond egészséges fertőzést a szabad mozgással és a labdaszeretettel kapcsolatban, valamint a közösségi szellemet sikerül kialakítani, akkor még lehet dolgozni. Ezért van egy olyan távlati terv, aminek fő motorja, szervezője jó barátom, Varga Gábor országgyűlési képviselő úr, hogy ősztől elindítsunk egy utánpótlásképző bázist, több iskola bevonásával. Itt már elsős korban lenne olyan kollega, aki a mozgás és a labda szeretét átadná a gyerekeknek, majd évek múltán, harmadik, negyedikes korban pedig jönne maga a kézilabda. Ezután pedig általános iskolás koruk végéig foglalkoznánk a gyerekekkel, utána pedig ahogy most is, akadémiákra, NB I-es csapatokhoz kerülhetnének.

Említette, hogy jó baráti viszony köti Varga Gábor országgyűlési képviselő úrhoz.

– Igen, több évtizedes, emberi és sportkapcsolatra épülő kapcsolatunk van, hiszen együtt jártunk annak idején edző- és játékvezető-képzésre, közoktatás-vezetőnek is együtt tanultunk, s még a pécsi egyetemre is jártunk történelem szakra. Aztán ezek után közösen munkálkodtunk a Cece női kézilabda csapatánál. Első körben erkölcsi és szakmai szempontból támogat minket, de nyilvánvaló, hogy politikusként is felismerte az utánpótlásnevelés fontosságát. A legidősebb gyermeke már a Telekom Veszprémnél játszik, Várady-Szabó Lászlóval együtt, és mindketten a korosztályos magyar válogatott kerettagjai is. A jelenben az ikerfiaival is dolgozom, akik, ha fejlődésük az eddigi vonalon halad tovább, szintén szép sportkarriert futhatnak be.

Jelenleg milyen arányban folytatják általános iskolai tanulmányaik után a kézilabdát magasabb szinten az Ön kezei alatt pallérozódó fiatalok?

– Büszkén jelenthetem ki, hogy a kimenő csapatok játékosainak jelentős hányada, közel a fele akadémiai elhelyezést kap. A Nemzeti Kézilabda Akadémia, a Telekom-Veszprém akadémiája állandó felvevői a tehetségesebb diákoknak, de az Éles Kézisuli és más NB-s egyesületek is szívesen csemegéznek az itt végzett gyerekek közül.

Korábban dolgozott a Simontornyai KK-nál is, azonban az a munka véget ért. Jelenleg hol végez edzői, nevelői munkát?

– A mezőszilasi iskola mellett a Sárbogárd VAX egyesületben az U12-es és U13-as csapatot edzem. Úgy néz ki, hogy szeptemberben induló bajnoki idénytől már a Telekom-Veszprém fiókcsapataként dolgozunk tovább. Ez egyszerre fájdalmas és elismerő, de így talán könnyebben beférnek majd az ottani akadémiára a gyerekek az általános iskola után. A közös munkának már most volt egy előszele, ugyanis a veszprémiekkel közösen indultunk egy horvátországi tornán, amit meg is nyertünk. Ott a csapat felét az általam edzett gyerekek tették ki.

Nem kevés munka az, hogy ezt a két csapatot koordinálja, valamint az iskolai kézilabda életet is irányítsa.

– Sárbogárdon jelenleg heti négy edzést tartok, a hétvégéken pedig bajnoki és edzőmeccsek szoktak lenni. Emellett ugye a Diákolimpiákra készülünk III. és IV. korcsoportban is, hiszen mindkét együttesünk megyebajnok lett, így már az országos elődöntőben járunk és jó eséllyel pályázunk arra, hogy most már sokadik éve ismét bejussunk az országos nyolcas döntőbe.

Kijelenthetjük, hogy a mezőszilasi és sárbogárdi kézilabda utánpótlás meghatározó eleme a magyarországi kézilabda utánpótlásnak?

– Igen, ezt így ki lehet jelenteni. A 2008-2009-es és a 2009-2010-es korosztállyal is Diákolimpiát nyertünk tavaly, a 2010-2011-essel pedig második helyen zártunk. Emellett hozzá kell tenni, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség által szervezett, mondhatjuk NB I-es bajnokságban a második helyen végeztünk a legutolsó csapatommal a PLER mögött.

Milyen bajnokságban szerepelnek jelenleg a gyerekek?

– Az országos gyerekbajnokságban játszunk most, az U12-vel talán két vereségünk van. Van egy olyan egyesületi rendezésű tornánk is a sárbogárdiakkal, amiben a Telekom-Veszprém, a PICK Szeged, a Ferencváros és PLER-el vagyunk egy csoportban, szóval nincsenek egyszerű mérkőzéseink, mindegyik meccs kiemelten fontos. Érdekesség, hogy eddig csak a Veszprémtől kaptunk ki, de tőlük is csak úgy, hogy edzőmeccsen mindig mi nyertünk, a bajnokikon pedig kikaptunk.

Nyomon követi a már végzett diákok pályafutását?

– A kapcsolat örök. Amikor annak idején az ember elmondta a pedagógus esküjét, akkor azonosult azzal, hogy a gyerek mindenek előtt, és értük dolgozunk. Minden tanulómról tudom azt, hogy hol, mit csinál, milyen eredményességgel, mert a kapcsolatunk megmaradt. Ugyanúgy, ahogy az 1989-es születűsekről tudom, hogy épp melyik NB I/B-s csapatban játszanak, vagy befejezték az NB I-es szereplésüket, ugyanúgy tudom a fiatalabbakról is, hogy éppen sérültek, vagy melyik bajnokságba nevezik őket, netán a válogatott közelébe kerülnek e. Emellett fontos, hogy visszatérnek, bekiabálnak hozzám a kertbe ha látnak. A legszebb pluszban az, hogy nem bukdácsolnak, hanem még tanulgatnak is és folytatják azt, amit itt elkezdtek.

Mennyire vonzó a gyerekek számára a kézilabdaoktatás az iskolában? Van olyan aki emiatt iratkozik be a Németh László Általános Iskolába?

– Az iskola a környéken az egyik vezérszereplő. Majdnem 50 tanulónk van körzeten kívüli iskolákból, amelyek egy része a kézilabda miatt került ide, de ezt inkább már csak a múltként könyvelem el. Három évem van a nyugdíjig, s már a tűz nem lobog annyira, inkább parázzsá szelídül vissza. Nincsenek olyan direkt megkeresések, ezzel az energiavesztéssel. Elmondhatom azonban, hogy az angol, a néptánc és a különböző szakkörök is vonzóak a diákok számára, valamint az iskola szellemisége és a belső nyugalma is. Nincsenek létszámproblémáink, olyan 250 körül vagyunk most.

A kézilabda mellett más sportággal is találkoznak a gyerekek az iskolában?

– Igen, aki sportolni akar, annak megvan rá a lehetősége. A futóink országos döntőre mennek, tavaly volt teniszezőnk az országos döntőn, valószínűleg idén is bejut. Ezek mellett indultunk tollaslabdában, a fiúknak és a lányoknak is van labdarúgás, de karatézni is karatézhatnak a gyerekek.

A kézilabdánál azonban a fiúkról esett eddig inkább szó.

– Igen így van, pedig korábban a lányokkal is foglalkoztunk. 2009-ben diákolimpiai bajnokok lettünk velük, hat évig adtuk a Siófok KC utánpótlását, ebből öt évig az NB I-ben. Mellette volt együttműködésünk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiával is. Sajnos el kell ismerni, hogy az én munkámmal már nem fér bele a két nem. Nem bírom már fizikailag, viszont volt tanítványom, Hlusek Enikő révén jelenleg az ötödik osztályosoknak van kézilabda foglalkozásuk. Az igazi utód pedig talán Pordán István lesz, aki az elmúlt években már mellettem edzősködik. Az elképzelt utánpótlásképző bázison a lányokat is szeretnénk majd elindítani, bár ott is én inkább a fiúkkal foglalkoznék, valamint a szakmai igazgatói pozíciót látnám el.

Korábban Simontornyára jártak át edzések miatt, nemrég azonban új tornatermet kapott az iskola.

– Nyilvánvaló, hogy nagy lökést adott, hogy itt is lehet minőségi munkát végezni kevesebb átjárással, energiabefektetéssel. Azonban a versenysport miatt szükségünk van a 40x20 méteres játéktérre, ami itt nem adott. Így a sárbogárdi és a cecei csarnokba, ritkábban pedig Simontornyára jártunk át edzőmérkőzésekre.

Mit gondol az eredmények fontosságáról utánpótlás korban?

– Hazudnék, ha csak pozitív szólamokat hangoztatnék, és azt mondanám, hogy elsősorban a nevelés, a hangulat a fontos. Ez nem igaz. Az eredmény is fontos. A gyerek győzni szeret. Meg kell mutatni az utat, ami a sikerhez vezet. A nevelés egy olyan összetett dolog, amiben az életet kell összefoglalni. A sport pedig mindenre megtanít. Megtanít győzni, megtanít becsülettel veszíteni, egyszóval ahogy mondtam mindenre. A sportot elsősorban a nevelés oldaláról, a neveléssel kapcsoljuk össze, tehát aki ebben az iskolában sportoló, annak a magatartásán, a tanuláshoz való hozzáállásán is észre kell venni. Ez látszik az életmódjukban, mentesek az extremitástól, a káros szenvedélyektől és a csavargástól is. Ugyanakkor az is ide tartozik, hogy tisztelni kell magát a sportot, ahogy az életet is. Ha öt góllal tudsz nyerni, akkor akarj tízzel, a tízzel akkor pedig hússzal. Ezzel tiszteled az ellenfelet is, így állunk    a munkához. Próbáljuk a nevelést élménycentrikussá tenni, sok helyre visszük a gyerekeket mindenféle költségtől mentesen, de én mindig hangsúlyozom, hogy a becsülettel elvégzett munka, az akarás már szinte győzelem. Az élet is küzdelem, ezért ezt a sporton belül is végre kell hajtaniuk. Nyilván, hogyha valaki jobb, akkor gratulálunk, elismerjük a győzelmét, nem az a célunk, hogy mindenáron, minden eszközzel győzni tudásra neveljük a gyerekeket, de az, hogy a küzdelem meglegyen, valamint mindent megtegyenek a siker érdekében a kellő sportszerűség keretein belül, az alap.

Van olyan pillanat amit ki tudna emelni ebből a hosszú és szép pályafutásból?

– Nehéz bármit is kiemelni. Nem szeretnék önmagammal ellentmondásba kerülni. Kiemelhetném, hogy háromszor nyertünk diákolimpiát, kétszer másodikok lettünk, az NB I-ben is második helyen zártunk, több száz tornagyőzelemnek örülhettünk, tizennégy alkalommal játszották nekünk a himnuszt, körülbelül huszonhárom nemzet ellen játszottak a gyerekek. De nem ez a lényeges. A fő emlék az, hogy kineveltem olyan egészséges gondolkodású, egészséges életmóddal rendelkező, biztos egzisztenciát és boldog életet létrehozó gyerekeket, akiket öröm fölidézni és öröm visszagondolni rájuk. Ez a legnagyobb eredmény.