Évfordulót ünnepelnek

2024.04.21. 09:42

Tízéves Fejér vármegye egyik ékszerdoboza, a felcsúti Pancho Aréna

Tíz éve épp ezen a napon avatta fel a Puskás-Suzuki-kupa döntőjével a felcsúti Pancho Arénát a Puskás Akadémia és a Real Madrid U17-es csapata. Az elmúlt tíz év alatt számtalan fantasztikus mérkőzésnek adott otthont a stadion, amely jó ideig a Fehérvár FC otthonaként is szolgált.

Szabó Róbert

Tíz évvel ezelőtt ezen a napon nyitották meg a felcsúti Pancho Arénát

Fotó: puskasakademia.hu

Nem sok vármegye dicsekedhet azzal, hogy egy létesítményét a világ legszebb és legkülönlegesebb építményei közé választják. Ezért is lehetünk büszkék a már tízéves felcsúti Pancho Arénára, amelyet nem egyszer emlegetnek a világ legszebb stadionjai közt. 2014. április 21-én megnyitott, az azóta is a Puskás Akadémia FC otthonaként szolgáló arénának első vázlatait a Kosstuh-díjas építész, Makovecz Imre rajzolta, míg a kidolgozást tanítványa, Dobrosi Tamás végezte. A „futballkatedrálist" két éven keresztül építették.

Az első találkozó is emlékezetes volt. Rögtön teltházat hozott, s bár a madridi csapat nyerte a hetedik Puskás-Suzuki-kupa döntőjét 1-0-ra, így is igazi futballfieszta volt az esemény. Azon a mérkőzésen olyan játékosok léptek pályára, mint az azóta 47-szeres magyar válogatott Sallai Roland, vagy épp a BL-győztes spanyol támadó, Borja Mayoral. A megnyitó eseményen ráadásul még részt vett Puskás Ferenc felesége, Hunyadvári Erzsébet, míg a legendás válogatottból Buzánszky Jenő, Kovács Ferenc, Raduly József és Várhidi Pál, valamint Szepesi György kommentátor is.

A stadion az UEFA besorolása szerint a hármas kategóriába tartozik. Ez azt jelenti, hogy alkalmas Bajnokok Ligája-, Európa-liga- és Európa-konferencialiga-selejtezők lebonyolítására is. Jelenleg a Puskás Akadémia FC csapatának az otthona, rendeztek itt NB I-es, NB II-es bajnokikat, női élvonalbeli mérkőzéseket, korosztályos csapatok megmérettetéseit, akárcsak a Puskás-Suzuki-kupa döntőit is itt tartják. A felcsútiak mellett két éven keresztül, 2016 és 2018 között a Vidi otthona is volt a Pancho Aréna, ahol 2017-2018-as idényben bajnoki címet ünnepelhettek a piros-kékek. Itt rendezték az együttes nemzetközi selejtezőmérkőzéseit is, többek közt az emlékezetes Girondins de Bordeaux elleni El-selejtezőt is.

A hazai sportélet mellett a nemzetköziből is kivette részét a felcsúti „ékszerdoboz". A stadionban játszották a 2014-es U19-es Európa-bajnokság, valamint a 2023-as U17-es Eb egyes találkozóit is. A korosztályos válogatottak mellett játszott már itt még 2018-ban a bolgár felnőtt válogatott a kazahok elleni felkészülési mérkőzésén, míg 2023 novemberében Izrael itt fogadta Svájcot és Romániát Európa-bajnoki selejtezőn.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában