Sopronban győzött az NB I-be igyekvő DKKA női együttese

2024.03.05. 15:55

Egylabdás mérkőzést nyertek a hűség városában

A Sportdarázs-SMAFC vendége volt a DKKA női kosárcsapata az NB I/B-s amatőrbajnokságban. A vendégek hatalmas küzdelemben győztek 70-68-ra.

Horog László

A DKKA együttese (feketében) hatalmas küzdelemben nyert fontos bajnokit Sopronban

Fotó: SMAFC

Komolyan gondolja a bajnoki véghajrát a SMAFC, lévén a bajnokság hajrájára a felnőtt válogatott kerettagságig jutó Sitku Zsuzsannával erősítette meg B-csoportos keretét. A fehérváriaknál Vas Betti és Monics Dorka hiányzott a keretből. A vendégek az elején Varga, Frindt, majd Papp pontjaival diktálták a tempót. A házigazda Toman révén próbálta tartani a lépést. Szücs Lilla és Laufer is beköszönt, a látogatók jelentős előnyt építettek, 7-15. Úgy tűnt, hogy a negyed vége a Soproné lesz, de Varga hármasával a Fejér vármegyeiek tíz perc játék után öt ponttal vezettek. A folytatásban is hasonló mederben haladt a mérkőzés, a látogatók voltak előnyben, a félidő hajrájában kettőről hat pontra hizlalták a különbség, félidőben 33-39 állt a táblán.

Varga kosara nyitotta a második félidőt is, majd gyorsan jött Laufer hármasa is, tíz ponttal megugrottak a vendégek, gyorsan időt kért Srdjan Radulovic. Gyors kosárváltás után majdnem három percig nem esett mezőnygól, a rossz sorozatot Toman újabb hármasa törte meg. Tízen felülre került a DKKA, a negyedet négy soproni pont zárta le, a hajrára fordulva belelendült a hazaiak ásza, Sitku, valamint a másik magasember, Jevtovic is. A Sportdarázs mindent megpróbált, félő volt, hogy az akadémisták nem tudnak kitartani a végéig. Azonban amikor nagyon kellett, jöttek az extra hármasok. Előbb Laufer, 61-61-es állásnál Szücs Lilla, 64-64-nél Kötő Luca, majd 68-67-es soproni vezetésnél - ez volt az egyetlen pillanat a mérkőzésen, amikor vezetett a házigazda - megint Laufer talált be a triplavonalon túlról. Az utolsó másodpercben Toman Dóra még dobhatott az újabb fordításért, nem járt sikerrel, a mérkőzést a 39 percen át vezető, hősiesen küzdő fehérváriak nyerték.

Annak ellenére sikerült idegenben legyőzni a Sopront, hogy a vendégek 15-tel kevesebb lepattanót szereztek (46-31), sokkal kevesebb büntetőt dobtak (22-9) és jóval kevesebb VAL-t ért el (108-82), mint ellenfelük. Viszont döntő volt, hogy kevesebb labdát adtak el, a Sopron 20 alkalommal rontott, a Fejér vármegyeiek 8-szor hibáztak. A három legjobb teljesítményt Laufer Gabriella (20 pont, 20 VAL), Papp Lilla (8 pont, 8 lepattanó, 16 VAL) és Frindt Nikolett (12 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 15 VAL) nyújtotta.

A lányok két hazai mérkőzéssel fejezik be az alapszakaszt, már nem lehetnek rosszabbak a második pozíciónál.

Sportdarázs-SMAFC–Dávid Kornél KA 68-70 (14-19, 19-20, 12-14, 23-17)

Sopron, Novomatic Aréna, vezette: Kiss M., Kovács M.

DKKA: Varga S. 16/6, Frindt N. 12/6, Szücs Lu., Laufer G. 20/9, Drávecz B. 4. Csere: Szücs Li. 7/3, Papp L. 8, Dávid M., Kötő L. 3/3, Vas B., Vas V. Vezetőedző: Szentpáli Gergő

Szentpáli Gergő: - Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Amire felkészültünk, azt szinte hibátlanul meg tudtuk valósítani, igazi csapatmunkával értük el a sikert. Ezen az úton kell tovább haladnunk. Gratulálok a Sopronnak is a mutatott játékhoz, nagyon erős kerettel álltak ki, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában