Erste Liga

2024.02.26. 12:55

Mindent a jégen hagytak

A FEHA19 felnőtt csapata 3-0-ás vereséget szenvedett el a Brassó otthonában. Anatoli Bogdanov tanítványai felálltak a Miskolc elleni nagy vereséget követően, de pont nélkül tértek haza Romániából.

Beke Zsombor

A fehérvári védelem háromszor kapitulált

Forrás: Corona Brasov

Nem jó előjelekkel utazott el a FEHA19, ugyanis hétköznap 12-3-ra kikapott a Miskolctól hazai pályán. Ennek ellenére nagy lendülettel kezdtek a fehérváriak Brassóban, de az első gólt a hazaiak részéről Zagidullin szerezte a 16. percben. Ezt követően is jól tartotta magát a kék-fehér gárda, de a támadójátékba több hiba is becsúszott, az adódó lehetőségeket pedig nem tudta kihasználni a FEHA19. A nyitott kérdések az utolsó harmadban dőltek el, rövid időn belül Van Wormer és Valchar is betalált.

– Azt hiszem, ez egy nagy visszajövetel volt az előző mérkőzésekhez képest, a csapat megfelelő hozzáállást és karaktert mutatott. Kalandos napunk volt, kicsit későn érkeztünk a helyszínre, büszke vagyok a csapatra, nem játszottunk a legszebben, de mindent a jégen hagytunk. Az öltöző tele van nagyon fáradt fiatalemberekkel. Azt hiszem, haosnló mentalitással kell majd befejeznünk a szezont, 60 percig legyünk szervezettek, a kemény munka pedig kifizetődik – nyilatkozta Anatoli Bogdanov, a FEHA19 vezetőedzője.

– Nem tudom a késés miatti idegeskedés okozta-e, de a mérkőzés elején nem voltunk önmagunk, nem játszottunk jól, nem tartottuk magunkat a játéktervhez. Elismerés illeti a Fehérvárt, nincs rajtuk nyomás, fiatal srácok, akik tele vannak energiával. Ha nem vagy felkészülve arra, hogy velük korcsolyázz, akkor az kiütközik. Mondtam a srácoknak a második játékrész végén, hogy jó csapat vagyunk, de úgy tűnik, már nem hisszük el. Vissza kell szereznünk a büszkeségünket és az önbizalmunkat, egységként kell játszanunk, nem pedig egyénként. A harmadik harmad sokkal jobb volt, jókor lőttük a gólokat, és a védekezésünk is feljavult – mondta Dave MacQueen, a Corona Brasov vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában