Budapest-Bamako

2024.01.29. 12:18

Rozsda Rózával vált valóra a 15 éve dédelgetett álma

A királyok városából egyenesen Marokkóba. Köves Tamás társaival együtt nekivágott a Budapest-Bamako Rallynak, és bár a francia szakasz kicsit nehézkes volt, a hétfői, marokkói rajtnál ott voltak a mezőnnyel.

Beke Zsombor

A csapat már rajtra készen

Forrás: Team KVS

Sokaknak vannak álmai, de már jóval kisebb azoknak az embereknek a metszete, aki egy régóta dédelgetett álmát meg is meri valósítani. A székesfehérvári Köves Tamás hosszú ideje álmodozott arról, hogy nekivág a Budapest-Bamako Rallynak, ebben az évben pedig az álomból valóság lett. 

– Ez lesz az első Bamakónk, 15 éve dédelgetem ezt az álmot, most összeállt minden, pénz, fegyver és paripa a megfelelő csapattal. Kettő plusz egyen vagyunk, Kovács Ádám barátommal együtt kosarazunk jó pár éve, kellőképpen őrült ahhoz ő is, hogy benevezzen erre a rallyra. Beugrós barátom pedig Marokkóig kísér el minket, hogy az európai szenvedésből kivegye a részét – mesélt lapunknak Köves Tamás. – Konkrét tervünk nem volt, tavaly, amikortól lehetett nevezni, akkor abban a pillanatban be is adtam a jelentkezést, pedig még csapattársaim sem voltak. Aztán a többieknek meséltem róla, Ádám pár nappal később jelezte, ha van hely, akkor ő jönne. Egy évünk volt összehozni, első lépésben vettünk egy autót, az elmúlt hónapokban felkészítettük a járművet, valamint támogatókat kerestünk ehhez a kalandhoz.

Team KVS néven indulnak el a megmérettetésen, Kovács és a Köves nevek keverékének lett ez az eredménye. Névválasztásban amúgy is erős a csapat, hiszen járművüknek is találó elnevezést találtak.

– Viszonylag magasak vagyunk mindketten, nem akartunk kicsi autóban nyomorogni, de a 4x4-es kategóriát sem szerettük volna feladni. Végül egy Hyundai H-1-es lett a kiválasztott, négy kerék meghajtású, nagyon ritka, talán ha tíz ilyen van Magyarországon. Ez egy hétszemélyes kisbusz, amely magasított alvázon van rajta, jó terepfunkciókkal rendelkezik. Volt azért munkánk vele bőven, sok mindent kellett cserélni rajta, mivel ritka, így alkatrészt is nehezebb volt találni hozzá. Ez egy 18 éves autó, alulról már kikezdte a rozsda, néhol darabok hiányoznak az alvázból. Ezekre úgy tekintünk, hogy ki van könnyítve a kocsi, homokban minél könnyebb annál jobb. RZA a rendszámunk, így a Rozsda Róza lett az autó neve.

Mindenki máshogy közelíti meg Fez városát. Voltak olyan indulók, akik a budaörsi rajttal vágtak neki a rallynak, de jó néhányan egyéb útvonalakon csordogálnak le Marokkóig, Fezben lesz a hivatalos indulás. A csapatot mát útközben értük el, éppen Franciaországban rótták a kilométereket, ez a szakasz váratlan meglepetést is tartogatott.

– Péntek óta vagyunk úton, Budaörsről indultunk. Az első nagy szakasz egy maratoni rész Fez városáig, Marokkóig nagyjából 3000 kilométer az út. Ezt mindenki úgy oldja meg, ahogyan szeretné, mi alapvetően Gibraltárig szeretnénk elmenni kocsival, onnan pedig tovább hajóval. Franciaországban vesztettünk időt, mert sok autópálya le volt zárva, kicsit káoszos a déli régió, de ez nem veszélyezteti a továbbiakat, számoltunk rá időt bőven, a pihenőidőből megy le így kicsit. Hétfő estére kell Fezbe érni, ahonnan elstartol az afrikai rész. 

A Budapest-Bamako Rallynak a verseny mellett fontos karitatív hozadéka is van, hiszen a résztvevők rengeteg adományt juttatnak el Afrikába. Némelyik csapat az autóját is otthagyja a helyieknek, a Team KVS-nek megvan az erre vonatkozó „terve” is.

– Szerencsére több cég is támogatott minket és sokféle adományt tudunk magunkkal vinni. Bepakoltunk magunkkal sivatagban hasznos dolgokat, kompresszort, köteleket, több száz szájhigiéniai eszközt a helyieknek. Ezen kívül rengeteg iskolaszert is bepakoltunk csomagokba összerakva, valamint játékokat is viszünk a gyerekeknek, próbáltunk minél több mindent minél több korosztálynak magunkkal vinni. Ami az autót illeti, azt beszéltük, ha elvisz minket a célig, akkor konténerbe rakjuk és hazahozzuk, de ha cserben hagy minket, akkor mi is otthagyjuk őt. Ez egy verseny alapvetően, de mi nem időbe mérjük a sikert, hanem szerzett élményekbe, hiszen olyan helyekre juthatunk el, ahova nemigen lehetne, szeretnénk felfedezni a bejárt területeket, országokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában