2024.09.30. 20:30
Helyzetkihasználásban maradtunk alul
Jól játszott a Volán a Salzburg ellen, de ez nem volt elég a bravúrra, a címvédő otthon tartotta a három pontot vasárnap délután.
Jó játékkal maradt alul a Volán a címvédő ellen
Fotó: fehervarav19.hu
Az osztrák bázisú jégkorongliga negyedik fordulójában a címvédő Ec Red Bull Salzburg 3-1-re legyőzte a Hydro Fehérvár AV19 csapatát. A házigazda a második harmad elején szerezte meg a vezetést Ali Wukovits révén. Az utolsó játékrészben a hazaiak még két gólt is szereztek, a székesfehérvári játékosok közül csak Erdély Csanád volt eredményes.
– Úgy gondolom egy jó mérkőzés volt, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a különbség az volt, hogy mi nem tudtuk befejezni a helyzeteinket – értékelt a találkozó után a csapat hivatalos Facebook-oldalának Kiss Dávid vezetőedző.
A Volán edzője beszélt arról is, hogy egyedül a kettő az egy elleni játékhelyzetek az ellenfél javára nem voltak elfogadhatóak csapatától ugyanis ebből nagyon veszélyes és eredményes volt az osztrák csapat.
– A teljesítményünkkel elégedett vagyok, a ma mutatott játékra építkezhetünk a következő mérkőzéseken, és ezen a mérkőzésen sem szereztünk kiállítást, ezért nagyon keményen dolgoztunk – emelte ki a magyar szakember. A Volán a pénteki Klagenfurt ellen 4-0-ra megnyert találkozót is lehozta büntetés nélkül, így ez már sorban a második mérkőzés volt, ahol el kerülték a kiküldéseket.
Salzburgi részről is hangzottak el dicsérő szavak a magyar csapat irányába – Lehet nem ez volt a legszebb győzelmünk, de mindent megtettünk érte. A magyarok tudták, hogyan szeretnénk játszani, nagyon agresszívak voltak, ezzel rettenetesen megnehezítették a dolgunkat – emelte ki a mérkőzés kapcsán a Salzburg első találatát szerző Ali Wukovits.
A Volán a bajnokságban ezzel a vereséggel visszacsúszott a hatodik helyre, míg az őt legyőző Salzburg meg is előzte a bikák az ötödik pozícióba léptek előre.
Összességében a szurkolók elégedettek lehettek a múlthéten látottakkal, hiszen a Volán a bajnokság talán két legerősebb ellenfelét izzasztotta meg, sőt egyiküknek még egy skalpot is kiosztott.
A Hydro Fehérvár AV19 legközelebb október 4-én 19.15 órától lép pályára, a bécsi Steffl Arénában a Vienna Capitals ellenfeleként.