A klubelnök szerint a bírói döntősek befolyásolták az Alba elleni meccs végeredményét

2024.01.09. 15:32

Az MKOSZ Játékvezetői Bizottságához fordul a szegedi kosárcsapat

Az SZTE-Szedeák klubelnöke, Kardos Péter közleményben jelezte, elégedetlen a játékvezetők működésével a szombat esti, Arconic-Alba Fehérvár elleni mérkőzéssel kapcsolatban.

Horog László

A fehérváriak centere, James Dickey zsákol az SZTE-Szedeák elleni, szombat esti bajnoki mérkőzésen

Fotó: Simon Erika

Amúgy nagyszerű, a végletekig kiélezett összecsapás volt, ami eldőlhetett volna így is, úgy is. A szezon egyik meglepetéscsapatának számító alföldiek 7-7-es mérleggel érkeztek, optimizmusokat táplálta, hogy egyik legjobbjuk, az utóbbi két mérkőzést kihagyó kulcsember, Woolrodge vállalta a játékot, remekelt is a másik két légiós, Locke és Lake társaságában. A hazaiak örülhettek, 94-92-re nyerték a találkozót, a második félidőben – a szegediek véleménye szerint a bírók kétszer tévedtek a hazaiak javára. Mindkét megjegyzés jogosnak hat, ugyanis öt perccel a vége előtt Vojvoda Dávid a támadóidő lejárta után – ez a tévés közvetítés visszajátszása során kiderült - szerzett duplát, amivel a fehérváriak elléptek. A játékvezetői hármas nem nézte vissza az esetet videón, mint ahogy hat másodperccel a zárás előtt James Dickey megmozdulásánál is néma maradt a síp, amikor az albások centere a kezét felemelve, rendkívül sportszerűen jelezte, szabálytalanul állította meg a gyűrű felé törő Ryan Woolridge-ot.

A szegediek első embere, Kardos Péter közleményben reagált a történtekre.

– Tizenhét éve vezetem ezt a klubot, 17 éve próbáljuk vért verejtékezve bizonyítani a kollégáimmal, hogy van helye Szegeden a kosárlabdának. Azt hiszem, hogy akár a csapatunk, akár a szurkolóink és szponzoraink, illetve minden kosárlabda szerető néző méltán elvárhatja a minőségi játékvezetést. Én magam egy emocionális sportvezető vagyok, és persze a meccs hevében már volt olyan, hogy kritizáltam a játékvezetői teljesítményt, de nyilvánosan még soha. Hát most ez is eljött. Természetesen hibázhat mindenki: edző, játékos, sportvezető, és játékvezető is. De, ami szombaton történt, azt nem lehet szó nélkül hagyni. Azt gondolom, hogy ha akár az időn túli, ám mégis megadott kosárra, akár arra gondolunk, hogy hat másodperccel a vége előtt azt a teljesen nyilvánvaló faultot, amit Dickey is feltett kézzel elismert, nem fújták be, ezt következmények nélkül nem lehet megtenni. Itt nincs helye a mellébeszélésnek, nincs helye a szokásos, „tévedni emberi dolog” magyarázkodásnak. Kérjük a Játékvezető Bizottságot, hogy ennek megfelelően vizsgálja ki az ügyet, és a nyilvánosság tájékoztatása mellett hozza meg a megfelelő döntését – mondta dr. Kardos Péter, az SZTE-Szedeák elnöke.

A fehérváriak ügyvezetőjét, Simon Balázst kértük, értékelje a csongrádi klub közleményét. A korábbi irányító rendkívül készséges volt, de jelezte, a koronázóvárosi egyesület nem szeretne a szegediek megjegyzéseivel foglalkozni. „A mérkőzés után tudomásom szerint semmilyen különleges történés nem volt, a szegediek nem jelezték, hogy óvni szeretnének, illetve bármilyen jogorvoslattal óhajtanak élni. Ehhez nekünk nincs is közünk, a szegedi elnök közleményét természetesen olvastuk, de ezzel nem szeretnénk foglalkozni. A győzelemnek örülünk, előre tekintünk, már az Oroszlány elleni mérkőzéssel, illetve a következő bajnokikkal foglalkozunk.”

A keddi edzést követően a fehérváriak egyik, saját nevelésű játékosa igyekezett rávilágítani a történtekre a kosarasok szemszögéből. Elmondta, belülről, a parketten miként látta a történteket. Azonban kérte, nevét ne közöljük le.  

-Természetesen beszélgettünk az öltözőben a hétvégi mérkőzésről, a keddi edzést megelőzően, az esetleges bíró hiba – ami benne van a játékban - szerintem nem óvási alap. A tévés ismétlések során kiderült, valóban Voja kezében volt még a labda a kétpontos kosaránál a dudaszó pillanatában, tehát időn túl esett. De ez ott, a meccsszituációban pillanatok műve volt, nem foglalkoztunk vele. Dickey faultja során játékostársam felemelte a kezét, elismerte a szabálytalanságot, a bírók meg is nézték az esetet, de ők már csak azt figyelték, kiről ment ki a labda. Azt jól ítélték meg, hogy a szegedi Woolridge ért hozzá utoljára, tehát e tekintetben jó döntés született. Mivel a szabálytalanságot azonnal nem ítélték meg, később, videózás után ezt már nem bírálhatják felül. Videózás után például azon változtathatnak, kiről ment ki a labda, tehát ki hozhatja játékba, a labdát felszálló ágban ütötték el, vagy sem, illetve támadásnál érte a palánkot, vagy sem. Tranzíciós játéknál, videózás nyomán előfordulhat, hogy egy szabálytalanságot sportszerűtlennek ítélnek, ilyenkor a két büntető után a szenvedő fél hozhatja a játékba a labdát. Tehát bizonyos esetekben megváltozhatnak ítéletek egyik fél kárára, a szegediek elleni meccsen történtek – bár az ellenfél szerint befolyásolták a végeredményt - nem alkalmasak óvás benyújtására. Ahogy a közleményből kivettem, mindössze a JB-nek szeretnének jelezni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában