Ha nem megy a játék, akarattal kompenzálnak

2023.12.04. 19:51

Lassan kezdtek, ám utána felpörögtek az albás kosarasok

Az első negyedben még a soproniak vezettek, a következő három etapot a házigazda albás kosarasok nyerték, végül magabiztosan, 100-73-ra verték az SKC együttesét a hétvégi fordulóban. A szakvezető, Alejandro Zubillaga természetesen örül, hogy gyorsan feledtették a szerdai, szombathelyi vereséget.

Horog László

Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Amikor egy héten több mérkőzésre kerül sor, nincs idő hosszasan rágódni a vereségen, ugyanis három nap múlva újabb tétmeccs következik. Szerdán a Fehér nagyon simán kikapott az utóbbi fél évtized egyeduralkodója, a Falco otthonában, pár nap elteltével hazai pályán fogadták és verték az edzőcserén átesett Sopront, magabiztosan. Pedig jól kezdtek a vendégek, tíz perc után vezettek, aztán jött a fehérvári henger, félidőben egy ponttal vezettek, a harmadik negyedben komoly rohanásban kezdtek, állva hagyták a nyugatiakat, a kék-fehérek végül könnyedén győztek, a meccs egyetlen kérdése volt, elérik a száz pontot, vagy sem. Elérték.

A Fejér vármegyeiek trénere, Alejandro Zubillaga szerint az első félidőben nem a megszokott ritmusban kosárlabdáztak, nem azt játszották, amit megbeszéltek. A nagyszünet után minden megváltozott, végül megérdemelten győztek.

- Szeretném ismét megköszönöm a szurkolóknak, hogy támogatnak bennünket és mellettünk állnak, továbbá köszönöm légiósunknak, Isaiah Philmorenak a nagyszerű teljesítményt. Példaként szolgál mindenki számára a csapatban, hálás vagyok neki, hogy ennyit hozzátesz a játékunkhoz. Az első félidőben nem találtuk a ritmusunkat, ezt átbeszéltük a félidőben, tudtuk, hogy sok dolog hátráltatja a Sopront, a szakvezetőjük nem igazán képes forgatni a csapatát, ezt próbáltuk kihasználni és könnyű kosarakat szerezni, ami gyakran sikerült is. A játék nem mindig ment, de láttam a csapaton az akarást. Gratulálok a fiúknak, megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésre.

Gasper Potocnik, a soproniak szlovén vezetőedzője szerint a házigazdák megérdemelten győztek.

- Jobbak voltak a házigazdák. A Fehérvár nagyon veszélyes és erős csapat, ebből következően nehéz meccsre számítottunk. Akkor sem lett volna könnyű dolgunk, ha a teljes keret a rendelkezésemre áll. Sok játékosunk hiányzik, nem tudtunk teljes csapattal készülni sérülések és betegségek miatt, de nem akarok kifogásokat keresni. Az első félidőben nem játszottunk rosszul, próbáltuk kontrollálni a játékot, valamennyire sikerült. A második húsz percben kijött a játékosaimon a fáradtság, nem volt meg a kellő energia a játékosaimban, elvesztettük a fókuszt, szétesett a játékunk, három időt is kellett kérnem, de sajnos ez nem volt elég a változáshoz. Az első félidőből kell építkeznünk, lépésről lépésre kell javulnunk, jobban nézzünk ki a pályán.

Isaiah Philmore, a hazaiak amerikai-német légiósa ismét nagyszerű teljesítményt nyújtott, 25/6 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt.

- Lassan kezdtük a mérkőzést, megfelelő energia nélkül, nem azt tettük, amit megbeszéltünk különösen a második negyedben. Nyilván tudtuk, hogy a Sopron nincs könnyű helyzetben, a harmadik negyedben főleg védekezésben találtuk meg önmagunkat, gyorsabban támadtunk, végül magabiztosan szereztük meg a győzelmet. Ki kell tolnunk azt a jó periódust, amit a második félidőben mutattunk, mert a későbbiekben ez a játék nem lesz elég a sikerekhez.

Schöll Richárd, az SKC centere 9 pontig jutott az összecsapáson.

- A héten a felkészülésünk messze volt az ideálistól, előfordult, hogy nem is tudtunk öt az öt ellem gyakorolni. Egy center alapból is hiányzik a keretből, emellett a mérkőzés előtt derült ki, hogy magasemberünk, Molnár Marci betegség miatt nem tudja vállalni a játékot. Ennek ellenére azt gondolom, az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, viszont a másodikban az Alba emelt intenzitásán és állva hagyott bennünket. Rövid volt a padunk, elfáradtunk, ezért sima lett a vége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában