VBKE torna

2023.12.06. 13:53

A hagyomány kötelez

Ahogy azt már az évek hosszú során megszokhattuk nem telhet el úgy a Karácsony és a Szilveszter közötti időszak, hogy ne futballal, és mozgással búcsúztassa az esztendőt a Videoton Baráti Kör Egyesület, így a tavalyi három nap ellentétben idén újra négy napon keresztül pattogott a labda a VOK parkettjén.

Káldor András

Magasföldi József (fehér) a PAFC II. csapatának játékosa évek óta résztvevője a megmérettetésnek

Fotó: Kricskovics Antal

Már a rendezvény neve is tekintélyt parancsoló: 23. MINDIGVÁR NONSTOP

Ünnepi Fehérvári Futballfesztivál VIDEOTON FCF Baráti Kör Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa Határok Nélkül. Juhász László főszervező és csapata nem bízott semmit a véltlenre, amikor visszatért a négynapos megmérettetéshez, hiszen ez egy már jól bejáratott program az idősebb és a fiatalabb korosztály, az egész család számára egyaránt számára remek kikapcsolódást nyújt, ráadásul a foci mellett először lesz jógaoktatás is.
Nézzük, sorjában milyen programot kínál ez a négy nap!
A fesztivál első napján, akárcsak az előző kiírásban az Amatőr Kupára kerül sor, majd a második nap igencsak zsúfoltnak tűnik, hiszen ekkor rendezik a Női Kupa, az U-11-es Kupa, a Botos István Emléktorna mérkőzéseit, valamint a Videoton Szurkolói Kupa küzdelmeit, mely egy meghívásos torna lesz. A harmadik játéknapon indul a csoportmérkőzésekkel a Profi Kupa, míg december 30-án, a záró napon a +38-as Öregfiúk – Kiss Lajos Emléktorna összecsapásait játsszák a résztvevők, és ekkor lesznek az évek óta megszokott gálamérkőzések is. Az előző fesztiválokhoz képest annyi változás lesz, hogy előbb délben a Videoton 60+ öregfiúk csapata mérkőzik meg a Fehérvár FC női csapatával, majd délután, a Profi Kupa fináléja előtt a Red-Blue Devils szurkolói csoport játszik a Fehérvár FC utánpótlásában dolgozó edzőkkel, amelyben pályára léphetnek olyan korábbi kedvencek, mint Simek Péter, és Sitku Illés is.
- Ezen a héten még befogadunk nevezéseket a Női, az Öregfiúk és a Profi kupamezőnyébe, míg a 16 csapatos Amatőr Kupa alapvetően megtelt, ott csupán egy, vagy két kérdőjel van már. A Női, a Gyerek és az Öregfiúk Kupa egyaránt 6, vagy 8 csapattal van tervezve. Reggel 9 órakor kezdődnek a mérkőzések egészen 21 óráig, de az is elképzelhető hogy az Amatőr Kupa létszámán még emelünk, és akkor reggel 8 órakor indul útjára labda. – hangsúlyozta Juhász László.
A mérkőzéseket 40×20 méteres játéktéren, 4×2 méteres kapukkal rendezik meg, palánk nélkül. A Profi Kupa találkozói 2×13 percesek lesznek. A többi torna játékidejét a nevezők számának függvényében határozzák majd meg, de minden csapat legalább 54 percet tölthet a pályán. A Profi Kupára 14 játékost lehet nevezni, míg a több megmérettetésre 12 főt. Egy játékos csak egy csapatban szerepelhet, bár, aki a Profi Kupán lép pályára, az játszhat az Amatőr Kupában, és az Öregfiúknál is. Az viszont fontos információ, hogy az Amatőr Kupában NB-s csapatban nyilvántartott játékos nem indulhat, és ebben a tekintetben nem számít az, hogy nagypályás, vagy netán futsal játékos az illető. Az Amatőr Kupa győztes csapata számára vonzó lehet, hogy elindulhat a Profi Kupa küzdelmeiben

A korábbiakhoz hasonlóan megrendezik a ketrecfoci kupát is, minden nap 12 és 16 óra között, az U7-estől felfelé az összes korosztály számára.

Akárcsak az előző évben, most is belépődíjas lesz a torna mind a négy napja. Erre elsősorban azért volt szükség, mert, mivel az emelkedő bérleti díjakat a szervezőknek kompenzálni kellett erre rákényszerültek. A jegyárak szerdán, csütörtökön, és pénteken 1000,- Ft, szombaton, pedig 1500,-Ft lesznek, a jegyeket majd a helyszínen lehet megvásárolni.

- Ma már nem tudjuk megoldani, hogy ingyenes legyen a torna, a költségek egyre jobban emelkednek, míg a bevételi oldal „lappang”, százalékos arányban csökkenik inkább. – tette hozzá a főszervező.

Megtudtuk azt is, hogy a Profi Kupa eredményhirdetése december 30-án 19:41-kor lesz, és ennek „szakrális” jelentése van, ezzel a rendezők a klub alapításának az évére szeretnének emlékezni, utalni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában