A hetven esztendős Lukács József lendülete példa lehet a fiatalok számára

- Milyen érzés hetvenkedni?
Azt kell mondanom, hogy jó! Az ismerősök azt mondják, fiatalabbnak nézek ki a koromnál. – mondta nevetve az ünnepelt, akivel még a hétvégi Pázmánd SE – Kajászó vármegyei III. osztályú összecsapást megelőzően beszélgettünk.

- Milyen volt a születésnapi ünnepség?
A Balatonnál, Fonyódon szűk családi körben ünnepeltünk a feleségemmel, a fiaimmal és az ő családjukkal. Majd a hétvégén jobban belehúzunk, szüretelni fogunk, jönnek a barátok és egy kicsit bulizunk. 36 éves a szőlőnk, amely néhol foghíjas, több fajta található benne, de ez a mi szabadidőközpontunk. Hogy milyen lesz az idei termés? Jó kérdés, fehér szőlőnk van, egész biztosan idén is jó bor lesz belőle. Nagyon jó helyen, falu végén van, közvetlenül az országút mellett, könnyen meg lehet közelíteni.

Azt hiszem, sokan irigyelhetik, hiszen ugyanolyan lendülettel és odaadással dolgozik Pázmánd SE csapatáért, mint tette azt korábban. Mit jelent Önnek ez a klub?
- Mindent! Lassan ötven éve vagyok a klubnál, már akkor is fociztam, amikor bevonultam katonának, majd 1977-ben miután leszereltem, és a néhány éve örökös elnöknek választott Majdán Karcsi bácsi elkezdte építeni az öltözőt, ezt követően lettem az ifi csapat edzője. Az igazsághoz hozzátartozik, és még belegondolni is rossz, hogyha tavaly nyáron nem lépek közbe, Pázmándról eltűnik a foci! Megszűntek az utánpótlás csapatok, meg kellett akadályozni, hogy tovább romoljon a helyzet, hiszen Pázmándon mindig volt foci! - ez volt az öregek egyértelmű óhaja és véleménye. Szerencsére Domonics Zoltán családjával a csapat mellé állt, és többekkel összefogva dolgozik a klubért. Ha kell, füvet vágnak, locsolnak, Köllő Zoli barátom meszel, én megszerzem hozzá a festéket.

- És nemcsak a sportban, hanem a közösségi életben is aktívan tevékenykedik, - nincs olyan esemény a településen, ahol ne találkoznánk Önnel.
Ez nem csak rólam szól! Ketten a feleségemmel - aki 25 évig vezette a művelődési házat - felneveltünk két csodálatos gyereket, de mindig a közért dolgoztunk és tettünk.

- Többször elmondta, hogy a vére piros-kék, azonban azt kevesen tudják, hogy nemcsak a Pázmánd SE színei ezek, hanem a Budapesti Vasasé is, mióta rajong a fővárosi csapatért, és miért éppen őket választotta?
Annak idején, amikor gyerekeskedtem, talán 10-12 éves lehettem, minden utcában más-más csapatnak drukkoltak a srácok. Volt olyan utca, amelyik a Honvéddal, a miénk pedig a Vasassal szimpatizált. Apám biciklijének a kormányába belevéstem a Vasas nevét, más kérdés, hogy megkaptam érte a beosztásomat a Honvéd drukkerektől. Természetesen ezek az utcák játszottak is egymással, a nagyobbak meghívták a fiatalabbakat. A miénk volt Parti utca, játszottunk az Újfaluval, a Termelői csoport utcával, hogy éppen a Nagy-gyöppel. Neves sportolója volt akkoriban a településnek, Pintér József válogatott ejtőernyős volt, csak abban az időben nem engedték ki őt a világbajnokságra, pedig biztos, hogy jó eredményt ért volna el.

- Lukácséknál meccsnapokon korán az asztalon kell lenni az ebédnek, hiszen utána indul a pályára, és Ön nélkül nem kezdődhet el egy mérkőzés sem, így van?
Általában vasárnaponként csak annyit kérdez a feleségem, hogy mikor kezdődik a meccs? Innentől már tudja azt, hogy mikorra kell elkészíteni. Megszokta az egész család az elmúlt évtizedekben, így volt akkor is amikor, elmentünk nyaralni, biztosan nem mentünk szombaton, vagy vasárnap, mert tudták azt, hogy a „Józsinak" vasárnap meccse van. Alkalmazkodunk és szeretjük egymást, ez a legfontosabb!

- Mostanában megint érdemes Pázmánd-meccsre járni?
A legjobb példa erre, hogy legutóbb Vértesacsán (6-0 – a szerk.) egyforma fekete mezben jelentek meg a pázmándi szurkolók, családok, gyerekek közösen. Amikor lefújták a mérkőzést a csapat megtapsolta a drukkereket, és végig pacsiztak mindenkivel, akik a korlát mellett álltak, jó volt látni, ahogy egymásra találtak. Külön öröm, hogy ez most már minden meccsen így van!

- Edzője is volt korábban a csapatnak, és szakosztályvezetője, majd főrendező, mondhatni mindig megtalálták a feladatok, vagy csak úgy szembejöttek?
Kétszer nyertem bajnokságot az ifivel, és háromszor voltam a szakosztályvezetője a csapatnak, amikor szintén az első helyen végeztünk. A főrendezői pozíciót azonban nem vállalom, mióta eltiltottak... Büszke vagyok arra, hogy nálunk mindig működik a hangosítás, van egyedi eredményjelző táblánk, amelyet Varga János készített és tart karban. Üdvözítő, hogy újra van élet, a gyerekek pedig igen lelkesek! A környéken még nem volt világítás, amikor a pázmándi pályán már lehetett sötétedés után is játszani, erre is nagyon büszkék vagyunk.

- Jártak már több ízben a megyei II. osztályban, de az I. osztály eddig valahogy kimaradt, nincsenek ilyen álmaik?
Amennyiben lenne megfelelő számban korosztályos utánpótlás csapatunk egészen biztosan elgondolkodnánk rajta. Mindenesetre a futballpályán tartják a testnevelő tanárok a tornaórákat, nagy segítséget jelentenek abban, hogy újból el tudjuk indítani a Bozsik-programot. Abban az esetben néhány éven belül lehetne ennek realitása.

Kivel, kikkel nézi a hazai meccseket, egyáltalában ülve tud maradni?
- A barátokkal ülünk a pálya teraszán, és onnan szurkolunk a csapatnak. Sokan segítik a csapatot kisebb-nagyobb ajándékokkal, ez akár lehet egy karton jó minőségű pázmándi bor is. Majd a mérkőzés után közösen a csapattal átmegyünk a Gesztenye Bisztróba a harmadik félidőre.

- Most az lenne a legszebb születésnapi ajándék, ha a csapat a hétvégén legyőzné a Kajászó együttesét?
Előre bocsátom, és nem akarok semmit elkiabálni, de nagyon nagy esélyünk van erre! Bízom a fiúkban, ráadásul Vértesacsán két kulcsjátékosunk Tóth Olivér és Domak Balázs nem játszott, velük még erősebbek lehetünk.

- A család meghatározza a mindennapjait, két fia van, őket nem sikerült beoltani a focira?
Ez teljes mértékben így van, a család a mindenem! A kisebbik fiamat el akarták vinni Gárdonyban focizni, de inkább a tanulás mellett döntöttünk. Igazság szerint azért is nem szerettem volna forszírozni a játékukat, mert köztudott volt, hogy beleélem magam a játékba, eléggé vehemens vagyok, sokszor keményebben nyilvánulok meg, mint kellene, és nem akartam, hogy ők ezt lássák, hallják, és ebből bármikor is hátrányuk legyen.

- Majd talán az unoka, akire tudom, hogy nagyon büszke – igaz ahhoz előbb a női foci szakágat is be kellene indítani!
Nem vitás, a család szeme fénye a kis Viktória! Ő az első unoka, kis túlzással körülötte forog a világ. Amikor megkapom őt a szüleitől feltolom a sportcsarnokba, és mindig mondom neki, a Lukács Viktória név kötelez, utalva a győri válogatott kézilabdázó szélsőre. Imádjuk a feleségemmel! Minden nap úgy kezdődik, hogy a kisfiam lehozza az emeletről, majd megdajkáljuk. Akkor fog majd fájni a szívünk, ha elköltöznek a saját házukba. Már, amikor meglát fülig ér a szája! Ez mindennél többet jelent nekem!

- Sok barátja, sporttársa van, ismerik a nevét az egész vármegyében, kik azok, akikkel szívesen leül egy fröccsre és nosztalgiázik?
A Mány csapatának elnöke Varga Mihály nagyon jó barátom, a környékről Klein Károly, a Vál elnöke, Kápolnásnyékről Sziládi István, Lovasberényből Farkasfalvi Miklós, Verebről Horváth Attiláné Ilonka nevét kell kiemelnem.

- Akkor lehet azt mondani, hogy most minden rendben van?
Nagyon jól érzem magam a bőrömben! A Fejér vármegyei Labdarúgó Szövetség Schneider Béla igazgató vezetésével kiváló partnere az egyesületnek, mindenben segít. Itt, Pázmándon pedig ugyancsak mindent megtesz a településért Kerkuska Miklós és Kerkuska László, öröm velük dolgozni! Titkos vágyam, hogy a legközelebbi Boronai József, Id. Horváth István, Majdán Károly Öregfiúk Emléktornán, amelyet minden évben megrendezünk, az unokámmal együtt adjuk át a díjakat. A saját érdekemben nem mennék oda senkihez sem kérni, de a közért, ha kirúgnak, az ajtón bemegyek az ablakon is! Erre Majdán Karcsi bácsi tanított, akinek tényleg nagyon sokat köszönhet Pázmánd, letette itt a névjegyét.