A lajoskomáromi labdarúgók jövőre a bajnoki tabellán is szeretnének előrelépni

Érthetően nagy volt az öröm május végén a Sóstói Sta­dionban. Fejér legimpozánsabb sportlétesítményének fejlelátója megtelt drukkerekkel, érthetően sokan érkeztek Baracsról és Lajoskomáromból. Utóbbiak örülhettek, lévén, kétgólos győzelmet arattak. Nem sokkal később zárultak a vármegyei bajnokság első osztályának küzdelmei is, ahol a lajosiak végig középcsapatként szerepeltek; a 9. helyen zártak.
– Úgy gondolom, sikerül úgy megerősítenünk a keretet, hogy jövőre ott legyünk az élmezőnyben – mondja az első, hétfő kora esti edzést megelőzően az ügyvezető, Mosberger Mátyás. Miközben mesél az elmúlt szezonról, a falu felőli kapunál dolgozó fűnyíró gép hangja beszűrődik. Mire megérkeznek a futballisták a nyitó­tréningre, mindennek rendben kell lennie a létesítményben.
A sportvezető csillogó szemekkel beszél a május végi kupadöntőről. „Amíg élünk, emlékezni fogunk a Baraccsal vívott fináléra. A Lajoskomáromi Sportegyesület nevében ismét meg kell köszönnöm a Fejér Vármegyei LSZ minden munkatársának, a szövetség elnökségének és a Fehérvár FC-nek a Fejér Vármegyei Kupadöntő soha nem látott, magas színvonalú, profi módon történt rendezését. Elismerés jár mindenkinek a szervezés és a körülmények miatt, játékosaink és a velünk szimpatizáló szurkolóink életre szóló élményt kaptak. Sokan előzőleg nem csupán a MOL Arénában, az utóbbi évtizedekben labdarúgó-mérkőzésen sem jártak, vagy csak nagyon ritkán. Ezért is hatalmas dolog, hogy számításaink szerint több mint két­ezer lajoskomáromi szurkoló eljött a fináléra. Sokan érkeztek a falunkból, valamint akadtak olyanok is, akik már elkerültek a településről, de Fehérvárra ellátogattak miattunk. Jó meccset vívtunk a megyei II.-ben dobogós Baraccsal, megérdemelten nyertünk.”
A klubot 1927-ben alapították helyi sportbarátok, a jelenleg is használt kék-sárga színkombinációt ötlötték ki. Az első igazán komoly sikerre az 1973/74-es idényig kellett várni, a megyei másod­osztályt megnyerték, 2003-ig szerepeltek ebben a divízióban, összesen egy ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek. Illetve volt ennél is feljebb, az 1990/91-es szezont megnyerték a Velencetours együttese előtt, az NB III.-ban kezdték meg szereplésüket. Az első idényben a 7., a másodikban az 5. helyen végeztek a Duna-csoportban, a harmadik szezon kiesést hozott, a Nyergesújfaluval együtt búcsúztak a magyar futball harmadik vonalától. A gyenge ősz után erős tavaszt produkáltak, volt esélyük a bennmaradásra, végül búcsúztak. Következett ismét a megyei első osztály, 1994 nyarától. Két bronzérmet összehoztak azóta, persze, voltak fájó pillanatok is, 2003-ban kiestek, tizenegy szezont töltöttek a megyei második ligában, majd visszatértek korábbi sike­reik színhelyére. Az elmúlt közel tíz idény során mindössze egyszer érintette meg őket a kiesés szele, amúgy magabiztosan őrzik tagságukat a megyei I.-ben. Másfél éve a bácskatopolyai Dobuda Igor a vezetőedző, a szakvezető a Vidi utánpótlásában is tevékenykedik. Jó munkát végez Lajoskomáromban, amit igazol a megnyert kupadöntő is.

Aztán a helyi edzőlegendára, az ügyvezető édesapjára, a 89 esztendős, a mérkőzéseket továbbra is a helyszínen megtekintő Mosberger Pálra terelődik a szó. Megszakítás nélkül, 1968-tól 2001-ig dirigálta a csapatot, jelenleg az egyesület tiszteletbeli elnökeként tevékenykedik. Olyan futballisták kerülnek szóba, akik innen jutottak az NB I.-ig, tehát a magyar foci legmagasabb osztályába. Szalai Csaba ugyan Fehérvárról igazolt Lajoskomáromba, de az itteni, NB III.-as évek után vitte el a nem sokkal később élvonalba jutó Gázszer FC, a megbízható védő később szerepelt Siófokon, Nagykanizsán és a Videotonban. A szintén fehérvári Szabó Zoltán a harmadosztályú évek után írt alá Siófokra, volt házi gólkirály az NB I.-es, balatoni csapatban. A helyi foci legendájának számít a két évtizede elhunyt Béres Mihály, aki gólkirály volt a megyei első osztályban, anno invitálta az NB I.-be jutó MÁV Előre, de nemet mondott. A sokak szerint legtehetségesebb labdarúgó, a pengés középpályás, Szétágh Gyula szintén jó ideje nincs már az élők sorában. Egy Videoton elleni, nyári, barátságos mérkőzésen hívta fel magára a figyelmet. „A hírek szerint felvették vele a kapcsolatot a piros-kékek, de ő sem vállalta a jóval magasabb osztályt” – jegyzi meg az ügyvezető. Aztán a kislángi születésű játékmestert, László Istvánt említi, akit 17 évesen igazoltak le a megyei másodosztályból, 41 évesen még szerepelt a lajosiaknál, pályafutását Mezőszilason fejezte be. Csatárként alkotott maradandót a falu egykori büszkesége, a szintén elhunyt Ruppert József, aki ipari méretekben ontotta a gólokat, leigazolta az NB II.-es Siófok, amely fel is jutott az NB I.-be, de Ruppert akkor már nem volt a csapat tagja, visszatért Lajoskomáromba, majd az NB II.-es Paks­hoz távozott. Az ügyvezető jol­ly jokerként említi Winkler Istvánt, aki egy éve nincs az élők sorában. Minden poszton maradandót alkotott. Fiatalon csatárt játszott, majd az évek múltával került mindig egy sorral hátrébb, előbb a középpályára, majd a védelembe, végül kapusként szerepelt. Vetődni nem szeretett, viszont remekül helyezkedett, a legtöbb meccset ő vívta a csapat szerelésében.
Aztán visszatérünk a jelenbe. Az anyagiak rendezettek, erre mindig figyeltek a klubnál. A hatvanas években – amikor Mosberger Pál kezdte az edzősködést – Talabér József volt az elnök, a folytatásban Bodai László, Havasi Jenő, tíz éven át a korábbi középpályás, Horváth Lajos, az utóbbi évtizedben pedig a jelenlegi polgármester, Pirtyák Zsolt vezeti a klubot, tőle a napokban veszi át az egyesület irányítását Csepregi Attila. A csapat lelkes támogatója, egyben szakosztályvezetője, Csulik György öt éve hunyt el, a folyamatosságot az egyesületnél Mosberger Mátyás és Béczi János vezetőségi tag jelenti. Előbbi harminc, utóbbi tizenöt éve dolgozik a csapat mellett. Mosberger azt mondja, nagy tervekkel várják az új idényt, az újabb kupadöntő elképesztő bravúr lenne, valamint a bajnokságban szeretnének ott lenni a közvetlen élmezőnyben.