Kosárlabda

2023.02.07. 13:11

Matthias Zollner távozik az Albától

Az Arconic-Alba Fehérvár kosarasai szerződést bontottak Matthias Zollner vezetőedzővel. A csapat irányítását az eddigi másodedző, a katalán Alejandro Zubillaga Jimenez veszi át.

Horog László

A német szakvezető, Matthias Zollner tizenöt hónapon át dirigálta az Arconic-Alba Fehérvár együttesét

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Pakson bosszantó vereséggel kezdték ugyan a szezont, október elején, azonban a folytatásban magabiztosan meneteltek a koronázóvárosiak, hónapokon át a tabella harmadik helyét foglalták el. Azonban az utóbbi négy mérkőzésen vereséget szenvedtek, gyengébbnek vélt riválisoktól, kikaptunk hazai pályán a Zalaegerszeg és a Körmend, idegenben pedig a Szeged, múlt hétvégén pedig a Kecskemét együttesétől. Az eredmények mellett a mutatott játékkal, a csapat teljesítményével nem volt elégedett a vezetőedző és a klub elnöksége sem. A kecskeméti vereséget követően egyeztetésre került sor a tréner és az egyesület vezetői között.

- A megbeszélést követően abban állapodtunk meg, hogy megköszönjük Matthias Zollner eddigi munkáját, azonnali hatállyal felmentjük a vezetőedzői feladatok végzése alól. A jelenlegi helyzetben a gárdának új hangra, új impulzusra van szüksége, hogy elérjük kitűzött céljainkat, amelyek nem változtak az idény kezdete óta. Tudjuk, nem csak az edző a felelős az elmúlt időszakban mutatott teljesítményért, azonban úgy ítéltük meg, változás kell. A csapat irányítását az eddigi másodedző, Alejandro Zubillaga Jimenez veszi át. Köszönjük Matthias Zollner egyesületünkért tett szolgálatait, további, edzői karrierjéhez sok sikert kívánunk – közölte Balássi Imre klubelnök.

Zollner tizenöt hónapja, a válogatott szünetben, 2021 novemberében, rendkívül nehéz helyzetben vette át a 11. helyen tanyázó fehérváriak irányítását, három győzelemmel kezdett, az együttes elindult felfele a tabellán. Az első kör után jogot szerzett az áprilisi, debreceni kupadöntőben való részvételre, ahol végül a 4. helyen zárt tanítványaival. Egy hónappal később, a bajnokságban bronzérmesek lettek. A 2022-23-as bajnokságban 11 győzelemmel és 8 vereséggel a kék-fehérek a tabella negyedik helyét foglalják el a Falco, a Szolnok és a ZTE mögött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában