Nyerni ezúttal is

2023.01.20. 12:04

A fehérvári kosarasok szombaton este Szegeden lépnek pályára

Szombaton, 18 órakor a Tisza-parti városban lép pályára az Arconic-Alba kosárcsapata. A Fejér megyeiek az ősszel hatalmas küzdelemben, hosszabbítás után nyertek, ezúttal is sikerre készülnek.

Horog László

Pongó Marcell egyértelműen győzelmet vár a szegedi összecsapáson

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A hétvégén két olyan együttes csap össze a déli határszélen, amely egyértelműen javítani szeretne. A Tisza-partiak múlt hétvégén, Körmenden szenvedtek 93-85-ös vereséget, a fehérváriak pályán kaptak ki a ZTE-től, 78-73-ra. Pedig a derbi a jól kezdő hazaiaknak állt, fél órán át domináltak, vezettek 15 ponttal is, azonban a végjátékban a zalaiak jobb döntéseket hoztak a Gáz utcában.
A szegediek az Egis otthonában végig futottak az eredmény után, a harmadik negyedet az SZTE ugyan megnyerte 26-17-re, azonban a záró időszakban a vendéglátók jobb döntéseket hoztak. A szegediek legjobbja a 31/21 ponttal jelentkező irányító, Desmond Washington volt, a 3-as és 4-es poszton is bevethető Kassim Nicholson 23 pontot tett a közösbe, a center, Tyler Roberson 9 pontot jegyzett, a hátvéd, Wesley Person nem volt eredményes. Az SZTE a tabella 13. helyén szerénykedik, 3 győzelemmel és 13 vereséggel, mindössze a nyíregyháziak eredménysora rosszabb, a nyírségiek csak egyszer győztek az idényben. A fehérváriak a 3. pozíciót foglalják el, Falco és a Szolnok mögött, 11 diadal mellett 5 vereséget számlálnak.

A két gárda október közepén, Fehérváron rendezett mérkőzése elképesztő izgalmakat hozott, a rendkívül jól teljesítő szegedieknek állt a zászló, a meccs zárása előtti percben még 9 ponttal vezettek, a koronázóvárosiak betyáros hajrával mentették döntetlenre a meccset, majd hosszabbításban 102-95-re győztek. Sikerre készülnek ezúttal is. Quincy Ford, amerikai bedobó optimista a találkozót illetően.

– A ZTE ellen nagy meccset játszottunk legutóbb, végig kiélezett, fizikális csata volt. Jól kezdtünk, agresszívek voltunk, az első félidőben jól játszottunk, félidőben megérdemelten vezettünk. A nagyszünet után sajnos nem tudtuk megismételni a korábbi produkciót. Nagyon remélem, Szegeden jobban teljesítünk. Nem lesz könnyű meccs, de egyértelműen nyerni szeretnénk.

A ZTE elleni összecsapáson a házigazdák egyik legjobbja az irányító, Pongó Marcell volt, aki 15/9 egységet termelt.
– Nagyon jól kezdtünk, agresszívek voltunk, komoly előnyt építettünk az első félidőben, aztán a vendégek nyolc pontra visszajöttek. A második húsz perc során a támadójátékunk befuccsolt, nem tudtunk pontot dobni, ezzel együtt is nyerhettünk volna, azonban a végjátékban a zalaiak jobb döntéseket hoztak, túl sok eladott labdánk volt, a lepattanókat pedig ők szerezték meg, ismét ők támadhattak. A szombati ellenfél mindössze háromszor nyert az idényben, de ennél lényegesen jobb csapat, az őszi, fehérvári mérkőzést is hatalmas küzdelemben sikerült megnyernünk. Komoly céljaink vannak a bajnokságban, hogy elérjük őket, az ilyen meccseket meg kell nyernünk. Természetesen erre készülünk. A szegediek játéka a légiósokra épül, a magyar kosarasok közül Bognár Kristóf számít kulcsembernek. Más célunk nem lehet, mint a győzelem. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában