Akár a válogatottságig viheti

2022.09.10. 12:27

Az NB II még csak a kezdet lehet a kislángi Erdei Milán számára

Erdei Milán tehetségére már idejekorán felfigyeltek a szakemberek, az ifjú kislángi labdarúgó előbb végigjárta az ország egyik legjobb nevelőegyesülete, a Főnix Gold FC ranglétráját, majd az ETO-nál próbálta ki magát, ahonnan két hete szerződtette a tavaly még NB I-es Gyirmót FC. A több poszton is bevethető játékos már be is mutatkozott új klubjában. Vele és az őt a pályáján elindító édesapjával, Erdei Istvánnal beszélgettünk.

Káldor András

Erdei Milán (a labdával) a DVTK ellen már bemutatkozhatott új csapatában

Forrás: gyirmotfc.hu

Erdei István, a Kisláng megyei II. osztályában szereplő csapatának vezetőedzője tanítványaival nem is olyan régen még az I. osztályban szerepelt, már megszokottá vált, hogy kéthetente, amikor csapata otthon játszott, elmondta megérzéseit, benyomásait a soron következő mérkőzésről, ám szinte soha nem hagyta ki a beszélgetéseink során, hogy ne ejtsen szót fiairól. A 21. évében járó Barnabás, az idősebb a helyi csapatot erősíti, míg írásunk főszereplője, Milán éppen a mai napon töltötte be 19. évét. A srácok igazi futballcsaládban nőttek fel, és az édesapa annak rendje és módja szerint a kertben futballpályát alakított ki, és ott terelgette, tanítgatta a fiúkat. Most pedig rendkívüli büszkeséggel tölti el, hogy kisebbik fia hároméves szerződést kötött a Gyirmót FC Győrrel, mely kivásárolta korábbi kontraktusából.

- Apai szemmel úgy látom, hogy Milán végigjárta ranglétrát. Kislángon kezdett a helyi óvodás csapatban, a Bozsik-program keretén belül az U7-es csapatban.. Soha nem felejtem el, amikor a legelső alkalommal vittük a Bozsik-tornára, sírt, nem akart beállni focizni. Aztán sikerült megnyugtatni, ebben segített az is, hogy ott volt a bátyja, aki már az U9-ben játszott. Nagy nehézségek árán rábeszéltük, hogy próbálja meg. Beállt és a legnagyobb meglepetésünkre úgy kezdte a meccset, hogy végig cselezett mindenkit és bepasszolta a labdát az üres kapuba. Akkor is ontotta a gólokat, és ami nagyon látszott rajta, hogy már kiskorában is rettentően erős volt fizikálisan, és ez magasságban valamint súlyban is megmutatkozott. Igazi vasgyúró volt, és jóformán lepattantak róla a többiek. Én Kislángon nagyon régóta edző vagyok, úgyhogy természetes volt, hogy jöttek ki velem a pályára a fiúk. Szinte alig tudtak járni, két-háromévesen már focizgattak. Különösebben nem kellett velük foglalkoznom, tették a dolgukat, de azt azért elmondtam nekik, hogy legyenek bevállalósak, csibészek, próbáltam arra az útra terelni őket, hogy ne ijedjenek meg, adják önmagukat – hangsúlyozta Erdei István.

Milán 13 évesen a Főnix Gold FC-hez került, ám előtte a Bozsik-programban sokszor kiválasztották, tanácsolták neki a Puskás Akadémiát, de ott a kiválasztási rendszer utolsó körében kiesett. Függetlenül attól, hogy ott is megállta a helyét, ekkor Kiss Norbert edző javasolta a családnak a Főnixet. Itt megfelelt, sőt későbbi trénere, Lehoczky Zoltán azt mondta, hogy azonnal kell neki. Különösen tetszett számára, hogy a műfüvön sokakkal ellentétben gondolkodás nélkül becsúszott. Gólerős, pályafutása során eddig 302 gólt jegyzett!

A Főnix után egy menedzser előbb beajánlotta az Újpestnél, ahol ötéves profi szerződést szerettek volna vele kötni, csupán az volt a probléma, hogy nem tetszett számára a közeg. Ezt követően Szoboszlai Zsolt a Honvédot javasolta, ott a próbajátékon jó benyomást tett, rúgott a Dinamo Zagreb ellen egy hatalmas gólt, ám ez télen történt, és akkor még a Főnix nem akarta őt elengedni. 2020 tavaszán pedig a Főnix FC felnőtt csapatában vették számításba, és ott rugdalta a gólokat. Ezután nyáron került a Fehér Miklós Akadémiához Győrbe, Artner Tamás hívására. Az U19-ben kezdett el játszani, ahol Csató Sándor volt a vezetőedző, aki később a felnőtt csapat mestere is lett. Ő vitte magával, mert több alkalommal is kiemelte korábban, hogy így dolgozni játékost nem nagyon látott. Sajnos jött a Covid, amelybe beleesett és ez egy kicsit megtörte a lendületét. Tavasszal pedig történt egy újabb edzőváltás, amely után kiesett a látókörből, az új szakvezető nem nagyon preferálta. Közben feljutott csapatával az NB III-ba, és ott rendszeres játéklehetőséget kapott, de az NB II-es csapatnál is többször megfordult, de leginkább a kispadot koptatta. A nyári felkészülést az ETO-nál kezdte meg, de az őszi szezont NB III-as csapatnál folytatta. Itt az 1. fordulóban a III. Kerület ellen a félpályáról lőtt egy gólt. A 3. forduló után érkezett a Gyirmót ajánlata olyan szempontból jött kapóra, hogy 2003-as születésűként az úgynevezett „fiatal szabályba” beleesik, és szükségük volt egy támadó jellegű játékosra.

- Gyerekként jól éreztem magam a pályán, tetszett a közeg, igazán akkor még nem gondolkoztam azon, hogy ezzel akár nagyobb terveim is lennének, ahogy aztán telt az idő, egyre inkább rájöttem arra, lehet benne keresnivalóm. Talán tehetséges is vagyok. 14-15 éves lehettem, amikor eldöntöttem azt, hogy ezt komolyabban kellene csinálnom. Számomra a legmeghatározóbb a Főnix Gold FC volt. Több edző, Szoboszlai Zsolt, Lehoczky Zoltán, Balogh Zoltán, valamint Pavlik József voltak, akik foglalkoztak velem. Az ő segítségük nélkül nem valószínű, hogy eljutottam volna idáig. Véleményem szerint jó döntésnek bizonyult, hogy a Győri ETO hoz mentem, bár korábban más klubbal is kapcsolatban álltunk. Feltétlenül mellettük szólt, hogy tudtam játszani akadémiai szinten, ezen kívül bemutatkozhattam NB III- ban és az NB II-ben is. Ki kell emelni, hogy nagyon jó körülmények között dolgozhatunk. Már tavaly hallottam a Gyirmót érdeklődéséről, de akkor még nem engedtek el az ETO-ból, ám eljött ez a pillanat.  Sokat vetett a latba, hogy nem kellett túlságosan messzire menni, költözködni, és várost váltani. Két hete vagyok Gyirmóton, jól érzem magam itt, igazán családias légkörbe kerültem. A támadósorban bármelyik pozícióban otthon vagyok. Szeretnék minél többet játszani, gólokat lőni és jól beilleszkedni. A távolabbi terveim közé tartozik, hogy szeretnék bemutatkozni majd az NB I-ben, hiszen a csapat célja, hogy visszakerüljön az első osztályba. Szerepeltem már a korosztályos utánpótlás válogatottban, és az egyik célom, hogy ismét felhívjam magamra a figyelmet és beválogassanak. A lényeg, hogy jól kell játszani, gólokat kell lőni, mert akkor sok ajtó kinyílhat – fogalmazott Milán, aki egy hete a Diósgyőr elleni bajnokin bemutatkozhatott új csapatában. A szünet után küldte őt csereként pályára mestere, Csertői Aurél.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában