Három napon át tart az evezős seregszemle

2022.07.08. 21:06

Két medált lapátoltak a nyitányon a VVSI-sek

A péntektől vasárnapig tartó korosztályos evezős seregszemlén eddig két dobogós helyezést szereztek a VVSI versenyzői. A Velencei-taviak a korábbinál kisebb létszámmal indultak az országos bajnokságon, de a fiatalok két szép eredménnyel jelezték, hogy a jövőben kell velük számolni.

Németh Krisztián

Fotó: Bence Szlovak

Három napon át a Tanuló, Serdülő és Para-evezős Országos Bajnokság, valamint Vidék Bajnokság zajlik Sukorón. Pénteken tizennégy számban hirdettek győztest.
Jelentős átalakuláson esett át a VVSI, a klub evezősei számára az újjáépülés hónapjai ezek, de nem feltétlenül csak a tisztes helytállás a fontos, ezt bizonyítja az első napon a legfiatalabb korosztályban elért egy arany-, és egy ezüstérem. Ráadásul ezt csapathajóban szerezték a Velencei-taviak!

Csapásról csapásra a cél felé
Forrás: Szlovák Bence/MESZ


Pénteken túlnyomórészt jó idő volt, ám az utolsó versenyszámra, éppen a VVSI szempontjából a legjobban sikerültre, erős szél kerekedett, ami miatt csak üldözéses időfutamban lehetett indítani az egységeket. Nos, a hazai pálya – és szél – két érmet is hozott!
A verseny szombat reggeltől folytatódik, több mint 30 versenyszámmal, és vasárnapra is marad újabb közel 30 kategória.

Hazai öröm. A VVSI kétpárevezős egység boldogan pacsizott a célbaérés után
Forrás: Szlovák Bence


A VVSI dobogós helyezései az első napon:
Mix Tanuló T1-T3 kormányos négypárevezős
1. helyezett: Carroll Jasmin Angelica, Szedlák Farkas, Sasvári Balázs, Király Dorka, kormányos: Carroll Daisy Virgina 
2. helyezett: Halkovics Péter, Galkó Melinda, Bilski Dóra, Egervári Mátyás, kormányos: Király Márton

A megnyitó ünnepség. Balra Cseh Ottó, a Magyar Evezős Szövetség elnöke
Forrás: Szlovák Bence/MESZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában