Befejezte a munkát a Debreceni Hokiklubnál

2022.06.20. 17:00

Nyugdíjba vonult a jégkorongkapus, Fekete Albert

Az elmúlt tizennyolc évet Debrecenben töltötte az utánpótlásban, előzőleg ugyanennyit Fehérváron, edzőként és játékosként. Fekete Albert, a kilencvenes évek legendás hokikapusa nyugdíjba vonult.

Horog László

Régi ismerősként tér vissza a fehérvári csarnokba Fekete Albert

Forrás: Horog László

Régi ismerősként tér vissza a fehérvári csarnokba Fekete Albert

Forrás: Horog László

Csíkszeredán született és kezdett hokizni, akkoriban más választás nem volt egy sportolni vágyó helyi gyerek előtt. A román utánpótlás-válogatottban 18 évesen mutatkozott be – akkoriban más lehetőség nem adódott -, a felnőtteknél 20 esztendősen. Két, B-csoportos vb-n szerepelt, Galacban, valamint Spanyolországban, Puigcerdában, a C-csoportban pedig Olaszországban, Cortinában. 1988 nyarán került Magyarországra, előbb Debrecenbe, majd két hónap elteltével Székesfehérvárra. Kalandos pályafutás az öve. Fekete Albert augusztus 15-én tölti be 65. életévét.

- Azonnal a kapuban kezdtem, 12 évesen, azzal együtt is, hogy abban a csoportban én korcsolyáztam az egyik legjobban. Általános iskola 5. osztályában tanultunk meg korizni, aztán jött a jégkorong. Az első edzőm Antal Zsombor volt, nemrég hunyt el, bejött az iskolába, kérdezte, ki szeretne hokizni, a fiúk közül majdnem mindenki felemelte a kezét, sokan lettünk később élsportolók, válogatottak. Az első eredmények gyorsan jöttek, serdülő országos bajnokok lettünk, később többször nyertünk az ifivel is, korosztályos válogatott lettem, 1976-ban megnyertük a B-csoportos vb-t Bukarestben, feljutottunk az A-csoportba, a magyarokkal játszottunk, Kiss Tibor volt a csapat legjobbja, már akkor összebarátkoztunk, a svájciakkal, a franciákkal, a norvégokkal, a jugoszlávokkal találkoztunk,  mindenkit megvertünk, feljutottunk az elitbe. A norvégok ellen 6-4-re nyertünk, ezzel jutottunk fel a legjobbak közé. Soha nem felejtem, vége lett a meccsnek, mi dobáltuk el a szerelést, ők reklamáltak, a bírók négy másodperccel visszatekerték az órát, visszaöltöztünk, lepergett az óra, kezdődhetett a valós ünneplés. A vb-t nagyon vártuk, hogy a világ legjobbjaival találkozzunk, ám közbeszólt a bukaresti földrengés, a főváros nagyon sok épülete tönkrement, minden energiát a helyreállítás vitt el, nem utazhattunk a vb-re. Életem élménye lett volna, a Szovjetunó, Kanada, Csehszlovákia, Svédország ellen pályára lépni. Az akkori ifjúsági válogatott 17 játékosával 13-an voltunk magyarok, székelyek. Edzőként később átjött Jakab Gábor, dolgozott Debrecenben, Szegeden, a Ferencvárosnál játékosként, csak én döntöttem a váltás mellett.

A sorkatonai szolgálat alatt nem a bukaresti együtteseket erősítette, a Dinamo és a Steaua is rendelkezett sportalakulattal, mindkét együttes a román élvonalban szerepelt, a két, fővárosi egylet vívta a döntőket, a szeredaiak és a gyergyóiak nem kerültek a bajnoki cím közelébe.

- Felvettek a főiskolára, Brassóban tanultam gépész üzemmérnöknek, a tanulmányok előtt kilenc hónapig katonáskodtam Temesvár mellett, 19 évesen közel egy év kimaradt a karrieremből. Egy teljes szezont kihagytam, 1978-ban már védtem a csíki felnőtt csapatban, valamint ezzel egy időben a főiskolát is gond nélkül végeztem, akkoriban volt kihelyezett tagozat Csíkszeredán. Meghívtak a felnőtt válogatottba, Pekingben szerepeltünk egy tornán, a német, a finn olimpiai válogatottal, valamint játszott Japán és a házigazda is, megnyertük a serleget. Akkoriban komoly volt a román válogatott, a bajnokság lényegesen magasabb színvonalú volt, mint a magyar pontvadászat, a nemzeti együttes is erősebb volt. Tíz évet védtem a Sportclub színeiben, a nyolcvanas évek közepén hazajöttek a korábban a katonaság miatt Bukarestbe került csíkiak, mindig közel voltunk az aranyhoz, de nyerni nem tudtunk. Sokszor lettünk ezüstérmesek, de a bírók tettek arról, hogy aranyat ne szerezzünk.

Fekete 31 évesen döntött úgy, áttelepül Magyarországra, a családdal érkezett Debrecenbe.

- Májusban vége lett a szezonnak, júniusban a kislányomnak komoly gond volt a szemével, Debrecenbe jöttünk a klinikára, hivatalosan, útlevéllel. A nejem azt mondta, nem akar hazamenni, otthagytuk a berendezett lakást – állami tulajdonú otthonok voltak, nem sokkal később aztán a bent lakók megvehették őket -, Debrecenben bejelentkeztünk a megfelelő hivataloknál, hogy maradunk. Ők jelezték a román hatóságoknak, a szüleimnek 24 órája volt, hogy kiürítsék a szeredai panelt, mi disszidensként maradtunk Magyarországon. A gyerekek kicsik voltak, a fiam 7 éves, a lányom 4, ők nem nagyon tudták, mi történik körülöttük. A feleségem döntése volt, én pedig elfogadtam. A húsiparban kezdtem dolgozni, a nagybátyám előbb jött, ő intézte az állást, karbantartóként dolgoztam. Mivel diplomával rendelkeztem, mondták, ismerjem meg a gépeket, aztán lépkedhetek gyorsan előre a ranglétrán. Úgy gondoltam, sportolói karrierem lezárult.

Cike bá’ ifj. Ocskay Gáborral is játszott együtt a Volánban
Forrás: Horog László

Azonban két hónappal később jött egy ismerős Szeredából Fehérvárra, közben megállt Debrecenben is. Ő ismerte Tamás Eleket, aki edzőként dolgozott a Volánnál, Ocskay Gáborral. Utóbbi kereste meg a kapust, ha lenne kedve folytatni karrierjét, azt a koronázóvárosban megteheti.

- Ocskayt korábbról ismertem a válogatott tornákról, vele tárgyaltam. Meghívott egy hétvégére, jelezte, ha gondolom, a Volánnál számítanának rám. Gyakorlatilag visszautasíthatatlan ajánlatot tett, szolgálati lakást kaptam, valamint dupla fizetést, mint a debreceni húsiparnál. Költöztünk, a nyár végén edzésbe álltam, az ősszel pedig bemutatkoztam. Nagyon jó döntést hoztam, hogy elfogadtam az ajánlatot. Nem sokkal később jött Bartalis József, Baricz Zoltán, Lukács Gergő, Miklós Ferenc, utóbbi három később visszatért, most is Szeredán él. Aztán jöttek a Sofron testvérek, Csibi József.

Egyre erősebb lett a Volán, a tinik közül ifj. Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Balajthy Viktor, Horváth Balázs a felnőtteknél is kulcsember lett, Ocskay átlagon felüli képességű orosz hokisokat szerződtetett, Tyimofejev és Amelin érkezett, valamint Oleg Vaszjunyin és Anatolij Puskarjov Jászberényből jött, utóbbi később vezetőedző lett, vele indultak a sikerek. 1994 februárjában megnyertük a kupát a Fradi ellen Fehérváron, az volt az első nagy sikerünk, első helyen jutottunk a fináléba, azonban kétszer simán kikaptunk az FTC-től. Egy évvel később viszont nehezen jutottunk be, nyernünk kellett Dunaújvárosban és Jászberényben, megoldottuk, a BS-ben pedig az első meccsen remek játékkal, 4-2-re legyőztük a Ferencvárost. A második és a harmadik derbit 4-2-re elvesztettük, ezüstérmesek lettünk, pedig megérdemeltük volna az aranyat. Úgy fejeztem be a karrieremet, hogy bajnoki aranyam nincs, csak rengeteg ezüst, ami nagyon hiányzik. A második, elvesztett döntő után, 38 évesen elbúcsúztam. Marasztalt a Volán, de úgy éreztem, eljött a búcsú ideje, egyre többet bajlódtam a térdemmel. Mivel korábban száz meccsem volt a román válogatottban, az akkori szabályok szerint a magyar nemzeti együttesben nem léphettem pályára. A románok hívtak, de miután áttelepültem, ezt a lehetőséget visszautasítottam. A magyar csapatban háromszor védtem, nem hivatalos meccsen, Fehérváron, Négy Nemzet Tornáján, Románia, Bulgária és Olaszország ellen. Azt sajnálom, hogy világversenyen nem őrizhettem a magyar kaput. Akkoriban, aki bemutatkozott egy ország színeiben, más címeres mezt már nem ölthetett magára.

Edzősködni kezdett, az előkészítő csoporttal, az 1981-82-es korosztállyal, velük hat évet dolgozott, itt szerepelt a fia, a későbbi felnőtt válogatott csatár, Fekete Szabolcs is. Később tevékenykedett az 1990-91-es brigáddal, Tóth Adrián, Bálizs Bence, Tóth Gergő, Hajós Roland, Kiss Dávid – a Hydro jelenlegi másodedzője – kulcsfigurának számított, utóbbi kivételével a többiek jelenleg is az élvonalban hokiznak. A legjobb eredmény az első brigáddal a kölyök, a serdülő és az ifi bajnokság megnyerése, dolgozott az utánpótlás válogatottban Kiss Tibor, valamint Szakács segítőjeként az ezredforduló éveiben. Fehérvárról 2004 nyarán szerződött Debrecenbe. A várost ismerte, örömmel vállalt szerepet a formálódó utánpótlásban.

- Változás történt a magánéletemben, a nejem az Egyesült Államokba ment dolgozni, ott telepedett le. Elváltunk, úgy ítéltem meg, környezetváltozásra van szükségem. Gyakran jártam haza Csíkba, Debrecenből ez egyszerű volt. Az édesanyám egy hónapja halt meg, 89 évesen, testvérem nincs. A szülői ház megvan, valamint a rokonokat gyakran meglátogatom. Az elmúlt közel két évtizedben a szezon közben nem volt sok időm, jobbára nyáron látogattam haza, most majd többet megyek, kiegyensúlyozott, nyugodt vagyok, boldog párkapcsolatban élek.

A Debreceni Hokiklubnál az első időszakban kevés gyereknek tartott foglalkozást. Volt ugyan jégkorong, de fedett pálya nem, ahogy múltak az évek, úgy lett egyre több hokis a cívisvárosban.

- Most már 250 gyerek korongozik, több korosztályt irányítottam, 2010-től csak az U8-as és az U10-es együttest, tehát a legkisebbeket. Nagyon szép feladat volt, a kölykökkel megszerettetni a jeges sportágat. Előzőleg, a 2009-2010-es szezonban döntőt vívtunk az ifikkel, a döntőbe jutásért a Volánnal játszottunk drámai körülmények között, 2-1-es összesítéssel jutottunk a fináléba, az utolsó meccsen Fehérváron nyertünk, Vas Ádám, Vincze Péter, Arany Máté szerepelt az Albában. A döntőben a Fraditól szenvedtünk 2-1-es vereséget. A debreceni hoki egyik legnagyobb sikere volt. Azóta a felnőtt csapat is egyre markánsabb, a közelmúltban megnyerték a kupát tavaly és idén is, mindkétszer a Fehérvár ellen, egy éve a Hajdúságban, január végén a Raktár utcában. Ilyenkor egyik szemem sír, a másik nevet. Annak örülök, hogy a DEAC nyer, annak viszont nem, ha veszít a Volán. Debrecenben nem csak az összes utánpótlás-, de minden felnőtt meccset megtekintettem az elmúlt években, most, hogy visszaköltöztem Fejérbe, Fülére, biztosan eljövök néhány meccsre az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba. Tévén természetesen követtem a kék-fehérek meccseit az osztrák bázisú bajnokságban. Nagyon szurkoltam nekik, örültem, hogy a döntőig meneteltek, nagyszerű szezont produkáltak. A párommal Fülén van az otthonunk, a lányom és a fiam Fehérváron él, előbbi a Gáz utcában dolgozik egy konditeremben, a fiam az egyik biztosítónál mezőgazdasági kárszakértő. Mindketten családot alapítottak, Szabolcs kisfia, Hunor hat éves, az utóbbi időben én hordom edzésre, természetesen a fehérvári jégcsarnokba. A szuperminiben szerepel, itt poszt még nincs, most ismerkednek a jégkorong rejtelmeivel. Nem erőltettünk semmit a fiammal, örülök, hogy az unoka is ezt a sportágat választotta. Majd kiderül, élsportoló lesz, vagy sem. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában