Frissen Fejérből

2022.02.16. 12:37

Michael Boris a MOL Fehérvár FC új vezetőedzője

Két órával azután, hogy bejelentették Szabics Imre kirúgását, feltűnt a Vidinél az új vezetőedző. Michael Boris legutóbb az MTK csapatát irányította Magyarországon.

Németh Krisztián

Forrás: Tumbász Hédi

A 46 éves Michael Boris  2016 nyarán érkezett Magyarországra, ahol az U19-es válogatott szövetségi edzője lett, később az U21-es válogatott irányítását vette át. Majd egy japán (Tokyo Verdy, másodedző) kitérő után, 2019 nyarán vette át az MTK irányítását, amelyet mindjárt fel is juttatott az élvonalba. Első szezonjában bajnokként jutott fel az NB I-be, az előző szezonban pedig az élvonalban a hetedik helyen végzett együttese. Tavaly ősszel a dán élvonalbeli SönderjyskE vezetőedzőjeként dolgozott.

 

“Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klub vezetőedzője lehetek. Sokat egyeztettünk a klubvezetéssel a megegyezés előtt, de nem volt nehéz döntés, hiszen a Vidiről mint egy, az elmúlt években hazai és nemzetközi színtéren is sikeres klubról beszélünk. Az elmúlt időszakban is követtem a magyar bajnokságot, az Újpestnek is láttam az előző mérkőzéseit, most a legfontosabb az, hogy a vasárnapi mérkőzésig megteremtsük az egységet és megtaláljuk a kulcsot az Újpest legyőzéséhez. A csapatban remek kvalitásokkal rendelkező játékosok vannak, ezt kell a pályán megmutatnunk, de biztos vagyok benne, hogy ez a keret képes sikereket elérni - mondta a klub honlapjának a csapat mai edzése előtt az új vezetőedző.

Michael Boris szerződése a 2021/2022-es szezon végéig szól, a klub opciós joggal rendelkezik annak meghosszabbítására. Segítője a korábbi zalaegerszegi gólkirály, a legutóbb az NBII.-es Békéscsabát irányító Preisinger Sándor lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában