évzáró

2021.06.20. 21:19

Díjazták a legjobbakat – A megyei szövetség lezárta a futballszezont

Stílszerűen az impozáns fehérvári futballstadion egyik lelátója alatt, az Eb koronázóvárosi szurkolói zónájában tartotta évzáróját a megyei fociszövetség.

Horog László

A Videoton BKE edzője, Juhász Gábor (k.) Schneider Bélával (b.) és Bencsik Istvánnal

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Jobb helyszínt nem is találhattak volna. A Mol Fehérvár FC otthonában, a nyári Európa-bajnokság alatt a fehérvári drukkerek által szívesen látogatott szurkolói zónában az esti meccseket megelőzően tartotta díjkiosztó gáláját az FMLSZ, amelyen a legjobban szereplő csapatok mellett sportvezetőket, játékvezetőket is köszöntöttek. Elismeréseket adott át Mészáros Attila alpolgármester, Sárvári István, a szövetség korábbi elnöke, a megyei igazgató, Schneider Béla és a társadalmi elnök, Bencsik István. Schneider értékelte a szezont, elmondta, a nemrég zárult idényben is nívós küzdelmek zajlottak, büszkén említette, úttörő kezdeményezésre is sor került. Mészáros Attila kiemelte a szervezettséget, hogy a Fejér megyei futballban rendben mennek a dolgok.

Fejér Megye Labdarúgásáért díj bronz fokozatát kapta Kenyér József, aki Seregélyes labdarúgásában 1970 óta vesz részt, először kapusként került a kézilabdázókhoz, ám a szakosztály öt évvel később megszűnt, így a futball lett a főszereplője az életének, később harminc éven át edzősködött. Kitüntették Kalácska Andrást is, aki Dunaújváros sportjában szerzett elévülhetetlen érdemeket, 2011 óta a Dunaújvárosi Labdarúgó-szövetség elnökeként tevékenykedik.

Az ezüst fokozatot Hingyi László és Varga Mihály vehette át. Előbbi játékosként ifjúsági válogatottságig vitte, később az NB III-ban futballozott, 2013-ban lett az újvárosi fociszövetség elnökségi tagja, két évvel később az FMLSZ elnökségi tagjává választották. Varga Mihály a megye másik szegletében, Mányon alkot maradandót. Futballozott, 16 évesen bemutatkozott a felnőttegyüttesben, majd az ezredfordulón megszervezte a településen a serdülő- és ifjúsági csapatot, négy évvel később lett a Mányi TK elnöke. Az arany fokozatot Jakab Elek kapta, aki 1977 óta meghatározója Dunaújváros és Fejér megye labdarúgásának. Többször vezette a Kohász felnőttegyüttesét, valamint játszott szerepet a hazai edzőképzésben, szinte az egész országban oktatta a leendő trénereket.

A Videoton BKE edzője, Juhász Gábor (k.) Schneider Bélával (b.) és Bencsik Istvánnal
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az év játékvezetője Fejérben Szűcs László lett, aki 18 évvel ezelőtt tette le a játékvezetői vizsgát, egyik legszebb emléke a 2008-as FC Fehérvár–DVSC-meccse a magyar kupa nyolcaddöntőjében, ahol tartalék játékvezetőként működött közre. Több megyei kupadöntőn, valamint aranyéremről döntő bajnokin fújta a sípot, részt vesz a megyei bírók toborzásában, képzésében.

Az év játékvezetői asszisztense Dinnyei Norbert, aki másfél évtizede vizsgázott, komoly csatában edződött, szerephez jutott a kétezer néző előtt lejátszott Magyarország–Izrael U18-as derbin Dorogon. Az év utánpótlásedzője Juhász Gábor lett, aki a Videoton Baráti Kör Egyesület U19-es csapatával, valamint a megyei harmadik vonalban szereplő felnőttekkel is aranyérmes lett. Az év edzője Lieber Károly, aki 2010-ben szerezte meg az UEFA által kiadott B licencet, edzősködött Százhalombattán, Iváncsán, Martonvásáron, 2012 óta az Ercsi Kinizsi alkalmazottja. Két éve megyei kupát nyert a felnőttekkel és bajnok lett az U14-es gárdával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában