vitorlázás

2020.12.11. 14:05

Szelek szárnyán a diadalig

A világ- és Európa-bajnok Berecz Zsombor nyerte Finndingiben a XXII. Olympic Week névre keresztelt nemzetközi vitorlásversenyt Spanyolországban.

Szépen búcsúzott a furcsa idénytől Berecz Zsombor

Fotó: Szűcs Ábel

A váli származású vitorlázó, aki szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt tizedszer nyerte el az Év Vitorlázója címet, újabb győzelemmel gazdagította nívós kollekcióját.

Az olimpiai aranyéremre is esélyesnek tartott Berecz Zsombor a tíz futamból álló sorozaton hatszor győzött, míg négyszer másodikként ért célba. A Magyar Vitorlás Szövetség tájékoztatása szerint a hazai kedvence, a spanyol Joan Cardonával egészen az utolsó előtti fordulóig tartotta a lépést, ám végül Berecz az utolsó két futamon aratott győzelmeivel bebiztosította az első helyet. A december 4–8. között megrendezett versenyen végig jó volt a széljárás, kellemes 18-20 fok körüli hőmérséklet uralkodott, ennek ellenére néhány napon nagy hullámok között kellett küzdeniük a résztvevőknek.

Szépen búcsúzott a furcsa idénytől Berecz Zsombor
Fotó: Szűcs Ábel

– Szép négy nap volt, nagyon élveztem. Megtanultuk a leckét, több időt kell ezek között a kihívást jelentő körülmények között gyakorolnunk, ezekhez nem vagyunk hozzászokva. Nagyon nagy csatát vívtam a fiatal spanyol tehetséggel, Joannal – mondta a verseny után az olimpiai kvótás győztes.

Berecz Zsombor a koronavírus körülményei ellenére sikeres évet tudhat a háta mögött, ugyanis 2018-ban nyert világbajnoki címe után az idei esztendőben Európa legjobbja is lett, miután győzött a Gdyniában megrendezett Eb-n, Finndingi osztályban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában