2020.12.28. 07:29
A tornasport egy legendát veszített el
Az idei esztendő sok szomorúságot hozott, elsősorban a koronavírus-járvány miatt. De ettől függetlenül is vesztettünk el értékes embereket. A napokban hunyt el Pap Zoltán, a magyar tornasport egyik legmeghatározóbb edzője, nem „mellesleg” a dunaújvárosi tornasport létrehozója, nemzetközi szintre vivője.
Pap Zoltán megérdemelten lett a Halhatatlanok Klubjának tagja, rengeteget tett a magyar tornasportért
Fotó: Mirkó István
Pap Zoltán nyolcvanadik születésnapját júliusban ünnepelték az egykori kollégái, tanítványai – írja a duol.hu.
A következő napokban szerettünk volna az ünnepelttel egy interjút készíteni, de udvariasan elutasította megkeresésünket, arra hivatkozva, nem róla szól már a magyar tornasport, ő már békében megvan a háttérben, de annak örül, hogy milyen sokan megemlékeztek róla a nyolcvanadik születésnapján.
Nem nekrológot szeretnénk írni, hanem egy kis visszaemlékezést, tisztelgést Pap Zoltán előtt.
Fiatalkorában tornász volt, később elvégezte a Testnevelési Főiskola tanári szakát, ezután hat évig testnevelőként dolgozott. 1968-tól egészen 1992-ig a Dunaújvárosi Kohász férfi tornaszakosztályának vezetőedzője volt. Legjobb tanítványai között említhetjük Erdélyi Pétert, Berényi Györgyöt, Paprika Jenőt és Kovács Pétert. 2009-ben megkapta a Dunaújváros Sportjáért Díjat, majd 2014-ben a Magyar Torna Szövetség a Halhatatlanok Klubjába válaszotta.
Fotó: Mirkó István
Pályafutása összeforrt legeredményesebb versenyzőjének, Kovács Péternek a nevével. Ez annyira igaz, hogy Pap Zoltán, és az akkori szövetségi kapitány, Bordán Dezső által kiötlött elemet Kovács Péterrel tudták egyedül végrehajtatni – ez Kovács Péternek olimpiai bronzérmet és Európa-bajnoki második helyet is jelentett.
A mai napig a legerősebb elemek közé tartozó gyakorlatrészt Kovács-szaltónak hívják.
– Pap Zoltán, az edzőm, és Bordán Dezső, akkori szövetségi kapitány találta ki ezt az elemet. Rajtam kívül senki sem volt olyan hülye, hogy ezt megcsinálja, sokáig külföldön sem. A kapcsolatunk egészen 1973-ig nyúlik vissza: akkor Dunaújvárosban az úttörőolimpián szekrényugrásban győztem, és felfigyelt rám Pap Zoltán, aki később apám helyett apám volt, ő hívott el Hevesből Dunaújvárosba. 1973-tól 1980-ig, huszonegy éves koromig nála laktam, apámként tiszteltem és tisztelem. Soha egy fillért nem kért tőlem, minden költségemet állta a feleségével. Jó, időnként a szüleim Hevesről meglátogatták egy kis háztájival, aminek nagyon örültek. Volt egy-két balhém nála, de nagyon jó pedagógusként viselkedett, remekül kezelte az ügyeimet. Nemegyszer kiszöktem az ablakon bulizni a földszinti lakásából, de nem csinált belőle nagy ügyet. Tudta, mikor kell kiengednem a gőzt. Azt hiszem, a magyar tornasport az egyik legnagyobb egyéniségét, én pedig egy nagyon jó embert vesztettem el.
