Koronavírus Fejérben

2020.04.16. 20:16

Egyre csak sokasodnak a kérdőjelek a megyei fociban is

A koronavírus-járvány az élet valamennyi területén érezteti hatásait, és ez alól az amatőr, a megyei futball sem kivétel. A nagy kérdés, hogy mi lesz a csapatokkal, hogyan tudnak működni, biztosítottak lesznek-e a feltételek a világjárvány csillapodása után.

Káldor András

Megjelent a szivárvány a kitűnően karbantartott Mezővári József pályán, az Ikarus-Maroshegy együttesénél bíznak a szebb folytatásban Fotó: Ikarus-Maroshegy

A megyei I., illetve II. osztályú együttesek vezetőinél érdeklődtünk, vajon mennyire érintik őket a jelenlegi, illetve a közeljövő gazdasági változásai, mennyire kell majd szűkebb költségvetéssel dolgozniuk a jövőben?

– Egészen biztos, hogy mindenkit érinteni fog, ám pontos számokat még nem ismerünk. Húznunk kell majd a nadrágszíjon az utánpótlásban és a felnőtt csapatnál egyaránt. Szerencsére még a támogatóink részéről nem kaptunk negatív visszajelzést – tudtuk meg a megyei I. osztályú bajnokságban a második helyen álló Móri SE-t képviselő Ruff Lindától.

A megyei I. osztály középmezőnyében tanyázó Ercsi Kinizsi háza táján egyáltalán nem repesett az örömtől Flórián Gábor elnök.

– Decemberben egyéves költségvetést készítettünk, mely eléggé megfontolt és kiszámított. Amennyiben az önkormányzattól megkapjuk a beígért összeget, valamint a taós támogatásunk realizálódik, akkor nem lehet nagy problémánk. Az már kiderült, hogy az önkormányzattól nem fogunk annyit kapni, mint amennyit ígértek, mert csökkent a bevételük a gépjárműadó elvonásával. Ráadásul egy nagyon komoly beruházás végén vagyunk, amit most kaptunk pénzt, abból kifizettük a vállalkozót. Van még cirka félmilliós tartozásunk egy sportszerforgalmazó felé, velük is rendezzük, és marad annyi, hogy június 30-ig biztosan tudjuk fizetni az alkalmazottakat. Kérdés, hogy utána mi lesz? – foglalta össze a klubvezető.

– A rendkívüli helyzetre való tekintettel nem tartanánk szerencsésnek a 2019/20-as bajnoki idény befejezését, sem a felnőtt sem az utánpótlás vonalon. Sokkal jobb lenne a meglévő források átcsoportosítása abban bízva, hogy a 2020/21-es szezon elindulhat időben. Edzőinknek a kieső hónapokra igyekszünk részjuttatást biztosítani a válság ellenére, ezzel jelezve, hogy visszavárjuk őket. Ennek mértéke nagyban függ attól, hogy a válságban az eddigiekben klubunkat bizalmukba fogadó cégek a társasági adó adta lehetőséggel élve tudnak-e minket segíteni májusban? – emelte ki Mezővári Balázs, az Ikarus-Maroshegy elnökhelyettese.

Megjelent a szivárvány a kitűnően karbantartott Mezővári József pályán, az Ikarus-Maroshegy együttesénél bíznak a szebb folytatásban
Fotó: Ikarus-Maroshegy

Az I. osztályú csapatok megkérdezettjei közül üdítő kivételt jelentett a Tordas SE elnöke, Farkas Örs nyilatkozata.

– Stabilak vagyunk, tartalékokkal vágtunk neki ennek a nehéz időszaknak, változatlan feltételekkel az összes edző megkapja a járandóságát, de elvárom, hogy most is figyeljenek oda a gyerekekre. Gazdaságilag nem jelent érdemi változást, az önkormányzati segítség változatlan formában érkezik, illetve a nagyobb szponzorok nem jeleztek semmiféle változást, ezért mi a korábbi terveknek megfelelően haladunk előre – fogalmazott.

A megyei II. osztályú pontvadászat Északi csoportját magabiztosan, nyolcpontos előnnyel vezető Mányi TK első embere, Varga Mihály borúlátónak tűnt.

– Érinti a csapatot a változás, hiszen az önkormányzati elvonások miatt harminc, de lehet, hogy negyvenszázalékos csökkenésre számítok a költségvetésünkben. Nagy kérdés az is, hogy a játékosoknál mennyire élvez majd prioritást a futball, ki az, aki a jövőben is tud majd játszani, mivel sokakat érinthet a válság. Február végén kaptunk egy ígéretet egy „leendő” támogató részéről, de beütött a krach, és a taofeltöltésekben is vannak lyukak – fogalmazott az elnök.

A második vonal Déli csoportjában a Vajta csapata tavaly bajnok lett, és a csapat idén is az élen áll.

– Megjósolhatatlan, hogy mi lesz a megye kettes csapatunkkal. Eddig minden flottul működött, van egy szponzor, aki támogatja a csapatot mind erkölcsileg, mind anyagilag, de nem tudni, hogy ő hogyan fogja ezt a helyzetet túlélni? – hangsúlyozta Csonka Csaba elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában